Itthon a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a kihalás szélén, Németországban meg lám-lám, minden tartománynak saját rádiózenekarra futja. Mégiscsak kolbászból van arrafelé a kerítés… csak az nem mindegy, néhány szál jóféle paprikás füstölt kolbászból, vagy sok félig főtt virsliből áll-e az a bizonyos. A műsorra tűzött Richard Strauss művek: a zseniális Till Eulenspiegel és az Alpesi szimfónia mindenesetre azzal kecsegtettek, hogy jó szájízzel távozhatunk, hiszen igazi (habár helyenként zsíros) ínyencfalatokról van szó.

Richard Strauss Till Eulenspiegel vidám csínjei című szimfonikus költeménye vitalitással teli, harsány örömzene: egy középkori kópé burleszkfilmbe illő kalandjait festi, rondóformában.

A zenei anyag viszont meglehetősen nehéz. Legalábbis abban a tempóban nehéz eljátszani, amitől azok a bizonyos csínyek tényleg vidámmá, sőt pajzánná és frivollá lesznek. Pedig hogy erről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint Strauss a mű bemutatója kapcsán írt következő levélrészlete: Lehetetlen, hogy az Eulenspiegelhez programot adjak; amire az egyes részeknél gondoltam, szavakba öltöztetve gyakran elég furcsán hatna, sőt, talán megütközést keltene… Nos, a kölniek játéka nyomán megelevenedő Till megütközést bizonyosan nem keltett volna a virslin hízott német filiszterekben. Annál inkább bennem: ezúttal ugyanis zaklatott helyett pontatlannak, frivol helyett kulturálatlannak tetszett Eulenspiegel. Sajnos ezeket a különbségeket csak kottából, vagy főiskolai órákon elleshetetlen fűszerekkel lehet elérni – így frenetikus klarinét és kürtszólók helyett marad a pedáns, ám ízetlen virsli. S hogy a pikáns fűszerek hiánya mellett tényleg a tempóval volt gond, kiderült a nyugodtabb részeknél (Till szerelmes lesz, ill. Tillt akasztani viszik), ahol a zenekar aztán egyszerre magára talált.

A két szimfonikus mű közé illesztett Zenekari dalok igazi felüdülést jelentettek. (Lásd: könnyű zöldségköret.) A szólista, Genia Kühmeier hangja azonnal elárulta – a kísérőfüzetből amúgy tudható – fő profilját. Kühmeier kisasszony ugyanis igazi Mozart-specialista, s az operaszínpadokról magával hozott magabiztossággal (és affektálással) énekelte a Richard Strauss-dalokat is. Érdekes összehasonlításra adott alkalmat, hogy a néhány héttel korábbi [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=763[text]Mahler-ünnep[/a]en Miah Persson és a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában is hallhattunk néhányat e szösszenetek közül. Nekem Genia Kühmeier interpretációja tetszett jobban – ám igen hangos levegővételei néha zavaró, hangja pedig (neki is) túl szűk volt. Főleg a dirigens Szemjon Bicskov zsíros Strauss-felfogásához képest.

Zsíros posztromantikából a koncert második felében kaptunk bőven, még ha ezúttal – az olvasó gyomrát megkímélendő – nem is kolbászzsírra utalok. Persze ezért maga a Strauss-mű is hibáztatható. Batta András finoman ironikus szavai szerint az Alpesi szimfónia … tájképalbum, amelyet mindig kedvtelve forgatunk. Gondosan retusált, sokszorosított képeslapjai között ugyanis néhány lepréselt havasi gyopárt is találunk. A csúcsról.A darab programja nem más, mint egy egész napos alpesi kirándulás, melyet a szimfónia kéttucatnyi képben fest elénk. Csupa vastag ecsettel felvázolt pillanatfelvétel ez: például napfelkelte, vízesés, látomás, legelő, gleccser, köd, vihar előtti csend és naplemente.

Nos, ha az előadók nem a kellő óvatossággal lapozgatnak e képek között, bizony igen nehéz a megbúvó havasi gyopárt észrevenni. Szemjon Bicskov és a (felduzzasztott?) kölni rádiózenekar márpedig megadta a módját, és nem spórolt a még Mahleréhez képest is túlhangszerelt posztwagneriánus szimfonikus muzsikán. A Breughel- és Caspar David Friedrich-tájképeket idéző, giccs határán egyensúlyozó Alpesi szimfóniát pedig a túlfeszített s egyben statikus előadás egyszerűen megfullasztotta. (Nem tudom, nem fojtogatta-e a zenészeket is a maguk keltette hangorkán, ugyanis szokatlanul zsúfoltan ültek fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.)

Egyébként maga Strauss is egy (triviálisan alpesi) élelmiszer-hasonlathoz nyúlt, amikor az Alpesi szimfónia bemutatója után elégedetten hátradőlve megjegyezte: Úgy akartam egyszer komponálni, ahogyan a tehén a tejet adja. Nyilván zsíros tejre gondolt…


R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei, op. 28
R. Strauss: Dalok
R. Strauss: Alpesi szimfónia, op. 64

Közreműködött: Genia Kühmeier – ének
Vezényelt: Szemjon Bicskov