Azért is fontosnak tűnik megkísérelni a kötet műfaji besorolását, mivel akár a címben szereplő közelítések kifejezés, akár az egyes fejezetcímek megfogalmazása által Lapis József erőteljesen jelzi, hogy szigorú értelemben vett narratívát végigvinni nem nagyon lehetséges a téma tárgyalásakor. A kortás lira esetében egy forró és forrongó, képlékeny, szemünk előtt alakuló jelenségről van szó, éppen ezért abból a perspektívából, ahonnan rátekintünk, nehezen lehet befogni egy történeti távlatot. Ennek ellenére a kötetnek mégiscsak van egy átfogó, egységes struktúrája, van egy íve, ami kifut valahová, és akár mint egy regényben, nyomon követhető szereplői sorsának, viszonyainak alakulása.

Sokkal jobban illik a kötethez, ha egyfajta térképnek tekintjük, amiről Lapis reméli, hogy segítséget nyújthat majd valaki másnak egy pontosabb térkép megrajzolásához. Amúgy is inkább az jellemző Lapisra, legalábbis saját elmondása alapján, hogy ő sem valami új felfedezésen, valami korábban sosem létezőn gondolkozik, hanem a más irodalmároknál olvasottakat gondolja, görgeti tovább, ami persze kirajzolhat új mintázatokat és áthelyezheti máshová a hangsúlyt. Mindezt annak kapcsán mondta el, hogy Mezei szerint a kötet - kölcsönvéve egy benne olvasott gondolatot - olyan jelek keresése, amik eddig is léteztek, csak nem vettük őket észre. 

A témából adódik a szelekció problémája: hogyan dől el, ki kerül be és ki marad ki a kötetből. Ezzel kapcsolatban Lapis József inkább azt hangsúlyozta, hogy szakmai szempontból kevésbé tekinti hibának, ha valakit kihagy, mint amikor a múlt század első felének irodalmáról ír történeti munkát. Mezei Gábor az összehasonlítás határairól is kérdezett, arról, hogy milyen kortárs szövegeket érdemes együtt olvasni, kölcsönhatásba hozni. Lapis szerint például egy világirodalmi összevetés nagyon hasznos lenne, ám teljesen más, speciális felkészültséget igényel, ahogyan az is, amit Nemes Z. Márió tesz, amikor a kortárs irodalmat a kortárs vizuális kultúra felől olvassa. Marad még ezenkívül annak lehetősége, hogy a kortárs prózát és lírát összevessük, ám Lapis szerint ez két egymás mellett futó, de egyáltalán nem érintkező történet. 

A beszélgetés során nem bontották ki a résztvevők a cím 2.0 részét, Mezei Gábor inkább arról érdeklődött, hogy azon túl, hogy a kötetben van például sms-versről vagy éppen email versben történő felhasználásáról szó, a vizsgált jelenség más rétegeiben is megjelenik-e valamiként a digitális eszközök használatának hatása. Lapis József szerint ennek kapcsán érdemes lenne inkább a verseket nem hivatásukból következően olvasó emberekkel interjúkat készíteni, az ő szokásaikban történt-e bármiféle változás. Lapis egyébként, bár korábban hajlamos volt arra, hogy azt mondja, hatással vannak a digitális eszközeink a befogadásra, jobban átgondolva már úgy látja, hogy a vers az a műfaj, amire a legkevésbé van hatással az, milyen felületen olvassuk. Verset olvasni ugyanis meditatív, magunkba forduló, intim tevékenység, és ez fennáll akkor is, ha monitoron olvasunk. 

Ehhez az elgondoláshoz kapcsolódott a bemutatott kötet nyelvezetének jellegzetessége, amikor - visszatérve a regényhasonlathoz - egy kicsit jobban előbújik, láthatóvá válik az elbeszélő is. Lapis József tulajdonképpen így igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz az aktuálisan vizsgált szöveget, de mint mondta, ezek olvasás során nem kihagyhatatlan elemei a kötetnek. Lapisnak egyébként fontos saját szövegének jellege is, szeretne erős mondatokkal szolgálni az olvasónak.  Mezei számára ugyanakkor meglepőnek hatott egy tanulmánykötetben olvasni olyan szófordulatokat, hogy "szép vers" vagy  "szép sorok". Lapis úgy fogalmazott: "szeretem a szép verseket, sajnos".  

Ezenkívül még magyarázatot kaptunk, mit ért a szerző a kötetben szintén gyakran előforduló "komoly tétje van" szófordulaton (Bajtai András Kerekebb napok című kötetéről például úgy gondolja, hosszabb kifutása van, mint a költő korábbi könyveinek volt), szó esett arról, mennyiben módosultak a különféle költői szerepfelfogások, mennyire állja meg a helyét az az önértelmezés, hogy Kosztolányiék még költők voltak, a később generációk már csak költő foglalkozásúak, mennyire erős szerepmintákkal kellett szembesülnie Perti György és Orbán Ottó generációjának, és hogy mi a legizgalmasabb az olyan friss kezdeményezésekben, mint amilyen például Kollár Árpád Milyen madár című kötete. No de akit ezt részletesen érdekel, egyszerűbb, ha elolvassa a JAK-füzetek sorozatban megjelent kötetet.  

Fotó: Facebook és Pethő Anita