A törzs története korántsem forradalmi. Szergej új fiúként érkezik egy kijevi bentlakásos iskolába, melyet siket hallgatóknak, illetve oktatóknak tartanak fenn. Megismeri az iskola falain belül kiépült ún. törzset, belecsöppen a rablással és prostitúcióval foglalkozó galeri üzelmeibe, majd amikor elszereti a benti kiskirály nőjét, Annát, tragikus események láncolatát indítja el. A film kidolgozása azonban alighanem eleddig példátlan, újszerű. Rendezője, Myroslav Slaboshpitskyi noir és western-áthallásokon kívül a börtönfilmek szcenárióját is kölcsönveszi, netán olyan kortárs európai bűndrámákat idéz, mint az Ilmar Raag-féle Az osztály, A próféta vagy a Bikanyak. Az 1974-es születésű Slaboshpytskyi 2006 óta rövidfilmez, korábban színészként is tevékenykedett. 2000-től az Ukrán Operatőrök Szövetségének tagja, valamint a Fiatal Ukrán Filmrendezők Szövetségének alelnöki posztját is betöltötte.

PRAE.HU: Hogyan találtál rá a színészekre, illetve siketségük lévén mennyiben tér el a szociális életük az átlagemberétől?

Nagyon hosszúra nyúlt a szereposztás, körülbelül 300 siket aspiránst hallgattunk meg. Tudni kell, hogy egyáltalán nem könnyű kor vagy bármilyen egyéb kritérium alapján rájuk bukkanni. Épp az egyik színészem nyilatkozta a sajtónak, hogy az Internetet vagy a közösségi oldalakat nekik találták ki, és ez tényleg így van, nagyon aktív felhasználók. A való életben is kommunikálnak a barátaikkal és a közösségi hálózatoktól sem zárkóznak el. Hogyan működik ez? A siketek az emberiség csekély hányadát alkotják, ugyanakkor ők is szeretnének rálelni életük párjára, a fiúk előbb-utóbb beleszeretnek egy lányba. Gyakran megesik például, hogy a lány Habarovszkban él, a srác meg tőle 1000 km-re, így muszáj tartaniuk a kapcsolatot. 2010-ben készítettem a Deafness ('Siketség') című rövidfilmemet. Kijutott a Berlinaléra, Rotterdamba, rengeteg helyre. Nagy sikert aratott. Ezt használtam referenciaanyagként az Ukrán Siketek Társaságánál, ők pedig nagylelkűen támogattak engem és a stábot. Lehetőséget adtak rá, hogy a kultúrházukban tartsuk a színészválogatást. Felhívtam az összes ukrán siketekkel foglalkozó iskola igazgatóját, hirdettük magunkat az Interneten, Facebook-csoportokban toboroztunk oroszokat, ukránokat, fehéroroszokat. Elindultak a próbafelvételek, válogattunk a jelentkezők közül. Nagyjából egy évig, talán egy kicsit kevesebb ideig tartott a casting.

PRAE.HU: Hogyan élnek a siketek az Interneten kívül?

Úgy, mint bárki más. Akadnak köztük tanárok, prostituáltak, ügyvédek, drogkereskedők, újságírók... Persze a karrierlehetőségeik szűkösebbek, mivel általában nem tudnak a többség által használt hangzónyelven beszélni. Hasonló gondokkal küzdenek, mint bármelyik kisebbségből származó illető. A sport fontos szerepet játszik a siketek életében. Kitörhetnek általa. Pénzhez jutnak, hírnévre tesznek szert, külföldre utazhatnak, más kultúrájú országokat ismerhetnek meg. Ez hasznosnak bizonyul a fiatal siketek számára, elég a paralimpiát említeni. Pontosan emiatt nem szerződtettünk sportolókat. Egy-kettő megfordult ugyan a szereplőválogatáson, de rájöttek, hogy a filmezés és a sport összeegyeztethetetlenek. Dönteniük kellett. Ha ugyanis ott maradnak a forgatáson, idővel vissza kellett volna térniük a sporthoz, ez pedig csak felborította volna a menetrendünket. Vannak, akik továbbtanulnak, például fogorvosnak mennek. Találni néhányukat, akik prostituáltnak állnak, megint mások a színházat választják. Ukrajnában létezik egy siketekből álló csapat, a Szivárvány Társulat, melynek tagjai színművészeti tanulmányokat folytatnak. Mi nem dolgoztunk színházi emberekkel, ettől függetlenül ez is egy jó ugródeszka. Üzérek sertepertélnek vonatokon, zsebtolvajok poroszkálnak, ilyen-olyan alvilági figurákba is lehet botlani. Ők képviselik az élet másik oldalát, de ha belegondolsz, ez a mi „normális” világunkban is így van.

