PRAE.HU: A 2015. év bérletújdonsága Balázs János 3 arca címen fut. Milyen is ez a bizonyos három arc?

A válaszhoz egy kicsit vissza kell nyúlnom a múltba, ugyanis 2014 februárjában tartottam a Zeneakadémián egy olyan koncertet, amely A zongora 3 arca címet viselte, és, amelyen keresztül a zongorairodalom három különböző szegmensét mutattam be. Szerencsére akkora sikere volt a koncertnek, hogy a szervező, Jakobi László lecsapott az ötletre és javasolta, hogy csináljuk meg koncertsorozat formájában az én úgynevezett három arcomat is. Vagyis: egy klasszikusat, egy Lajkó Félixszel közösen színpadra vitt improvizatív világzeneit, valamint barokk versenymű-szegmenst.

Utóbbi a 2015-ös bérletsorozatom nyitókoncertje lesz, amelyet a Zeneakadémia Nagytermében az Anima Musicae Kamarazenekarral viszünk színpadra január 20-án. Különleges alkalom ez, mert színpadon, közönség előtt még soha nem játszottam barokk versenyműveket. Először Bach két versenyművét adjuk elő, a szünet után pedig Chopin f-moll zongoraversenye csendül fel.

PRAE.HU: Chopin? Ő mint romantikus zeneszerző milyen koncepció alapján illeszthető a barokk korszakba?

A kérdés joggal merül fel. Chopin legnagyobb példaképe Bach volt, a Chopin-i zene Bach-ra épül, az ő zenetechnikáit alkalmazta. Azért gondoltam jó párosításnak e kettőt, mert nagyon szépen bemutatható, hogyan vitte tovább Chopin azt a hagyományt, amit Bach teremtett.

PRAE.HU: Májusban Lajkó Félixszel lép fel a Zeneakadémián. Kettejük zenei stílusa és személyisége milyen plusszal ruházza fel a koncertet?

Ez a bizonyos plusz valószínűleg az improvizációban rejlik. Semmit nem beszélünk meg előre, az éppen aktuális gondolatainkat fejezzük ki a zene által. Az, hogy valaki szólóban improvizál, manapság már egyáltalán nem számít rendhagyónak.

Testbeszéd és szemkontaktus által adunk egymásnak impulzusokat, s kerülünk egyazon hullámhosszra. A májusi koncert azért különleges, mert két ember, két különböző hangszeren improvizál.

Ott, abban a pillanatban születik majd meg a hang, a hangok varázsából pedig maga a darab. Remélhetőleg ez lesz az, amit a közönség rendhagyónak, kuriózumnak él majd meg, ráadásul ők maguk is résztvevőivé válhatnak a teremtés pillanatának.

PRAE.HU: Harmadik arca Liszt Ferenc 12 transzcendens etűdjén keresztül válik láthatóvá, hallhatóvá méghozzá a Művészetek Palotájában. Hogyan értelmezhető ez a transzcendencia Liszt vonatkozásában, és miért erre esett a választása?

Először is azért esett épp erre a választásom, mert október 22-e Liszt Ferenc születésnapja. Az est folyamán e kevesek által játszott 12 transzcendens etűddel kívánunk tisztelegni a zeneszerző és annak munkássága előtt. Hogy mi is ez a transzcendens pontosan? Egy másvilági, földtől elrugaszkodott, földi kereteken túlmutató programzenét jelképez. Ezt kifejezendő Liszt mindegyik etűdnek külön címet adott mint például Lidércfény, Vadhajsza, Visszaemlékezés, Tájkép és még sorolhatnám.

Itt már nem arról szól a dolog, amit régen a zongoristák vagy a szerzők leírtak, hanem arról az egyedi, Liszt által alkalmazott zongoratechnikáról, amelyet azóta sem tudnak túlszárnyalni, ugyanis a zongora határait ennél tovább feszegetni már nem lehet.

Nagy kihívás ez számomra is, hiszen az ő korában ezt a 12 etűdöt csak és kizárólag ő volt képes eljátszani. Olyan ez, mint a Mount Everest: nem mindenki tudja megmászni, de akadnak rá vállalkozók. Én jelenleg érzek magamban erőt ahhoz, hogy hogy a lidércfények valóban „megjelenjenek”, hogy többet adjak „egyszerű” hangoknál, etűdöknél. Ez az egész már rég nem a fekete-fehér billentyűk világáról szól. Kicsit el kell tudni rugaszkodni a színpadtól, s valahol fent, az éterben kell átélni a szabad szemmel nem láthatót.

