PRAE.HU: Rendszeresen jársz különböző városokba felolvasni a Puszirablók című könyvedből. Hogyan készülsz fel egy-egy felolvasásra, hogy próbálod kiismerni a történetekre nyilván mindenhol másképp reagáló gyerekeket?

Vig Balázs: Egy-egy előadás előtt leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy milyen korosztályra és létszámra számíthatok. Szeretem azt is tudni előre, hogy vannak-e nagy számban viselkedésproblémás gyerekek, akikre külön is oda kell figyelnem. Illetve, hogy ismerik-e már a mesémet, akikkel találkozom. Az előadásaim nagyon interaktívak, bevonom a gyerekeket, együtt alakítjuk az előadást, ami ezért értelemszerűen minden alkalommal más és más. Emiatt igazán fel sem lehet készülni előre, minden felmerülő szituációt ott helyben, a gyerekekre odafigyelve kell lereagálnom. Szerencsére mostanra szert tettem már némi rutinra, ami segít a nem várt szituációk könnyed kezelésére. Különben is, mindig jól érezzük magunkat, nemcsak a gyerekek vagy én, de a pedagógusok, könyvtárosok is jól szórakoznak a találkozókon.    

PRAE.HU: Van valamilyen megható történeted bármelyik felolvasásról?

Rengeteg. A honlapomon igyekszem is dokumentálni az író-olvasó találkozókat, felkerülnek az aranyköpések, a vicces és megható helyzetek egyaránt. Néha a könnyed beszélgetésből elképesztő mélységű mondatok bukkannak elő. Volt, aki azt mondta, ha tehetné, barátság ízű fogtömést kérne a fogorvostól. A képzeletbeli ajándékcsomagban az egyik kislány az apukáját találta, akit ritkán lát – válnak a szülei. Volt, aki egy elmaradt jóéjtpusziról a halálra asszociált. Az előadások végén gyakran ölelést kérnek a gyerekek, és hogy jöjjek el legközelebb is, vagy írjak újabb meséket. Dunaújvárosban kézzel készített bajuszokat kaptam a Három bajusz gazdát keres című könyvemhez kapcsolódóan. Nagy a gyűjteményem rajzokból, levelekből, és a honlapomra is egyre több üzenetet küldenek. Például valaki megírta, hogy a párnája alá teszi a könyvemet és úgy alszik. Másvalaki pedig megüzente, hogy a találkozó hatására, amin részt vett, ha felnő, ő is író lesz. Én az ilyesmiktől mindig meghatódom.  

PRAE.HU: A Puszirablókban rengeteg a humor. Fontos számodra, hogy a humor uraljon egy mesekönyvet?

A gyerekek visszajelzéseiből is azt olvasom ki, hogy a humor az egyik fontos szempont, amiért szeretik a meséimet. De írás közben ezt soha sem tartottam direkt szem előtt. Szerintem a meséim humora elsősorban a közvetlen, gördülékeny elbeszélői stílusból és a gyakran abszurd, meghökkentő fordulatokból és képzettársításokból fakad. Van, hogy írás közben én is rácsodálkozom egy-egy meglelt poénra (pl. Szeretke hercegnő véleménynyilvánítása a tökfőzelékről), de nem keresem ezeket a lehetőségeket mindenáron. A történetközpontúság híve vagyok, ezt nem rendelném alá sem a nyelvi játékoknak, sem a humornak. A könnyed felszín alatt mindhárom mesém mélyebb szinten is értelmezhető. A Három bajusz gazdát keres-ben a felnőtté válás kérdése, egy befuccsolt házasság, a művésszé válás gyakran nevetséges problémái elevenedtek meg,  A rettegő fogorvos a gyerekek (és felnőttek) orvostól való fóbiáját fordította ki. A Puszirablók-ban az elmaradt jóéjtpuszik következményeiről van szó, az elszakadás, sőt a modern technológiával járó elszemélytelenedés problémáit érintem. Csupa olyan téma, amit érdemes a mesekönyv elolvasása után családi, vagy iskolai körben megbeszélni.

PRAE.HU: Nem egy esztétikailag megkérdőjelezhető gyerekkönyv nagy olvasói tábort számlál. Szerinted miért van ez?

