A beszélgetés központjában Kehlmann 2013-ban megjelent ’F’ című regénye áll (kritikánk itt olvasható). Franzen hangot ad elismerésének, mondván, ez az eddigi legjobban sikerült műve, és rögtön belevág a közepébe: mennyire tartja magát Kehlmann komikus írónak. Ugyanis az említett történet főhőse három testvér, akik mind piti csalók valamilyen formában: a sikeres üzletember próbálja elrejteni, hogy üzlete a teljes csőd szélén áll, az egyébként érzékeny és jólelkű, művészetben jártas testvér műtárgyak hamisításából él, és végül a túlsúlyos pap, aki szerint Isten nem létezik, és a vallás valamiféle vicc – Franzen ennél komikusabb szituációt nem nagyon tud elképzelni. 

Kehlmann válasza szerint nagyon is humorosnak gondolja magát és újabb írásait, de Németországban az ilyesmi kemény dió, mert az a sztereotípia él róluk, hogy a németek komoly emberek. És valóban, „észrevenni a humort nem az erősségünk” – állítja. Franzen szerint az egyszerre filozofikus és rendkívül humoros történet úgy foglalkozik a jelen „szélsőséges furcsaságával”, hogy közben nem felejti el a történelmi múlt fontosságát (ahogy tette ezt A világ fölmérésében is; Magvető Kiadó, 2007).

Míg abban tökéletesen egyetértenek, hogy a filozofikus regény fogalma manapság nem kell, hogy egyenlő legyen az unalommal, Kehlmann szerint a szimbolizmussal viszont nem árt vigyázni. Az alapvető különbség szimbólum és eszme között az, hogy egy eszme valódi kérdésekre keres választ, mint például ’létezik-e végzet’ vagy ’van-e valódi jelentése a dolgoknak, amik történnek velünk’. A könyv ezekre is megpróbál válaszolni, és Franzen szerint pontosan alapvető mivoltuk miatt sem teszik fel ezeket a felkavaró kérdéseket túl sokan, ezért fölöttébb bátor vállalkozásnak tartja a regényt.

Kehlmann a továbbiakban kifejti a regény kísérleti jellegét; egyrészt neki nincs testvére, így a fiúk történetével alapvetően nagy kihívás elé nézett. Ez az első ún. „családregénye”, és már az elején tudta, hogy az övé nem lesz szokványos: „egy családregény azoknak, akik nem bíznak a családregényekben” – mondja az interjúban. Franzen Javítások című regénye nagymértékben hatott rá karakterei formálásánál, és azóta is hasonlóan eleven figurákat próbál teremteni. A három fiútestvér mellett a legfiatalabb unoka, az egyetlen erős ’női’ karakter kulcsfontosságú szerepet tölt be a regényben; az ő hangja teljesen eltér a többi szereplőétől, nélküle nem működne a regény, mondja a szerző. És bár mindenkinek más a foglalkozása, más dolgok érdeklik, mégis, az egymásra utaltságból és az egymás iránti – sajátságos – figyelemből kiindulva Kehlmann-nál a család az összetartozás élményéről szól.

Végül szó esik az osztrák szerző hírnevéről és fogadtatásáról is; elmondja, hogy Németországban azt gondolják róla, világhírű, míg egy amerikai könyves turnéja alkalmával valaki csodálkozva megkérdezte tőle, miért nem angolul ír. Annak ellenére, hogy osztrák származású, német a felesége és kisfia is, németül ír, így Franzen szerint az amerikaiak szimplán németnek titulálják. Az amerikai író szerint nem ártana egy kicsit jobban figyelniük Németországra, mert gyakorlatilag most ők uralják egész Európát. Ezzel az izgalmas gondolattal Kehlmann többé-kevésbé egyetért, bár „nem igazán kedveli”. Nagyon fontosnak tartja hozzátenni, hogy habár német nyelven ír, igyekszik folyamatosan emlékeztetni magát Ausztria létezésére, hogy él egy kulturális hagyomány a német nyelven belül, amely egyszerre végtelenül humoros és nagyon zord. Szerinte elengedhetetlen fenntartani a kapcsolatot azzal, ami formálta, amelyben felnőtt, és számára ez a német-osztrák hagyomány, amit soha nem fog elengedni.

Ide kattintva olvasható az eredeti interjú

Fotó: Jonathan Franzen, Daniel Kehlmann (AP/Katja Lenz/kehlmann.com/Heji Shin)