PRAE.HU: Belföldön és külföldön is teltház előtt játszik. Hogy látja, vajon lenne ekkora érdeklődés a zenéje iránt – ráadásul komolyzenéről beszélünk – menedzsment és marketing nélkül?

Nem. Egyértelműen nem. Hadd ugorjak vissza ennek kapcsán Mozart idejébe. Őt sem ismerte volna meg a világ, ha édesapja, Leopold nem vitte volna őt az érseki udvarba, Bécsbe, Salzburgba vagy Prágába, vagyis, ha nem lett volna menedzsere. Liszt Ferencnek is volt, nevezetesen Belloni. Ő volt az, aki lekötötte számára a koncertek helyszínét, egyeztette az időpontokat.

Ez ma is hasonlóan működik. Ebben a 21. századi világban sem lehet – gyakorlatilag lehetetlen – elindulni és működni anélkül, hogy ne legyen a művész háta mögött egy komoly menedzsment vagy egy olyan feleség vagy férj, aki mindezt biztosítja. Ha a koncerthelyszínekről való tárgyalásokat, az interjúegyeztetéseket nekem kellene felügyelnem, egyetlen percem nem lenne gyakorolni.

PRAE.HU: Na, és a show mennyire fontos? Hiszen ebben a műfajban is láthattunk már jó néhány példát show-bázisú koncertekre.

Amit sokan a show alatt értenek, azt én őszinteségnek hívom. Nyilván kell valami, amivel egy művész kitűnik a többi közül, mert valljuk be, az manapság kevés, hogy egy művész kimegy a színpadra és szépen zongorázik. Rengeteg összetevője van annak, hogy miből lehet siker és teltházas koncert. A közönséget meg lehet fogni szimpátiával, művekkel, kvalitással. Az én vonzerőm mégis inkább az őszinteség. Önmagamat akarom adni, ennek mentén kívánok tovább haladni.

Nem értek egyet azzal a sztereotípiával sem, miszerint a kottában minden le van írva. Az érzéseket nem lehet leírni. Petőfi Sándor megírta a Nemzeti dalt, na de honnan tudjuk, hogy ezt hogyan kell előadni?  Itt jön be az, hogy ha egy előadó megtalálja a saját hangját és egyéniségét, és ezt az őszinteséget közvetíti a közönség felé, az már aligha sülhet el rosszul.

PRAE.HU: A nagy tehetségek, mint például Chopin vagy Schubert  – de sorolhatnék néhányat a 20. századból is – nagy árat fizettek a maximalizmusukért. Nem tart attól, hogy egyszer önt is „bedarálja a gépezet”?

Jogos a kérdés. Az áldozat és a lemondás már gyermekkoromban bekövetkezett, mert nyilván nem éltem átlaggyerek életet. Nem mentem el focizni, játszani, nem voltak nagyon barátaim, mert engem már akkor is a zongora érdekelt. Amikor nyolc évesen zeneiskolába kerültem, beindult ez a bizonyos gépezet, hiszen koncertről koncertre jártam, azonban én ezt nagyon élveztem.

Az álmoknak nyilván áruk van. El kellett dönteni, hogy osztálykirándulásra vagy versenyre menjek, barátokkal töltsem az időm vagy gyakorlással. Ennyi év távlatából is úgy látom, hogy nekem mindez megérte, mert azt csináltam, amit tudtam, hogy majd akarok.

A gépezet, a bedarálás kérdése szüntelenül felmerül a zongoristák életében is. A kérdés itt az, hogy hol az a határ, ami már túlzás. Az én hivatásom rendkívül nagy lelki koncentrációt igényel. Ha majd elérem azt a pontot, hogy azt érzem, már nem bírom tovább, mert túlfeszítettem a határokat, akkor biztos vagyok benne, hogy egy jó pár évig szünetet fogok tartani, és csak ezt követően térek vissza. Egyelőre még érzek magamban elegendő erőt, ráadásul már a 2017-es évet tervezem.

PRAE.HU: Négy éve nyerte el a Junior Prima díjat és a Lengyel Állam kitüntetését. Az elismerések is képesek felerősíteni az elvárásokat... Mennyiben változtatták meg önt a díjak?

