Bevallom, némi fenntartással érkeztem a koncertre, mivel a „tisztán” vokális zene nem tartozik a kedvenceim közé. Előítéletemben osztozhattam a potenciális közönséggel, ugyanis a nézőtér jó, ha félig telt meg, ráadásul innen-onnan külföldi (angol, német, holland, stb.) beszédet hallottam, ami arra utalt, hogy zömében nem magyar közönségnek énekel a [a]http://www.vocaal-laboratorium.nl/english/index.html[text]Holland Vokális Laboratórium[/a]. Engem – szemben azokkal, akik távollétük miatt kimaradtak ebből a csodálatos élményből – hamarosan meggyőztek előítéleteim tarthatatlanságáról, a külföldiek azonban megbizonyosodhattak az érdektelen magyar közönségről alkotott véleményükben.

Létezik zseniális, tökéletesen felépített posztmodern vokális muzsika. Ugyanis ebben az előadásban – kizárólag naprakész, friss művekből válogatva – úgy került egymás mellé barokkos ária-duett, kelta basszusszólam, láma-ének, elektronika és balinéz gong-zene, hogy mindez valódi fúzióba, művészi egységbe lépett.

Az előadási egységeket szólóének választotta el, a koncert pedig az egyszerűen befogadható minimál-zenétől a komplex mikrotonalitás felé haladt: a beszéd-éneket (extrém francia dikció) „lágyabb”, kórus-effektre építő elektronika váltotta, majd „keményebb” elektronikus hangzás; a színpad hátterében „árválkodó” hat páros gong és csengettyű pedig egészen az utolsó darabig funkciótlannak tűnt, fokozva annak összhatását.

Soha nem képzeltem volna, hogy létezik ének-sordino! Az esztétikai minőségek váltakoztak: volt komikus, drámai, tragikomikus és groteszk – az énekesek befogták az orrukat, kezükkel szájukat torzították, s egy férfi a torkába dugta le a kezét, majd „idióta” hangon énekelt. Senki sem nevetett azonban – mert egyáltalán nem volt nevetséges.

A holland vokális laboratórium 6 zseniális énekeséből nehéz bárkit is kiemelni: mindegyik mestersége magaslatán állt. Egyedül bájos arcával, és kimagasló színészi képességeivel tűnt ki az apró szopránénekesnő.

A záródarab kelta népies basszusszólamból emelkedett ki: ekkor léptek az – eddig helyüket változtató, időnként torz pózokba merevedő, különböző fekete ruhákat viselő, ám egységesen mezítlábas – énekesek a gongok mögé.

És ez volt az előadás csúcsa: a kelta dallam hamarosan balinéz gong-zenévé változott – amit „buddhista” csengők tarkítottak –, majd atonális és mikrotonális kórusmuzsikává; még a végén felcsattanó vastaps és a színpadra hozott hatalmas virágcsokor is haloványnak, gyengének tűnt az előadás (posztmodern) zsenialitásához képest.

Előadott művek:

Charlotte Seither (Ger) Seeds of noises (for 6 singers)
Georges Aperghis: extraits de „Jactations” pour bariton
Katarzyna Glowicka (Pol): „Opalescent Horizons” (sop, mezzo, alto) + electr
Florian Magnus Maier (Ger/Nl9. „The jugular Shuffle” for 4 singers + a capella electronics
Georges Aperghis (G/F): from „Récitations”, nr. 1 (sop solo)
Robert Zuidam (Nl) 1999. „Les murs” pour sop + mezzo
Samir Odeh Tamimi (Palestine): „Gdadroja” for 5 singers + amplification (based on Bagdad & Troja)

szünet

Georges Aperghis: „Rondo” for 2 singers
Chen Wagner (Israel): „Folded” 2005 (alt, bar, bas) + electr.
Georges Aperghis: extrait de „Jactations” pour bariton
Wouter Snoei (Nl): „Dialoog” for 4 singers + electr.
Seung Ah Oh (Korea/Nl): „Recollection for ChoHee” (for 6 singers + percussion)

Előadók:

Szoprán: Jennifer Claire van der Hart, Gudrun Burghofer
Mezzo szoprán: Elsbeth Gerritsen
Kontra-alt: Kristine Gether
Bariton: Arnout Lems
Basszus: Gilad Nezer

Zenei rendezés: Romain Bischoff
Színpadterv, fény: Bärbel Kühn
Hangmérnök: Wouter Snoei