Az est könnyed, kellemes hangulatban telik, Winkler Nóra kedvesen élcelődik a meghívott vendégekkel, Ágoston Zoltán is inkább a pozitívumokra tereli a szót, arra, hogy mindenki egyből igent mondott a felkérésre, hogy mindenki eljött, akit meghívott, tehát abszolút semmi nem utal arra, hogy egy haldokló lap életben tartása miatt gyűltünk össze ennyien. Rengetegen. Mert a Capa Központ rendezvényterme bizony zsúfolásig megtelik. A szervezők folyamatosan pakolják be az újabb és újabb székeket, de még így is jónéhányan maradnak, akik az oszlopokat támasztják vagy a bejárat mellett próbálnak helyet szorítani maguknak. Az pedig, hogy ennyien itt vagyunk, igazolja, hogy igenis akarjuk, hogy legyen Jelenkorunk, mert - ahogy arra Parti Nagy rá is mutatott - nélküle az utóbbi ötvenhat év művészet- és irodalomtörténete, folyóirat-kultúrája nem értelmezhető: “Egy fél évszázados műhely, szellemiség és történet Weöres Sándortól Bertók Lászlóig bizony, hungarikum, éppúgy, ha nem ugyabban, mint a szikvíz vagy a karcagi birkapörkölt.”

A Jelenkornak léteznie kell, ez evidens nemcsak nekünk, olvasóknak, hanem a lap szerzőinek is, akik ez alkalommal verssel, zenével vagy prózával ajándékoznak meg minket, illetve apró történetekkel is, amelyek a folyóirathoz kapcsolják őket. Tóth Krisztina a versek előtt elmeséli, hogy esetében indulása szorosan köthető a Jelenkorhoz, ugyanis középiskolásként itt jelent meg először írása Csorba Győzőnek köszönhetően. Hozzáteszi, hogy verseit azóta is csak három lapnak adja: a Jelenkornak, az Alföldnek és a Holminak - mivel ez utóbbi decemberben megszüntette működését, így számára igazán nagy fájdalmat jelentene, ha a Jelenkortól is meg kellene válnia.

Elhangzik a Sziréna, a Géphang, a Kutya, illetve a Játék, öröm, majd Závada Péter Ratkóczi Hubával kiegészülve lép a színpadra. Závadát is a Jelenkor indította útjára, neki is rengeteg meghatározó élménye fűződik a folyóirathoz. Az esten legújabb verseit halljuk Ratkóczi pszichedelikus blues improvizációjával, majd duójuk “szendvicsként öleli át” Kukorelly Endrét, akinek laphoz való viszonyáról nem sokat tudunk meg, Winklerrel inkább a fociról meg a naplóírásról beszélgetnek. Kukorelly az új kötetét hozza, belőle elsőként a Hallgat, szépen ül-t, amiről állítja, hogy egy Jelenkoros felolvasás után írta, de az utóbbi időben annyiféle kontextusban hallottam tőle ezt a verset, hogy kezdem azt hinni, hogy bármilyen háttértörténettel és bármilyen helyzetben bevethető, mert mindig éppen olyan jól fog működni. Ahogy egyébként most is: a közönség egy emberként nevet fel, ahol kell, jól veszik a mű kétértelműségeit, a hangulat pedig még oldottabb lesz, mint ezelőtt. Ezután jön a Kert, a Végső dolgok és a Mindenhez közelebb, majd a Nyugodt szív, amivel Kukorelly aktuális kezdeményezését is előtérbe állítja kicsit.

Tompa Andrea először színházkritikusként kapcsolódott a Jelenkorhoz, de később ez a folyóirat közölt részleteket két regényéből is. Most egy alkalmi írását hozza, a Barbárok. 1989-et, ezután pedig a technológia csodáinak köszönhetően időt és teret átugorva Lovasi András és Heidl György köszön be, egyenesen Pécsről, és egy Lackfi-verset prezentálnak. Utána hirtelen megszakad a felvétel, majd Kőrösi lép a színpadra, aki elmondja, hogy a Jelenkorral kapcsolatban csomó jó dolog történt vele, majd felolvassa Egy régi történet - A váci eset című írását, ezt követően pedig Lovasiék újra megjelennek a képernyőn, befejezik, amit elkezdtek, kapunk tőlük még egy Lackfi-verset.

Grecsó Krisztián következik, aki ugyan nem itt publikált először, viszont a Jelenkorral volt először felolvasni. Most az Orosz nyár hangzik el tőle, amit ezt követően Dés László zenében is megfogalmaz. És ha már Dés, akkor Esterházy is, aki “átkötő szöveget mond a következő szaxofonozásig”, új regényének első öt oldalát. Én ezen a ponton már az ajtóból figyelem a történéseket, bent ugyanis elfogyott a levegőm, de így legalább pont úgy állok, hogy az egyik fényforrás épp EP feje felett mint glória ragyog, ez a szöveggel együtt pedig egy cseppnyi szentséget von az est köré.

Megint Dés, megint szaxofon és megint egy remek improvizáció, majd Winkler az est utolsó vendégét, Parti Nagy Lajost szólítja a színpadra, aki egyébként sok éven át szerkesztette is a Jelenkort. PNL még kicsit diskurál a takarásban, ami természetesen csupán taktikai, majd fellép a színpadra és megosztja laphoz kapcsolódó személyes érintettségét. Képtelenségnek tartja, hogy megszakadjon a Jelenkor folyása, szerinte a Holmi is csak azért, mert annak szerkesztői úgy döntöttek, hogy nem akarják tovább csinálni. Az Őszológiai gyakorlatokból olvas részleteket, majd taps, elköszönés, végül pedig Ágoston Zoltán is ígéretet tesz, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Jelenkornak ne kelljen becsuknia a kapuját.

Jelenkor támogatói est, Capa Központ, 2015.01.21.

Fotó: Ficsor Zsolt