Az akár generációs regényként is olvasható Utazó elméletek főszereplői azok a főként angolszász irodalom- és kultúratudományi elméletek, amelyek túlnyomóan 1989 után kezdtek beáramlani a magyar tudományos életbe, és egyik el nem hanyagolható jellegzetességük, hogy erőteljesen politikai töltetűek, így aztán rögtön komoly konfliktusba is kerültek a volt keleti blokk országaiban uralkodó viszonyokkal. Horváth Györgyi könyvének egyik fontos mozzanata ugyanis, hogy mást jelent ez a kifejezés ott, ahonnan az elméletek útjukra indulnak és mást, ahova megérkeznek: a hatalmi egyenlőtlenségek elemzése helyett a pártpolitikát. Az alapvetően baloldali és a marxizmusra épülő elméletek nagyon rossz pillanatban érkeztek meg Közép-Európába, hiszen itt éppen túl akart jutni a tudományos élet azon a felülről rájuk oktrojált ideára, amit meg itt neveztek marxizmusnak.

Ahogyan más közép-európai szövegekből is kiderül, a térségben épp a (párt)politikától való távolságtartás volt a szakmai hitelesség egyik megkerülhetetlen kritériuma, ez volt az alapja az akkori értelmiségi szerepfelfogásnak, miközben - ismét visszatérve könyvbemutató beszélgetés egyik alapmotívumára - épp ezzel is bizonyították, hogy nem lehet politikát (ez esetben inkább az angolszász felfogás szerint értve) és kulturális életet különválasztani, hiszen egy konkrét rendszerrel szemben határozták meg önmaguk apolitikusságát, a konkrét rendszerhez való viszony termelte ki a második nyilvánosságot. 

Deczki Sarolta szerint az Utazó elméletek egy hiánypótló könyv, hiszen megpróbál rendet tenni abban az akkori kaotikus, átláthatatlan helyzetben, amit a sokféle elmélet egyidejű beáramlása okozott, ráadásul a megkésettség révén nem ritkán a több évtizedes fejlődéstörténetek is összesűrűsödtek. Bár akadtak már korábban is cikkek, sőt viták is a jelenséggel kapcsolatban, ilyen átfogó jellegű munka eddig nem jelent meg. Horváth Györgyi 2005-ben kezdte ezzel kapcsolatos kutatásait, szerinte akkortól kezdve lehetett ezzel ilyen módon egyáltalán foglalkozni, másrészt akkor állt fel a két felfogás, a könyvben vizsgált politizáló angolszász elméletek és az azt befogadó (vagy éppenséggel nem befogadó) közeg tudomány- és értelmiségi szerepfelfogása. Kiinduló kérdése az volt, miért is értik félre annyira errefelé a tárgyalt elméleteket? Ennek összefüggésben kell lennie azokkal a súlyos történelmi tapasztalatokkal, amik azt mondatták, tanácsosabb a hattyút és a görényt (a két kifejezés kapcsán lásd még Sári B. László 2006-ban megjelent, szintén e témát érintő könyvét) különválasztani.  

Horváth a kéziratot 2010-ben zárta le, így aztán a könyv megjelenéséig eltelt évek némiként más perspektívából láttatják a felmerülő problémákat: kettősség látszik kialakulni, az idősebb generáció esetében még mindig az ellenállás, míg a fiatal, kezdő kutatók magától értetődően hivatkoznak ezekre az elméletekre. Horváth ezzel együtt fontosnak tartja, hogy szó essen arról is, mennyire más lehetőségei voltak a kutatókank kilencvenes évek elején a tudományos életben, értve itt a ma már e téren is nélkülözhetetlennek számító internet hiányát, a nyelvtanulás szűkös lehetőségeit, vagy azt, hogy annak idején lényegesen kevesebb lehetőség volt külföldi tanulmányútra menni, külföldi ösztöndíjat elnyerni. Az akkori tudományos folyamatok mostanában beinduló recepciója ugyanis mintha ezeket a különbségeket hajlamos lenne figyelmen kívül hagyni.   

A történet - amit nem csak generációs regénynek, de a könyv hátsó borítója alapján szocialista kriminek is lehet nevezni - vége azonban egyáltalán nem happy end, Horváth Györgyi szerint ugyanis sok esetben csupán úgy tűnik, hogy elfogadottá váltak a tárgyalt elméletek a tudományos gondolkodásban, igazából úgynevezett diszkurzív mimikriről kell beszélnünk, amelyek úgy használják fel az elméleteket, hogy közben valójában szembehelyezkednek velük, ennek egyik jellegzetes megnyilvánulása az alapvetően politizáló elméletek depolitizálása. Horváth ezért is tartotta érdemesnek néhány, a gender studies témában született szakdolgozatot vagy doktori disszertációt megvizsgálni. A pályájuk elején járó kutatók dolgozatának tétje ugyanis sokkal nagyobb, szerzőiknek sokkal jobban kell igazodniuk a tudományos közeg rejtett elvárásaihoz, szabályaihoz, ha nem akarják rögtön az első lépéssel elvágni további lehetőségeiket. Ezekben az írásokban mutatkozik meg tehát igazán, hogy látszólag széles körű ismertségük ellenére csökkent-e az ellenállás a vizsgált elméletekkel szemben.  

Kihagyhatatlannak tűnt a kérdés, hogy vajon jobboldali kritikai elméletek léteznek-e? Horváth Györgyi szerint lehetséges jobboldali kritikai gondolkodás, ugyanakkor azok a jelenségek, amikre terminus technicusként használja a kritikai elmélet kifejezést, alapvetően baloldali indíttatásúak. 

Az utazás cserefolyamat jellegére is rákérdezett Deczki Sarolta, s arra, mennyi esélye van, hogy egy közép-európai elmélet gyakorol hatást az angolszász tudományos életre? Horváth Györgyi szerint a globalizáció a kulcsszó, ám nem épp kedvező értelemben. Az angol lingua francává válása révén természetesen azok az elméletek kerülnek lépéselőnybe, amik ezen a nyelven születnek, ezenkívül az sem mindegy, egy-egy állam mennyi pénzt szán tudományos kutatásokra. Természetesen minél többet, annál könnyebb bekerülni a nemzetközi áramlatokba.

Mint ahogy ezen az estén sokadszorra is bebizonyosodott, a tudományos életet és a politikát már csak emiatt sem lehet hermetikusan különválasztani.

Fotó: Bach Máté