PRAE.HU: A törzs nagy hangsúlyt fektet a testbeszédre. Hogyan sikerült ezt létrehoznod?

Kezdettől fogva olyan sztorin törtem a fejem, amely a jelnyelven nyugszik. Úgy képzeltem el, mintha némafilm volna, történet a mozi gyermekkorából. Számos rendező dolgozik így, ám legtöbbször stilizációval élnek, a 20. század elejének képi világát igyekeznek rekonstruálni, mint például Gomes a Tabuban vagy úgy, ahogy A némafilmesben látni. Évről évre jönnek az ilyen jellegű mozik. Én másképp közelítettem meg A törzset. A stílus volt az első, a cselekményszövés, a színészvezetés utána következtek. Célomnak tartottam, hogy a film világszerte érthető legyen. A forgatókönyvem is teljesen hagyományos. Dialógusokat írtam bele, az egész szavakkal tűzdelt. Ezekre húztam rá a jelnyelvet. Miután ezzel végeztem, összeállt a mi vad bandánk: én, az operatőröm és a színészek. A fiatalok az utcáról érkeztek. Amatőr színészek voltak, akik korábban sosem filmeztek és valószínűleg nem is fognak, mivel számukra ez nem igazán jelent perspektívát. Rengeteget próbáltunk, ez a film titka. Néha 2-3 héten át bíbelődtünk egy-egy jeleneten. Digitális kamerával forgattunk, majd kiagyaltuk, vajon hogyan kellene mutatnia a végső változatnak. Nem forgattunk minden nap. Kimaradtak napok, ekkor semmit nem rögzítettünk, de a próbákat sosem mulasztottuk el. Maga a forgatás 2013. október végétől 2014. március végéig tartott.

PRAE.HU: A főszereplő fiú és lány teste örökké változik, legyen szó szex- vagy erőszakjelenetekről. Például, amikor először közösülnek, nagyon merevek, ám később, amikor gyengéd érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt, sokkal felszabadultabb a mozgásuk. Hogyan tudtad megjeleníteni a testükön ezt az érzelmi átalakulást?

A film szlogenje így szól: „A gyűlölethez és a szeretethez nem kell fordítás.” Ezt olvasni az előzeteseken. Eltávolítottam a szavakat, a beszédhangot, a karakterek érzései azonban így is benn maradtak. Csupasz érzelmeket, meztelen tényeket látni a filmben. Bizonyos értelemben úgy néz ki az egész, mint egy vígjáték, hiszen a szereplők túlságosan hevesen reagálnak, nagyon erőteljes érzelmeket közvetítenek felénk. Semmit nem tettünk hozzá a kommunikációjukhoz, mert ahogyan a filmben kapcsolatot teremtenek, az nyers emóciókon alapul. A valóságban nagyon organikus része a jelnyelvnek az erős mimika. Ez a legizgalmasabb a jelnyelvben, és ezért is dolgoztam valódi siket színészekkel. A jelnyelv olyan megnyilatkozási forma, amelyben nincsenek deformációk, nem üti meg a füledet úgy, mint egy akcentus. Egy anyanyelv: igazi, az összes rezdülése hiteles. Pőreségre vágytam. A filmem sztorija is egyszerű, a westernekére rímel. Az idegen belovagol a városba, összezördül a banditákkal, beleszeret a főgonosz nőjébe, és így tovább, és így tovább.

PRAE.HU: Engem a bűnfilmekre emlékeztetett. Hatottak rád?

A franciák talán film noirként könyvelnék el, de A törzs számomra közelebb áll a westernek struktúrájához, mert rendkívül egyszerűen épül fel. Természetesen a noir is bejöhet a képbe, hiszen adott a femme fatale.

