A foglalkozásfilmek a magyar filmtörténetben kitüntetett pozícióval bírnak. Hazánk filmalkotói évtizedről évtizedre kiváló érzékkel találnak rá olyan szakmákra, melyekről el nem tudnánk képzelni, hogy izgalmas történetet lehet kreálni köréjük. Pedig Gábor Pál az Utazás Jakabbal című művében megmutatja, hogy a tűzoltókészülék-ellenőr élete (sic!) is remek road movie-alap; Szász Péter a Szépek és bolondokban azt bizonyítja, hogy a mezei partjelzők trivialitásában is van valami groteszk pátosz; András Ferenc a Dögkeselyűben egy értelmiségi taxis kálváriáján keresztül mutatja be a késő Kádár-korszak rohadását; Antall Nimród a Kontrollban ugyanezt próbálja megragadni a BKV-ellenőrök mindennapjaiban a rendszerváltás után tíz évvel; Bodzsár Márk az Isteni műszakban a mentősök életéből farag feszült, sötét akció-vígjátékot. Miklauzic Bence (Ébrenjárók, A zöld sárkány gyermekei) csatlakozik az említett alkotókhoz és filmekhez Parkoló című legújabb művével, melyben groteszk, szatíra és dráma keveredik, s több-kevesebb sikerrel a felső tízezer és az alsó-középosztály örök szembenállásáról mesél.

A Parkoló tulajdonképpen a Lúdas Matyi-sztori fordítottjának is tekinthető. Itt ugyanis megcserélődnek a szerepek, és nem a „paraszt”, hanem a „földesúr” leckézteti meg szenvedéseiért alsóbb osztálybeli riválisát, ráadásul részben jogosan. A magát csak Légiósnak nevező férfi (Lengyel Ferenc) budapesti belvárosi parkoló üzemeltetője. Akár Bulcsú az aluljáróban (Kontroll), ő is itt, munkahelyi lakókocsijában tengeti életét huszonnégy órában. A kiégett, befelé forduló, hallgatag, de azért karizmatikus, erős testalkatú férfi (aki tényleg megjárta a francia idegenlégiót) nappal ügyfeleivel szemben játssza a kiskirályt, s néha rálő a hirdetőtáblán fészkelő galambot levadászni igyekvő macskára, éjszaka viszont barátjával és munkatársával, Edgárral (Somody Kálmán) gitározgatnak, és egy laptopról távoli, egzotikus helyekről vetítenek képeket, gondolatban tovaszállnak a lepukkant parkolóból a napsütötte Floridába, a mesés Indiába vagy a misztikus Izlandra. Egy nap azonban szürke idilljüket megzavarja egy Ford Mustang. Méltóságteljesen, lassan gurul, sőt, nem is gurul, hanem forró nyárba hűs szellőként száll be könnyedséggel az aranyszínű veteránautó, mely megjelenésével minden más járművet csotrogánnyá alacsonyít. Illik is hozzá tulajdonosa, a kifinomult, nyugodt, kellemes hanglejtésű arisztokrata vállalkozó, Imre (Szervét Tibor), aki méltán kéri, ha már két hónapra bérel helyet magának, had állhasson a parkoló egyetlen eresze alá, megkímélendő csodajárgányát az időjárás méltatlanul zord csapásaitól. Légiós viszont nem áll kötélnek, főleg, hogy szívén viseli a galambok ügyét, s az elhunyt példányokat pont az eresz alatti földbe szokta temetni, így az számára szent hely. Ám fogalma sincs, kit utasít el: Imrének nemcsak nagy hatalma van, hanem végzetes vesebetegsége miatt vesztenivalója sincs, így a parkolóőr egy igazán veszélyes pszichopatával találja szemben magát, aki bármit megtesz, hogy beállhasson a csodás Mustangjával a védett helyre. Ráadásul Légiósnak időközben egy problémás család ügyeit is meg kell oldania.