Az, hogy a gyerek milyen könyvhöz jut hozzá, vagy hozzájut-e egyáltalán, az elsősorban a szülein múlik. Egyre több olyan szülő, pedagógus, könyvtáros van, aki utánajár a könyveknek, éppen azért, mert nem elégszik meg az agyonreklámozott kirakattermékekkel, mert minőséget szeretne a gyerek kezébe adni. Hozzáteszem, hogy soha olyan partnerek nem voltak a kortárs szerzők ebben, mint ma. Elég kevesen malmoznak az elefántcsonttornyukban, várva, hogy a könyvük valamilyen csoda folytán majd csak eljut az olvasókhoz. Ha a felnőttek elégedettek a mese esztétikai minőségével, a gyerekek pedig őszintének, magukhoz közel állónak érzik, akkor remélhetőleg egy-egy kötetnek jó híre kél. Én a mainstream könyvekből elsősorban a lelki mélységet hiányolom, illetve a valóság lebutítását rónám föl. Egy fiktív, meseszerű, vagy akár fantasy történetnek is el kell tudnia mondani valamit a valódi világról, támpontként kell szolgálnia a gyerekek számára a mindennapokban. Egyébként gyakran nem is a szöveg, hanem a cím, vagy a borító, az illusztrációk nyomán választanak könyvet a vásárlók. Kárpáti Tibor, Kalmár István és Radnóti Blanka segítették a könyveimet vizuálisan. Szemet gyönyörködtetők, és ami még jobb, viccesek és szerethetők a rajzok mindháromban. 

PRAE.HU: Szükséges szerinted, hogy egy gyerekeknek szóló szöveg írása előtt az író tájékozódjon a gyerekek jelenlegi világáról? Vagy elég, ha a saját gyerekkorába megy vissza, s abból próbál anyagot gyűjteni?

Nekem kiapadhatatlan forrásom a saját gyerekkorom. Egészen pontosan emlékszem arra, hogy egyes helyzeteket hogyan éltem meg. Legfőképpen pedig arra, hogy milyen meséket szerettem, és milyen meséket szerettem volna. Az író-olvasó találkozók menetét is úgy alakítottam ki, hogy visszagondoltam, vajon minek örültem volna annak idején. Mert könyvtárba járni nagyon szerettem, de nem volt olyan minőségi választék kortárs mesékből, mint manapság. Játékos, interaktív író-olvasó találkozókról pedig nem is álmodtunk. Természetesen nem tudom kivonni magam annak hatása alól, hogy idén mintegy 5000 gyerekkel találkoztam országosan, beszélgettem velük, visszajelzéseket kaptam tőlük. Indirekt módon ezek a tapasztalatok is biztosan megjelennek a könyveimben.

PRAE.HU: Lassan minden könyvespolcon új mesekönyv terem, egészen új szerzőtől. Hogyan próbálsz eltérő, eredeti hangot, mesenyelvet létrehozni, törekszel-e erre, vagy az írás alatt a történetre bízod, hogy megteremtse a saját nyelvét és szabályrendszerét?

Nem tekintem versenynek a meseírást. Szerintem egy kortárs szerző sikere az egész színtér sikere. Nincsenek identitás-problémáim, úgy érzem, hogy már a Három bajusz gazdát keres debütregényemmel ráleltem a saját hangomra, ezért leszámítva, hogy igyekszem nyomon követni a színteret, egyes kedvenceim friss munkáit elolvasom, nem hasonlítgatom magunkat össze. Próbálok a saját mércém szerint fejlődni, a hibáimon javítani, az erényeimet pedig kidomborítani. Soha nem vehető biztosra, hogy az egyszer megugrott lécet másodszor is sikerül megugrani. Mindig nulláról indulunk íráskor, bármilyen eredmények is legyenek mögöttünk. Ezért folyamatosan edzeni kell. Ez nem állandó írást, hanem állandó olvasást, gondolkodást, hangolódást, felkészülést jelent nálam. És ha itt az idő, jöhet az új történet megírása.

PRAE.HU: Ha már szóba került az új történet, a Puszirablók óta elkezdtél dolgozni valamin?

Néhány Puszirablók olvasó nagy örömmel fogadta a hírt, hogy a történet folytatásán dolgozom. Nem vagyok nagy híve a folytatásos regényeknek, de ellentétben a korábbi meséimmel, ez nem egy lezárt történet, viszont nem a könyvben nyitva hagyott kérdések megválaszolása a célom, hanem újabb kérdések feltevése. Ezen kívül egy óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló mesém is elkészült már. És a 30. szülinapomon megígértem magamnak, hogy befejezem a felnőtteknek szóló regényemet is, amit már tervezgetek egy ideje. Határozott lépéseket tettem az ügyben, remélem, hamarosan sok-sok gépelt oldal fog sorakozni az asztalomon korrektúrára várva.