Nos, jó kérdés. Kétségkívül nagy nyomás az, hogy az embernek vannak díjai, hiszen onnantól kezdve csodát és hibátlan játékot várnak tőle. Amikor megtudtam, hogy megkapom a Junior Prima díjat, először rendkívüli módon örültem neki. Elújságoltam a feleségemnek, ő is örült, majd egy kis idő elteltével azt mondtam neki: Hoppá, akkor most ezek után még jobban kell zongorázni! Amikor a teher a vállon már akkora lesz, hogy lenyom a zongorabillentyűk alá, akkor kell abbahagyni. Egyelőre még erős a vállam.

PRAE.HU: Ez idáig romantikus, kortárs művekhez nyúlt, éppen ezért nehéz megállni, hogy megkérdezzem: hisz abban, hogy ebből a pénzorientált, elidegenedést és izolációt a hátán hordozó világból az emberek a zene által – ha egy kis időre is – elcsalhatók egy érzelmesebb, ha úgy tetszik 19. századi értékrendű szférába?

Egyetértek a mai világról alkotott állítással: őszintén szólva én nem is érzem jól magam ebben a korban. Ha választhatnék, hogy melyik korban élnék, akkor valószínűleg az 1840-es ’50-es vagy az 1920-as ’30-as években érezném igazán otthonosan magam. Persze, ezek a korok sem voltak tökéletesek, de itt a kérdés nem is az, hogy kik éltek ekkor, hanem hogy hogyan éltek.

Ezekben az időkben még létezett alázat, voltak elvek, értékek, és ez alatt nem az anyagi forrásokat értem, hanem az emberi értékeket. Volt olyan, hogy a szavamat adom. Manapság viszont mindenki szerződni akar. Olyan pontokat teszünk bele a szerződésekbe, amelyek a saját védelmünket szolgálják.

Adás-vétel tárgya lett minden, ráadásul a kultúra is egy nagyon lecsökkent szegmensévé vált az emberi életnek. Szerintem mi, művészek azért vagyunk, hogy mindezt egy kicsit ellensúlyozzuk, mert – ez az én véleményem – nem az emberekkel van a gond, hanem azzal, amit az emberek a külvilágból vagy például a médiából kapnak.

PRAE.HU: Hogyan képes ellensúlyozni mindezt?

Egy éve havi rendszerességgel tartok fiataloknak hangszerbemutató foglalkozásokat. E projektben a feleségem is partner. Tény, hogy a komolyzenei koncerteken inkább az idősebb korosztály képviselteti magát mint a fiatalok, márpedig utánpótlásra szükség van. Hogy ez az egész tendencia gyökeresen megváltozzon, 3-15 éves kor között kell a gyerekeket megfertőzni a kultúrával. A 3-6 és 6-14 éveseknek szóló foglalkozásainkra szerencsére túljelentkezés van.

A sikerünk egyik titka, hogy mindez interaktív és ingyenes; hiszen valljuk be, sokan nem engedhetik meg maguknak manapság azt, hogy a több ezer forintos jegyeket kifizessék. A másik, hogy ezeken a foglalkozásokon nem művészként beszélgetek a gyerekekkel, hanem egyszerű Jancsiként.

Gyermeki fülnek befogadható darabokat játszok, tehát nem Beethoven-szimfóniával traktálom őket, hanem például Mozart Törökindulójával, Chopin Vihar-etűdjével. Gyakran csinálunk vetítéseket is, jó példa erre Tapsi Hapsi. Kevesen tudják, hogy ebben a közismert mesében Liszt Ferenc darabjai szólalnak meg.

Balázs János 3 arca

"MVM Koncertek - A Zongora"- sorozat

2015. január 20. (kedd), 19.30 – Zeneakadémia Nagyterem
Balázs János három arca 1 – zenekari zongoraest –„Versenyművek"
Közreműködik: Anima Musicae Kamarazenekar

2015. május 3. (vasárnap), 19.30 – Zeneakadémia Nagyterem
Balázs János három arca 2. - „Az improvizáció"
Balázs János és Lajkó Félix improvizációs hangversenye

2015. október 28. (szerda), 19.30 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Balázs János három arca 3. – Balázs János zongoraestje – „A transzcendens"