Miklauzic filmjének legerősebb része a közegábrázolás, hangulatteremtés. A kiváló operatőri munkának (Miklauzic Márton keze munkáját dicséri) köszönhetően ez az alapvetően zord helyszín is széppé, jelentéssel telivé lényegül át. Nem gondolnánk, hogy az üres hirdetőtábla, a körülkerített, salakos terület, közepén a lakókocsival, egyetlen ereszével és galambtemetőjével ennyire jól felhasználható egy privát, de mindenhonnan megfigyelhető birodalom ábrázolására. Minden kis tárgynak, motívumnak jelentése van, mely a forgatókönyv precizitásáról árulkodik. Jóllehet, néha már túlságosan is szimbolikus, didaktikus a film: rögtön a történet elején a nyilvánvalóan valamilyen múltbéli trauma miatt lecsúszott Légiós egy porba hullott galambot figyel Edgárral, aki direkten kimondja, mit is akar ez a kép elmesélni. Szerencsére azért ilyen momentumból kevés van, de jó lett volna elkerülni ezeket, hiszen maga a közeg didaxis nélkül is magában hordoz rengeteg tartalmat, melyet az operatőr pusztán a tárgyak és a környezet megmutatásával már sikeresen megjelenített. (Ilyen például a már említett hirdetőtábla, mely nappal üresen áll, éjszaka viszont az egzotikus képek kivetítéséhez „vászonként" használja Légiós, de ilyen a család szemközti ablakán visszatükröződő napfény is, mely csak három percig süt a férfire, aki reggeli kávéját épp ekkor szürcsöli minden áldott nap.)

Erősek a képek, és erős a forgatókönyv is. A szkripten érződik, hogy a Filmalappal rengeteget dolgoztak rajta, mert minden ízében profi munkának tűnik, legalábbis a film utolsó harmadáig (erről később). A karakterekkel és a történettel kapcsolatos információkat, apró, de fontos részleteket óvatosan, mértékkel adagolják, így végig fennmarad a néző érdeklődése Légiós és Imre izgalmas béka-egér harca iránt. Mindig fény derül egy újabb múltbeli problémára vagy titokra, mely miatt állandóan más fénytörésben látjuk a film hőseit. Néha Légiós a jófiú, majd csökönyössége miatt elkezdünk Imrének szurkolni, akiről kiderül, hogy válófélben van és beteg, de aztán jön egy újabb hatalmas fordulat, ami ismét átcsoportosítja a „jó” és a „rossz” szerepeit. Egyszerű történetről – de komplex cselekményről és karakterekről van szó a Parkolóban, ahogy az a „nagykönyvben” (azaz Syd Field, Robert McKee forgatókönyvírásról szóló szakkönyveiben) meg van írva.

Tehát a fő szál, Légiós és Imre párharca rendkívül jól kidolgozott, feszült, izgalmas, ugyanakkor megfelelően abszurd és humoros is. A Parkoló sajátos keveréke a társadalmi drámának, szatírának és groteszknek. A szatirikus lefokozás Imre történetében jelenik meg, minthogy mulattatóan irreális, hogy a felső tízezer tagjaként védett mélygarázs helyett ilyen lepukkant parkolóban keres menedéket drága és féltve őrzött autójának. Az egyéni szerepek groteszk túlbecsülése pedig Légiós révén szerepel a filmben, ő pont görcsössége, makacssága miatt válik nevetségessé. Sajnos erre is reflektálnak dialógusban, mert szánkba rágják Imre monológja által, hogy Légiósnak ez a parkoló tulajdonképpen csak egy helyszín, ahol kompenzálhatja külvilágbeli hatalomnélküliségét.

