Az est mottója: „Egy hely, két könyv, három történet” volt, s a program ennek mentén is haladt: egy hely, azaz a Fabulárium és a két új könyv bemutatása, az este folyamán pedig három mesét hallhattunk, három előadótól.

Az első történetet Luzsi Margó könyvtáros, mesemondó adta elő. A burját mese egy vadászról szólt, és a jóformán csak felnőttekből álló közönség lelkesen mondta utána a mese refrénszerűen ismétlődő mondatát: „Bármit találsz, gazdagít”. A mesebeli szörny eszén túljáró vadász történetét Boldizsár Ildikó rövid bevezetője követte.

Ovidius 2012 évvel ezelőtt nekiállt, hogy az addig felhalmozott történeti tudást összefoglalja Metamorphoses (Átváltozások) című kötetében. Boldizsár Ildikó most arra vállalkozik, hogy – még ha szerényen, nem is ekkora ambícióval, de ‒ Ovidius nyomán ő is tegyen egy kísérletet arra, hogy összefoglalja mindazt, ami a római tudós munkája óta történt mesék, mondák, mítoszok terepén. Ildikót eddigi, több mint harmincéves mesekutatása ugyanis megerősítette abban, hogy a mesék vajmi kevéssé érthetők illetve értelmezhetők a mítoszok, mondák, legendák ismerete és azok háttérismerete nélkül.

A Fabulárium nem olyan hely, ahol maga az ismeretátadás történik, tehát nem iskola vagy műhely, inkább kapcsolódási pontokat nyújt azoknak, akik történeteken keresztül szeretnék megérteni önnön sorsukat, illetve akik a meséket terápiás célra kívánják használni. A Fabulárium a meséken keresztül (a mítoszok, legendák keretén belül) tárja fel mindazon tudást, tapasztalatot, ismeretanyagot, amelyet az emberiség kétezer év alatt tanult és tapasztalt. A Fabulárium olyan kapaszkodó, olyan lehetőségek háza, amelyen keresztül megismerhetjük, mit mondanak a mesék rendről és rendetlenségről: hiszen a rend, rendezettség a legfőbb ismérve a népmesei világ építkezési módjának. A rend felismerése, a rendre való törekvés nélkül nem tudunk önmagunk sorsának alakítóivá válni, nem tudjuk meg, honnan jöttünk, hová tartozunk, és mivé legyünk. Hogyan lehet a történetekben létezni, hogyan tudja az ember a történetekkel saját magát is összekapcsolni, hogy az a létezésére is hasson, és hogyan lehet ezt a kapcsolódást cselekvéssé átalakítani? Ehhez kínál utakat a Fabulárium.

A tudástár alapkönyvtárát Boldizsár Ildikó mesegyűjteményei illetve módszertani kötetei képezik, amelynek legutolsó két kötete erre az alkalomra jelent meg. Ezekről maga a szerző illetve a szerkesztő, valamint a sorozat felelős szerkesztője, Darvasi Ferenc beszélgetett.
A beszélgetésben előkerült, hogy hét év alatt jelent meg a sorozat hét mesegyűjteménye, amelyek mellett további három kötet elméleti illetve módszertani szakmunka látott napvilágot. A mesegyűjteményt lezártnak tekinti Ildikó, de elméleti munkát még tervez a sorozatba: a Mesekalauz úton lévőknek párdarabjaként várható hamarosan a Mesekalauz útkeresőknek címmel megjelenő kötet.

„Még soha nem sírtam ennyit mesék olvasásakor, mint most”, mondja Ildikó legújabb válogatása, a Mesék boldog öregekről című kötet kapcsán. Ekkora szakadékot ugyanis, mint ami a mesék öregei és a valóság öregei között tátong, talán egyetlen előző kötete kapcsán sem tapasztalt. A kötet tisztelegni kíván az idős emberek előtt. „Annyi sok tiszteletlenséggel találkoztam, s ezeket nagyon nehéz feldolgozni.” Mit üzennek a mesék, lehet-e szépen megöregedni? Hogyan bánunk az öreg emberekkel? Így kell-e bánni velük, ahogy most bánunk? „Láttam a szövegeken keresztül, hogy az öregekhez milyen hozzáállások lehetségesek, és ehhez képest mi van most körülöttünk. Ezért is köszöntöm most az itt jelenlevő időseket.”

