Az idő 1900 környéke, a hely a New York-i Knickerbocker kórház. Noha remek medikusaik vannak, a korabeli orvostudomány gyerekcipőben jár, a szegényebb, faji feszültségtől terhes városrészek mellett működő kórház erőforrásai gyorsan apadnak, így a frusztrált vezető sebész öngyilkosságot követ el. Utódjául tanítványát, Thackery-t (Owen) nevezik ki, aki kimagaslóan tehetséges és ambiciózus, de súlyos drogfüggő. A kórház gazdag és progresszív patrónusa egy afroamerikai sebészt ad Thackery keze alá, a korabeli állapotoknak megfelelően rasszista személyzet és betegek nagy elégedetlenségére.

Amint arra a magyar cím is rávilágít, a széria abszolút főhőse Thackery. A rasszizmus iránt minimum közönyös orvosról House juthat eszünkbe, de az epizódok múlásával sokkal inkább egy sci-fibe illő „őrült tudós” válik belőle. Öntörvényű, határsértő, feláldozza magánéletét a tudomány oltárán. Fáradhatatlan, megszállott, hiperenergikus – főleg a drogoktól. Számos sorozathoz hasonlóan ezúttal is egy mentor, egy apa-karakter halála indítja be a cselekményt, aminek eredményeként a tanítványból lesz mester, az új szerepkörbe kényszerülő főhőssel a mű univerzumába szintén kívülállóként érkező néző könnyen azonosul. A fekete Edwards doktor pedig új fiú a kórházban, újdonsült tanítványa a maestróvá avanzsált Thackery-nek, ő is ideális azonosulási pont tehát. Hogy hiteles karakterek, az nem kifejezés: alighanem valós személy ihlette mindkettőjüket, a főhőst William Halsted, a másodhegedűst Daniel Hale Williams. Thackery antihős, az afro sebész viszont klasszikus hős, kimeríti az underdog fogalmát. Tehetséges és dolgos, de az egész világ ellene van, beleértve saját rasszát is – fekete színész még 2015-ben is ritkán lát főszerepet A-kategóriás mozifilmben vagy első osztályú sorozatban. Nem csak Edwards underdog feketeként, de fő pártfogója is az, nőként.

Mint azonban eredeti címe is mutatja, ez nem „hősfilm", de még csak nem is sztori-orientált mű. A főszereplő a kórház, mely nem csak a mindenkori emberi test, de a korabeli társadalom betegségeit, fogyatékosságait is tükrözi. A sebész korkép és kórkép egyszerre, miközben nem csak az ábrázolt éráról szól, de parabolaként napjainkról is, hisz az orvostudomány ugyan fejlődött, de ma sem ritka a nyomor, a bigottság, a rasszizmus és a nőgyűlölet. Véres, feszült és sokkoló szériáról van szó, ami ennek köszönhetően a felszínen nem sokban különbözik az évadok múlásával törvényszerűen egyre hatásvadászabb Vészhelyzettől és a Doktor House-tól – mivel a barbár múltban járunk, a kortárs környezetben játszódó kórházfilmek meg sem közelíthetik brutalitását. Soderbergh más zsánerekkel is eljátszadozik a gengszterfilmtől a melodrámáig, sőt munkájáról akár még az amerikai szegénysor B-kategóriás bulvármozijai is eszünkbe juthatnak, amilyen a Beyond the Valley of the Dolls vagy a Reefer Madness, hisz demoralizáló bukástörténetet, degradációt látunk tele felkavaró jelenetezéssel, erőszak-, szex- és tabu-ábrázolással.

Soderbergh azonban sosem elsősorban puszta szórakoztatás és figyelemfelkeltés céljából nyúlt súlyos témákhoz, így inkább olyanokkal játszik egy ligában, mint a pályája elején orvosi horrorfilmeket rendezett Cronenberg és a Rekviem egy álomért alkalmával szintén a drog- és gyógyszerfüggőségről mesélő Aronofsky, vagy akár a Hús+vérrel a sötét középkorról tudósító Verhoeven. Cronenberghez hasonlóan Soderbergh is romlandó húsbörtönként ábrázolja porhüvelyünket, egzisztencialista, létfilozófiai horrort alkotva, Aronofskyra hajazó brutális nyíltsággal világít rá a drogok és a téves gyógymódok, valamint az azokkal való visszaélések elrettentő eredményeire, és Verhoeven után szabadon az orvostudomány „sötét középkorát” ábrázolva feltárja, milyen törékeny és fájdalmas az élet, ha nincs a modern „első világ" által elérhető jólét, milyen pokoli létezésből menekültünk technokrata, domesztikált kortárs életünkbe.