Továbbá Miklauzic filmje tulajdonképpen fordított Lúdas Matyi-történetként is felfogható, melynek révén egyszerre ábrázol kortárs társadalmi problémákat (a kapitalista demokráciák vagyoni egyenlőtlenségei, hatalmi problémái) és egyéni egzisztenciális kríziseket (a "passzív felejtés", azaz a múlt traumái előli menekülés kérdésköre). Döbrögi (Imre) olyan kiskirályságba téved, ahol Lúdas Matyi (Légiós) az úr, és Döbröginek kell kitalálnia valamit, hogy megleckéztesse a "parasztot", mintegy visszavegye a társadalom számára parkolót. Azaz megmutassa, hogy nem az a király, aki szolgáltatásokat nyújt (parkolót üzemeltet), hanem aki megfizeti ezeket a szolgáltatásokat (azaz több pénze van). Jóllehet, lelke mélyén maga Légiós is visszavágyik a konvencionális világba, a hagyományos családi létbe, ám erre csak lassan ébred rá, Imre ügyködése mellett a felismeréshez Tomival (Miklauzic Simon), a gyámoltalan kamaszfiúval és édesanyjával, Ildikóval (Pokorny Lia) kell találkoznia, akiket egy alkoholista lúzer bukott rendőr férj és családapa, Attila (Rajkai Zoltán) tart sakkban. Légiósnak ugyanolyan átmeneti állapot, ugyanúgy a problémák előli menekülést szimbolizálja a parkoló, mint a Kontrollban a bukott mérnök Bulcsú számára a metró. Múltja feldolgozatlan, így nem mer szembenézni a jövővel, a külvilággal, ezért egy privát királyságot (vagy inkább poklot) teremt magának, melyben másokkal is megpróbál kiszúrni (ennek egyik szimbóluma, hogy zöld vagy piros illatosítókat oszt annak függvényében, hogy valaki jó vagy rossz ügyfele volt). Éppen ezért talál emberére Imrében, akivel nem lehet kiszúrni, mivel számára pusztán végső szórakozás, játék az egész parkolási mizéria. A parkoló így tulajdonképpen allegorikus modellként működik, azaz egyfelől a magyar társadalom osztálykülönbségeinek színtere, másfelől pedig egy traumái elől menekülő ember (Légiós) háborgó lelkének kivetülése.

Éppen ezért kár, hogy a mellékszál, Ildikó és családjának története, illetve Légiós és a család kapcsolata meglehetősen klisés. Már a nő és a gyerek első feltűnésekor tudjuk, hogy itt valami lesz Légiós és Ildikó között. És lám… A köztük folyó párbeszédek rendkívül műviek, néhol buták, összeboronálódásuk pedig esetleges és hirtelen.

Ahogy a történet vége felé is felbukkannak problémák a forgatókönyvvel. Az első egy óra profizmusa után úgy érezhetjük, mintha egyszerre túlnyújtott és összecsapott lenne a Parkoló záró szekvenciája. Légiós döntése érthető, de Imre karakterében egyszerűen nem az volt benne, ami az utolsó jelenetekben történik. Imre, ez a hűvös, száz százalékban pszichopata karakter a játékidő jelentős részében mindent csak heccből csinál, hogy megleckéztesse a kiskirályt, és felrázza házassági válságtól, illetve betegségtől feszélyezett életét. De amit az utolsó jelenetek egyikében tesz, az sokban ellentmond motivációinak és mindannak, ami az első egy órában történt.

A Parkoló lezárása tehát nem sikerült túl jóra, rengeteg benne a következetlen, hatásvadász, összecsapott megnyilvánulás. Ennek ellenére Miklauzic Bence az Ébrenjárókhoz és A zöld sárkány gyermekeihez hasonlóan különleges atmoszférájú, egyedi, társadalmilag érzékeny, jól kidolgozott és formailag is impozáns filmet engedett a mozikba. A színészek is hozzák a formájukat, jóllehet, az Imrét játszó Szervét Tibor zseniális, visszafogott játékával (plusz egy leheletnyi düh- és pánikkitöréssel) azért mindenkit maga mögé utasít, lejátssza vászonról a szintén jó, de közel sem annyira érdekes Lengyel Ferencet. Így a felemás lezárás és elő-előtörő didaktikussága ellenére a Parkoló a megtekintésre felettébb ajánlott kortárs magyar filmek csapatát erősíti.

Jelenetképek forrása: A Company Hungary. Fotó: Miklauzic Márton.

Parkoló

Színes, magyar dráma, szatíra, 92 perc, 2014

Rendező: Miklauzic Bence

Forgatókönyvíró: Hegedűs Bálint, Lengyel Ferenc, Miklauzic Bence

Zeneszerző: Hammer Zsolt, Jávorka Ádám

Operatőr: Miklauzic Márton

Producer: Angelusz Iván, Reich Péter

Vágó: Czakó Judit

Hang: Madaras Attila

Szereplők: Lengyel Ferenc (Légiós), Szervét Tibor (Imre), Somody Kálmán (Edgár), Pokorny Lia (Ildikó), Rajkai Zoltán (Attila), Miklauzic Simon (Tomi), Egyed Attila (Börni), Rába Roland (Dr. Ketskés), Bartsch Kata (Eszter), Horváth Kristóf (Hakan)

Bemutató dátuma: 2015. január 22.

Forgalmazó: A Company Hungary Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!