Ildikó Darvasi Ferenc kérdésére röviden összefoglalta mesegyűjtemény-szerkesztési alapelveit. Elmondta, hogy úgynevezett mintázatokkal dolgozik. Ahhoz, hogy eldöntse, a több ezer szöveg közül mi fog a kötetbe bekerülni, először a témát kell megismerni, hogyan gondolkodunk róla. Ennél a kötetnél ez úgy történt, hogy először összeírta, mit gondolunk mi, itt, ma az öregekről. Milyen örömeik, bánataik vannak, minek örülnek? Látják-e magukat az öregségükben? Majd elolvas több ezer mesét. Megvizsgálja, ezek a mintázatok megvannak-e a történetekben, illetve hogy mit mondanak maguk a történetek, hogy hogyan kellene gondolkodnunk az idősekről. Ezek után átgondolja, megvizsgálja olyan szempontból a meséket, hogy mit üzennek ezek a mindenkori olvasó számára, s hogyan kapcsolódnak ahhoz, amit mi gondolunk az idősekről. A negyedik fázis pedig a szubjektív stádium: „én mit tudok megmutatni ezekből az embereknek, mi az, amelyikről úgy gondolom, hogy érdekes, jó lehet a ma olvasójának.”

Boldizsár Ildikó számára is óriási munkát jelentett ez a válogatás, hiszen attól, hogy egy mese úgy kezdődik, hogy élt egyszer egy öregapó meg egy öreganyó, még nem jelenti azt, hogy idősekről fog szólni, vagy ha szerepel benne egy öregember, sem jelenti azt, hogy az öregekről szóló válogatásba be tud kerülni. Mint mindig, most is belemerült a szöveg világába, és a fenti szempontokat figyelembe véve kerültek be épp ezek a mesék a kötetbe.

A felvezetését lezárva most ő maga mondott egy történetet a színpad mesemondó fotelébe átülve, ott, ahol nem sokkal korábban Luzsi Margó mesélt. Boldizsár Ildikó az öregek témája kapcsán Filemon és Baucisz, a két szegény, de az isteneket szerényen is kedvesen vendégül látó idős házaspár történetét mesélte el. És hiába tudtuk a végét, hiszen egy réges- régi görög mitologikus történet volt ez, a közönség soraiban még így sokan szipogtak a végén.

Az előadást elragadtatott taps kísérte, s a beszélgetést Darvasi Ferenc terelte vissza a realitás talajára. A Meseterápia a gyakorlatban című könyvet Boldizsár Ildikó harminchárom tanítványa írta,  a kötet egy válogatás a legjobbnak, legérdekesebbnek ítélt munkákból. Gyakorlati szakkönyvként forgatandó: esettanulmányokat illetve foglalkozási terveket tartalmaz, amelyeket a meseterápia akkreditált tanfolyamát elvégzett tanítványai dolgoztak ki illetve terveztek meg. Ildikó mindahány növendékét felkérte a színpadra, és megkérte őket, hogy egytől egyig mutatkozzanak be. Azt hittem, most következik a bemutató legunalmasabb része, de kiderült, hogy ez lett a legizgalmasabb: ugyanis a harminchárom hallgató  harmincháromféle szemszögből mondta el pár mondatban, hogyan és milyen sikerrel használja a meseterápiát: bemutatkoztak családterapeuták, szociális gondozók, csoportterápiával gyógyítók, pszichológusok, drámapedagógusok, volt ott újságíró és színész, belgyógyász orvos, klinikai szakpszichológus, nevelési tanácsadó, szociális munkás, gyógypedagógus ‒ és rövid bemutatkozásuk mögött felsejlett sokszor emberfeletti erőfeszítésük, sikereik és kudarcaik, de mindenekfölött hitük a meseterápiában. A közönség hálás tapssal jutalmazta a mélyszegény régióba ellátogató tanítványt, aki cigánygyerekeknek visz rendszeresen mesét, a szenvedélybeteget kezelő terapeutát, aki visszahozott az életbe egy alkoholistát, vagy a Kézdivásárhelyről idelátogató tanítványt, aki odahaza terjeszti a meseterápia jótékony hatásait súlyosan traumatizált gyermekek körében.

Az est záróakkordjaként Csóka Judit (szintén tanítvány) indiai mesét mondott el, lenyűgözően színesen és tehetséggel.
 
A Fabulárium kitárta virtuális kapuit, és minden érdeklődő bebocsáttatik.

Fotó: Bach Máté