Kezdetnek el lehetne vitatkozni arról, hogy mi is az a kamaszregény. Kemény Zsófi Én még sosem című regényében a problémát mintha elsősorban a nyelv felől közelítené meg, melynek kiemelt szerepe az elbeszélésmódból is következik, hiszen három naplószerűen megírt egyes szám első személyű egymásba fonódó történetet olvashatunk, melyek tipográfiailag is elkülönülnek, sőt, minden fejezet három címet kap. A kamaszregény ebben az estben így fest: végy három kamaszszereplőt (két fiút és egy lányt), akiknek a jelleme néhol kissé nehezen követhető (a rejtélyesség is tinis), keverd össze őket kusza érzelmi szálakkal, majd a végén csavard meg az egészet!

Ebből a némileg elnagyolt összefoglalóból is kitűnik, hogy a kötet egyik gyengesége a dramaturgiája, mert bár fellelhetőek benne a regények alapvető tartozékai, motívumok, párhuzamos, majd szétfutó cselekményszálak, de talán nem elég konzekvensen, nem elég biztos kézzel megírva.

A másik bizonytalanabb pont az alakok kidolgozottsága. A három szereplő közül Ágó döntéseinek oka számomra rejtve marad. Mert bár lehet úgy magyarázni a viselkedését, hogy túl hamar kellett felnőnie, de ez önmagában kevés a mindenkit manipuláló, rossz szándékú cselekedetek tömegéhez. Alakja szerintem meglehetősen hiteltelen, még ha irodalmi, kulturális előképek nyomait fel is tudom benne fedezni. Tizenhét évesen eltart egy komplett családot, miközben gimibe jár, huszonéveseknek osztja az észt és a munkát, a politikai pályával kacérkodik, miközben mások helyett cikkeket is ír. Ennek a fele is sok lenne, de ezenkívül úgy képzeli, vagy talán így is van, hogy neki kell irányítania bizonyos barátainak az életét is.

Eszter alakja egyszerűbb, ő szerelmes lesz a másik fiúba, Tomába és kész. Minden cselekedetét, mondatát, gondolatát ez az érzelem irányítja. Sokat sír, szinte minden oldalon akad valami, amin elsírhatja magát. Furcsa számomra, hogy folyamatosan reflektál a saját életkorára. Tomán kívül egyetlen dolog érdekli: a slamelés. Bár jelen pillanatban az is csak azért, hogy ebben a formában számolhasson be a Toma iránt táplált érzelmeiről. A slam a szerző, Kemény Zsófi életében is fontos szerepet játszik, ez tetten érhető a regényben, talán az ezzel foglalkozó részek a legerősebbek.

Toma bonyolultabb figura, valószínűleg eleinte nem szereti Esztert, látszólag sok minden más is leköti az idejét és a figyelmét. Családjáról nem sokat tudunk, sportol, de közben nagyivó, fura alak. Az Ágóval ápolt barátsága értelmezhetetlennek tűnik. Miért tart ki valaki mellett, akiről tudja, hogy manipulálja őt? Mi az, amit Toma nyer ebből a kapcsolatból? A regény utolsó részében hirtelen felbukkanó megoldás számomra nem eléggé magyarázza viselkedését, de nem akarom lelőni a poént.

A regény erőssége, hogy a három főszereplőt sikerül három különböző hangon megszólaltatni, három egymástól elkülöníthető stílussal. Bátor vállalás eleve, hogy a mindentudó elbeszélő hálás szerepét nem alkalmazva, csupán a szereplőkön keresztül, az általuk elmondott monológok segítségével vázoljunk fel egy történetet.

Ahogy már korábban említettem, a szerző a kamaszregény talán legfontosabb attribútumának a nyelvi megformáltságot tartja, vagyis, hogy a könyv a kamaszok nyelvén szólaljon meg. Úgy érzem, hogy miközben maga a célkitűzés üdvözlendő, az eredmény valahogy mégsem sikerült természetesre, könnyedre, mert alapvetően eltúlozza a kamasznyelvet. (Gondolok az efféle szavakra: életke, papika, retekhálás, retekfura, miközben mindent mindennel – Ágódrága – egybeír, mintha ez lenne a szleng maga.) Az is idetartozik, hogy hiába használják a szereplők ezt a fura, bennfentes nyelvet, mégis folyamatosan félreértik egymást.

Gyerekbetegségei ellenére érdemes elolvasni a regényt, hiszen átüt a lapokon a valódi, átélt kamaszkor, annak minden szenvelgésével, szenvedésével, önmagába zártságával, tépelődésével, bizonytalanságával, szélsőséges érzelmével. A szerző tehetsége vitathatatlan, a tanulásra meg van még bőven ideje.

Kemény Zsófi: Én még sosem
Tilos az Á Könyvek, 2014
320 oldal, 2990 Ft