PRAE.HU: Nem a noir miatt kérdezem, hanem általánosabb értelemben. Hasonlít az olyan gengszterfilmekre, amelyben egy férfi főszereplő tör a csúcsra.

Igen, persze.

PRAE.HU: Milyen westernek inspiráltak a film készítése során?

Őszintén szólva nem kedvelem annyira a műfajt. Mindez csak akkor ugrott be, amikor befejeztem a munkálatokat. Írás közben nem derengett előttem ilyesmi, pusztán az érzelmeim vezettek. Több, mint 100 éves a mozi, így nehéz újat mutatni. Sokszor előre látod, mi fog történni, szóval ez tényleg nagyon bonyolult dolog. A törzset ezerféleképpen interpretálhatják, de azt mindenki elfogadja, mennyire hipnotikus. Sosem tudod, pontosan mi zajlik előtted vagy mi lesz az újabb nagy dobás, ugyanis a szavak hiánya csökkenti a kiszámíthatóságot. Mi több, néha csak a következő jelenetből értesülsz arról, mi volt korábban. Ebbe a kamerakezelés is belejátszott. Egyedien álltunk hozzá, nem módosítottunk a felvevőgép nézőpontján, így úgy tűnik, mintha te is a siketekkel időznél. Velük együtt küldöd földre a tanárt, az ő körükben üzletelsz, ott csatangolsz. A törzs nézői gyakran olyan állapotba kerülnek, mintha egy thrillert bámulnának, holott semmi köze ehhez a zsánerhez.

PRAE.HU: Innen a sok hosszú beállítás is…

Igen, azt szerettem volna elérni, hogy utazz a figurákkal, őket kísérd. Rengetegen kérdezik ezt tőlem. Tudni akarják, miért dolgoztam hosszú snittekkel, de néha azt firtatják, miért is nincs nézőpontváltás. Szerintem a kameramozgásnak és a beszédhang kiiktatásának kizárólag együtt lesz jelentősége, összesűrítve. Máskülönben nincs semmi a kezedben, csak egy hosszú beállítás.

PRAE.HU: Minden egyes jelenet egy-egy szokást mutatott be, újabb helyszínekre kalauzolt, és ehhez követőfelvételeket használtál.

Két út van: vagy a kamerából filmezel, vagy felépíted a jelenetet, aztán pásztázni kezded, amit látsz. Én a második opció híve vagyok. Megesik, hogy instruálunk közben valakit, ide-oda, jobbra-balra terelgetjük, de a második közelítésmódot tartom hatásosabbnak. Úgy tekintettem a főszereplőre, mint egy idegenvezetőre. Bejárja a különböző szinteket, másféle tereket szel át, így átfürkészi az iskola falain belül szerveződött alvilág összes sarkát.

PRAE.HU: A törzs nem politikai film, de a jelenlegi ukrajnai helyzet miatt felmerül a kérdés, hogy tervezel-e a jövőben ilyen indíttatású mozit?

Ha te nem is látod annak, sokan igen. A korábbi rövidfilmjeimből is kiolvasható némi politika. Úgy szívom magamba az itthoni benyomásokat, mint egy szivacs, így világos, miért értelmezik a forradalom metaforájaként. 2011-ben fejeztem be a forgatókönyvet, és egy betűt sem változtattam rajta, tehát köszönőviszonyban sincs a mostani történésekkel. Talán az atmoszférája teszi, hogy egyes nézők lába alól kicsúszik a talaj, szétverik a bútoraikat, és kirohannak az utcára, majd szétverik pár járókelő fejét. Jelenleg egy olyan projekten ügyködöm, amit a csernobili lezárt zónában forgatnék, de fogalmam sincs, végül mennyire lesz politikai tartalmú. Ha a jelenlegi helyzetre gondolsz, akkor azt kell mondanom, hogy sok érdekes dokumentumfilmnek nézhetünk elébe a következő pár évben. Egyszerű polgárok rohannak ki az utcára kamerával a kezükben, és keverednek bele a háborúba, plusz egy rakás filmiskolás is beleveti magát a harcokba.