Nem véletlen, hogy a magazin szót használtam, hiszen  mindabból, amit Krusovszky Dénes főszerkesztő elmondott, egy sokoldalú, sokféle tartalomtípust kínáló oldal koncepciója rajzolódik ki. Nem csupán fordítások - vagy akár újrafordítások  - találhatók a Versum felületén, de interjúk, esszék, sőt aktuális hírek is. Minden adott tehát ahhoz, hogy aki lépést szeretne tartani a költészet világirodalmi fejleményeivel, megfelelő kiindulási pontként tekinthessen erre a honlapra. 

Az oldal élesítése alkalmából a FUGA-ban rendezett beszélgetésen azonban jobban a mélyére igyekeztek nézni a folyamatoknak a résztvevők. Elsősorban a magyar és nemzetközi költészet egymásra hatásának hiányáról, vagy legalábbis megkésettségéről esett szó. Miért is nem tud például egy kortárs magyar költő a nemzetközi köztudatba bekerülni? Az okok egyrészt egyes költészetet népszerűsítő rendezvénytípusok hiányában kereshetők. Némi túlzással élve Nyugat-Európában - de néhány, egykor a keleti blokkba tartozó országban is -  szinte minden városnak van költészeti fesztiválja. A költők alkalmanként akár több száz ember előtt olvashatnak fel, ezt Gerevich András saját élményeivel támasztotta alá, a részvétel pedig magával vonzza, hogy a verseket lefordítják, fesztiválantológiákban kiadják. Külföldön alapvetően más súlya van a felolvasásoknak, Vörös István  és Nemes Z. Márió is úgy látja, egy jó időben, jó helyen szervezett felolvasás, mint ahogyan a németek is csinálják, akár még többet is érhet egy publikációnál. Mindezeken túl, a fesztiválok szervezői nyomon követik egymás munkáját, egyrészt megszokottak az oda-vissza meghívások, de a fellépő költők listáját is más fesztiválok résztvevőiből válogatják össze.

Magyar költő több okból is nehezen kerül be ebbe a véráramlásba. Egyrészt hiányzik valamiféle hátországi lobbitevékenység, de ha mégis meghívnak valakit egy külföldi programra, megesik, hogy anyagi okokból le kell mondja a részvételt. A kulturális kormányzattól támogatást kérni egy dél-amerikai vagy délkelet-ázsiai repülőjegyre a túlbonyolított bürokrácia miatt gyakorlatilag lehetetlen, s a finanszírozási rendszerbe újonnal belépő intézmények (pl. MMA) sem épp könnyítenek ezen a helyzeten. Ha mégis eljut a kortárs költő, nincs hova visszahívni a vendéglátókat, mert nálunk ez a fajta irodalomnépszerűsítő rendezvénytípus nem létezik.

Az est során kulcsszóként elhangzó csereforgalom kifejezést persze nemcsak ilyen szempontból érdemes megvizsgálni, hanem afelől is, hogy miért nem tud igazán a világlíra a magyar irodalmi köztudatba bekerülni. Túl azon, hogy a kiadók szempontjából ez nem egy profitábilis vállalkozás - ráadásul sok a macera vele, többek között mivel sok ember munkáját kell összehangolni - szakmai okai is vannak ennek. Ha az időbeli elmaradottságról beszélünk, akkor érdemes megfontolni azt, amire Szabó Marcell is felhívta a figyelmet: a műfordítás alapvetően egy olyan műfaj, aminek mindig szükségszerűen van némi időbeli elmaradottsága, hiszen előbb létre kell jönnie annak, amire reagál. Így a kérdés inkább az, hogy mekkora is ez a hátrány. Szabó szerint ez egyre inkább hatványozódik, s ne feledjük azt se, hogy már a Nyugat fénykorában fellendülő műfordítói tevékenység is alapvetően a francia szimbolistákra reagált, az sem  kis csúszás volt. 

Arra az inkább hipotetikus felvetésre, hogy nem lehetne-e akkor mindezt átugrani és egyszerűen a most fontosnak számító szerzőkre koncentrálni, szintén szakmai megfontolásokat szem előtt tartva érdemes válaszolni: egy költő írásai mindig valamilyen hagyományba érkeznek, s ha ezeknek az előzmények nincsenek jelen a célnyelvben, akkor a később alkotó szerzőt lehetetlen vállalkozás lefordítani.  

Végül pedig szó esett a műfordítói munka mindennapi nehézségeiről is, méghozzá a beszélgetés résztvevői által saját fordítói praxisukból hozott példák alapján. Csak érdekességképpen a két legtanulságosabbat említve:  Gerevich András  Seamus Heaney versét olvasta fel, amiben a Spanyolországból az észak-ír eseményekre reflektáló költő spanyol eredetű szavakat használ, azonban ennek a gesztusnak a többletjelentése magyarban egyszerűen nem adható vissza. Nemes Z Márió pedig arra hozott példát egy Friederike Mayröcker-szöveg révén, amikor el kell engednie a fordítónak magától azt, hogy meg akarja érteni mindenáron, mit is szeretett volna mondani egy adott sor által a szerző. 

A beszélgetés során elhagzott problémák révén ugyan kicsi az esélye annak, hogy jókedve kerekedett bárkinek is az est végére, de az oldal iránt az érdeklődést minden bizonnyal sikerült a résztvevőknek felkeltenie. 

A Versum honlapja itt olvasható.

Fotó: Bach Máté