A tárlat tematikusan mutatja be Lechner karrierjét, ennek megfelelően térben is tagolt, az új témák egy-egy külön térrészben kapnak helyet. A térelválasztó elemek azonban nem csak a hely felosztását szolgálják. Az épület belső boltíveivel tökéletes összhangban álló kivágataik révén betekintést engednek a kiállítás többi részébe, így előre sejtetve a látogatóban, mivel találkozhat még. A megnyugtató fehér és szürke falakon Lechner érdeklődésének megfelelően keleties motívumok is helyet kaptak.

Amellett, hogy láthatunk néhány képet Lechnerről és családjáról, az általa tervezett épületek már-már megjelennek előttünk a múzeum falai között. A kiállítás leghangsúlyosabban a kecskeméti városházával, az Iparművészeti Múzeummal, a kőbányai Szent László-templommal, a Földtani Intézettel és a Postatakarékpénztárral foglalkozik, az épületek helyett a mester saját kezűleg készített vázlataival, tervrajzaival találkozhatunk. Van itt homlokzatterv, keresztmetszeti és engedélyezési terv is. Emellett különösen érdekes az épületek korabeli látképeinek, nyomatainak mai fotókkal alkotott kontrasztja.

Ha egy egész épület nem is lehet kiállítási tárgy, apró darabjai mégis. A fotók és tervek mellett megtekinthetjük a Szent László-templom tetőgerinc elemeit és kúpcserepeit, a Földtani Intézet kövületet mintázó kerámia díszítőelemeit, de talán a leglátványosabb az Iparművészeti Múzeum Zsolnay Gyár által kivitelezett főhomlokzati majolikabetéte. A kiállítás két térrészét is az Iparművészetinek szentelték, így ennek az épületnek a történetéből ismerhetjük meg a legtöbb részletet: a tervek és épületelemek mellett az építkezésről készült fotókat és maketteket is megcsodálhatunk. Talán itt érezhetjük igazán a tárlat sajátos pikantériáját: miközben végigjárjuk egyes állomásait, nem mást teszünk, mint belépünk az életműbe.

A kiállítást egy olyan épületben tekinthetjük meg, amely maga is az építész munkája. Ide látogatva tulajdonképpen „az egyik kiállítási tárgyban sétálgatunk”, mikor az aulát körülvevő galéria alsó szintjét járjuk végig. Azt hiszem, a tárlatnak nem lehet nagyobb csodája, mint az, hogy egy olyan épületben állít emléket Lechner Ödönnek, amit ő maga tervezett.

Engem két terem fogott meg igazán. Ezek nem merülnek ki a mester munkásságának puszta bemutatásában, inkább érdekes adalékok hozzá. Azt is be kell vallanom, ha ezek nem lettek volna, unalmasnak és monotonnak találom az egyébként meglehetősen színvonalas válogatást. Ha ezt a két egységet kivennénk az egészből, nem találkoznánk mással, mint újabb és újabb épületek részletes bemutatásával, a lehető legtöbb anyagot összegyűjtve, de mégis lapos és kifáradt egymásra következésben.

Az első ilyen momentummal rögtön a kiállításra belépve találtam szemben magam, A gyermekrajzoktól a tervezőasztalig címet viselő térrészbe érkezve. Itt a mester sokak által kevéssé vagy egyáltalán nem ismert oldalával szembesülhetünk, ugyanis már egészen fiatal korában nagyszerűen bánt a ceruzával. A családtagok portréi után pillantásunk saját készítésű, tizenéves korából származó rajzaira siklik. Már ezek között is van épületrajz, de a legmegkapóbb egy Rózsa akvarellje és Primayer Irma – későbbi felesége – portréja. Ezek nem egy hatalmas festőegyéniség előképei, nem található bennük kivételes nóvum, de említésre méltóak részletgazdagságuk és pontosságuk miatt. A rózsa előtt állva nem érzem a virág szirmainak lágyságát, a színek életteli lüktetését, de amit látok, az egy részletgazdag, a lehető legnagyobb precizitásra törekvő ábrázolás, kis csiszolással egy botanikai könyv illusztrációja is lehetne. A lány portréjában sem látom visszatükröződni annak lelkét, de képe a lehető legnagyobb odafigyeléssel, végtelen nagy pontossággal készült, alkotója minden tudását belefektette. Szívvel és lélekkel készült munkák ezek, melyek, ha nem is tökéletesek, egy nagy egyéniséget sejtetnek. A mellettük található épületrajzoktól már csak egy lépés vezet a mértani pontossággal kivitelezett tervekig.

A második üde színfolt a kiállítás körülbelül harmadánál kapott helyet, az épület adottságaiból következően egy kis hajlatban, félreeső zugban. Ez is tükrözi, hogy csak egy epizódról van szó a tárlat menetében, de azzal, hogy rövid időre megakasztja a tervrajzok, fényképek és épületelemek áradatát, derűt és frissességet csempészik a látogató tapasztalatai közé, valamint további érdekes adalékot szolgáltat az építész életéhez. Ez a blokk a Japán kávéház mindennapjait próbálja elénk tárni. A kis helyiségben, ahol akár mi magunk is helyet foglalhatunk, a falakon egy kiragadott életképet láthatunk, és kellemes kávéházi moraj üti meg a fülünket. Előszeretettel fordultak meg itt a kor művészei, Lechnernek is törzshelye volt. Ennek a pezsgő társaságnak köszönhetjük azt is, hogy számos portré készült róla, többek között Glatz Oszkár, Pór Bertalan, Ligeti György, vagy épp Rippl-Rónai József, a társaság lelke jóvoltából. Most mi is megtekinthetjük ezeket a képzeletbeli kávézóban.

A Lechner Ödön tiszteletére rendezett tárlathoz  katalógus is készült. A színvonalas kiállítási anyag a munkásság áttekintése mellett bepillantást enged a kor kulturális életébe is. Mindemellett az igazi érdekesség maga a helyszín, az, hogy a Lechner által tervezett épület falai közt tekinthetjük meg a róla szóló kiállítást. Bátran javaslom mindenkinek, hogy szánjon egy-két órát az anyag megtekintésére.

A Lechner, az alkotó géniusz a budapesti Iparművészeti Múzeumban látható 2015. május 31-ig.

Fotók: Cultura.hu és Design.hu