A drogkereskedelemről szóló Traffic Oscar-díjas rendezője persze főleg régi önmagát idézi, nem pedig másokat. Nagy áttörése, a Szex, hazugság, videó is egy kirívóan őszinte, bátor és virulens indie remekmű volt, és független gyökereit még akkor sem tagadta meg, amikor már menő hollywoodi iparossá vált. Vad, gerilla filmkészítői harcmodorára nincs is jobb példa a moziforgalmazásra alkalmatlannak ítélt Che-filmjeinél (Az argentin, A gerilla), melynek hőse akár alteregóként is tételezhető (ami elmondható Erin Brockovich-ról is, aki egyedül igyekszik földre vinni egy környezetszennyező mammutcéget). Munkái jóval bevállalósabbak (pl. Channing Tatum „így jöttem” filmje, a Magic Mike) és erőszakosabbak (pl. a harcművésznő Gina Carano nevével fémjelzett A bűn hálójában) az átlag álomgyári mozinál. A sebész illik a direktor életművébe, Soderbergh éppoly remek választás volt a rendező posztjára, mint a zord megjelenésű Owen a főszerepre. A Fertőzés és a Mellékhatások alkalmával szintén paranoid atmoszférájú orvosi thrillert rendezett, baljós, szubverzív, establishment-ellenes antireklámot csinálva a jóléti, kapitalista nyugati világnak. A sebésszel ugyanezt tette kosztümös-történelmi díszletek közt, lenyúlt egészen korunk gyökeréig, mindemellett ezúttal is tiszteleg azok előtt, akik szembeszálltak koruk rendszerével, a múlt Che Guevaráiról és Erin Brockovich-airól mesél. Az HBO-nak dolgozott már korábban is, ő rendezte a szintén merész, a kulisszák mögé kukkantó, bennfentes Túl a csillogáson című meleg drámát.

E széria több karaktere Soderbergh művész-alteregójaként is tételezhető: nem véletlen, hogy a direktor régóta álmodozik a visszavonulásról, roppant ambiciózus és tehetséges rendezőként egyszerűen kiégett – mint a drogfüggő Thackery és öngyilkosságot elkövető mentora. 1900 környéke egyszerre volt hajnala a filmművészetnek és – e széria tanúsága szerint – a modern orvostudománynak is. A fontosabb műtéteket aulában végezték, egymással versengő, szinte szűz területet felfedező szakmai közönség szeme láttára, a filmsorozat orvosi beavatkozásai tehát ezúttal vállaltan puszta attrakciók.

A társadalomkritikus és realista-dokumentarista tartalom mellett a stílusra sem lehet panaszunk. Soderbergh nem csak az orvosi gore alkalmazásában és tabuk (abortusz, prostitúció, nemi betegségek) ábrázolásában törekszik naturalizmusra, elég például klausztrofób, gyengén és diegetikusan bevilágított belsőire gondolni. A történelmi-kosztümös tartalmat és díszleteket nem konvencionális formanyelvvel teszi még patinásabbá, ellenkezőleg, stílusa művi, teátrális retró helyett a lehető legkorszerűbb. Digitális kézikamerát használ, a zenehasználat eklektikus (Cliff Martinez elektronikája), a humor néhol olyan fekete és szatirikus, hogy arról a M.A.S.H. is eszünkbe juthat. A rendező munkája ezúttal is maximalista, nincs jelenete, ami lehetett volna sokkal jobb is, elég például arra gondolni, ahogy egy-egy részeg vagy drog hatása alatt álló karakter nézőpontját imitálja. A széria első évada párját ritkítóan morbid, de korántsem hatásvadász vagy konvencionális cliffhangerrel zárul, méltóképpen vezetve fel a szintén tíz részes második évadot.

A sebész teljes első évada megtekinthető az HBO GO-n.