gyerek
Nem biztos, hogy szerencsés játszóházba szervezni egy könyvbemutatót, mert hiába a jó gyerekkönyv, ilyen helyeken a kisebbek figyelmét teljesen lekötik a dömperek, a babák és az egyéb játékok, tehát nagyjából bármi érdekesebbnek mutatkozik, mint fegyelmezetten ülni egy tornaszőnyegen, és csendben hallgatni egy bácsit és két nénit, ahogyan beszélgetnek. Ez a helyzet a Váci úti Elevenparkban is: az óriási alapterületű játszóház kalandparknak is elmegy, így eleinte csak néhány szülő (szökni próbáló gyermekével) és pár újságíró üli körbe a szerzőt, valamint a kötet illusztrátorát, Maros Krisztinát és szerkesztőjét, Csapody Kingát. Mielőtt azonban erre sor kerülne, egy hölgy igen furcsa hangnemben megkér, hogy vegyem le a cipőmet, ami érthető, a hangsúly már kevésbé, az meg pláne nem, hogy a fűtetlen linóleum és a zokni hogyan egyeztethető össze, mindenesetre csendben maradok, hiszen van néhány kisgyerek, aki a legnagyobb természetességgel mezítláb rohangászik a térben. Nekem mindenesetre majd lefagy a lábam a könyvbemutató alatt.
Fagyos-dacos kedvem gyorsan elcsitul, amikor elkezdem olvasgatni az új kötet verseit, amelyek hatására sokkal jobb hangulatom lesz. Egészen belemerülök a mondókákba, és már csak azt veszem észre, hogy a hangosítás rendbejött, így a beszélgetés elkezdődik.
Varró Dani elmondja, hogy ezek a versek néha jó eszközei lehetnek a dac kezelésének, ám vannak olyan helyzetek, amikor semmi sem vezet eredményre. “El lehet szórakozni azon, hogy valahogyan kijátsszuk a gyermekünk lázadását, de általában csak ideig-óráig működő trükkök léteznek, hiszen a kicsik okosak, és gyorsan átlátnak a szitán” - jegyzi meg. Majd elmondja, hogy egyébként a saját gyermekei dackorszakai nagyon inspirálóan hatottak rá, e versek megírásához jó témát szolgáltattak, a költő szerint ugyanis nagyon érdekes feladat volt megragadni azt a hatalmas dühöt, ami “egy végtelenül cuki kis lényben” tud tombolni. Maros Krisztina, a kötet illusztrátora ehhez kapcsolódva megjegyzi, hogy a rajzok elkészítésében is az volt a legnehezebb, hogy ugyanazt a figurát jelenítse meg, aki a sorozat korábbi köteteiben már megjelent (Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött), úgy, hogy azt most egy teljesen más kontextusban értelmezi: a korábbi tündéri karaktert úgy kellett lázadóvá alakítania, hogy közben az aranyossága se tűnjön el.
Csapody ezután a költő alkotómódszerére kérdez rá, mi pedig megtudjuk, hogy Varró az egyes helyzeteket nem reagálja le azonnal versben, szerinte ez neki nem megy, inkább a felesége szokott rögtönözni, ő pedig elsősorban azért ír ilyen verseket, hogy aztán később legyen mit mondogatni a gyerekeivel együtt bizonyos helyzetekben, de ezek a szövegek azért természetesen mindig egy aktuális helyzetre reagálva születnek meg. A közös mondókázás egyébként jól működik náluk, már az új kötetből is sokszor idéznek a kicsik, meséli a szerző, majd hozzáteszi, hogy Misit ez a kötet azóta érdekli jobban, mióta a versek mellett ott a kép is, amit a mondókázás közben nézegetni tud. Persze korábban is meghallgatta édesapja születő műveit, de akkor még nem volt mindig pozitív a visszajelzés, osztja meg velünk Varró a családi titkokat. “Sokszor megkaptam Misitől egy vers után válaszként, hogy ez tetszett apa, csak egy kicsit unatkoztam közben”.
A képek egyébként valóban kiteljesítik ezeket a verseket, segítik a gyermekeket a mondókák befogadásában, a jól eltalált karakterek és kompozíciók pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy a szülők otthon akár tovább is meséljék gyerekeiknek ezeket az apró történeteket. A könyvbemutatón az alkotók hangsúlyozzák azt is, hogy a kötet rajzai és mondókái is csapatmunka eredményei: ahol a költő volt bizonytalan egy-egy sor vagy cím tekintetében, ott az illusztrátor és a szerkesztő besegített, illetve Varró és Maros mindig egyeztettek arról is, hogy milyen ábrák és színek kerüljenek az egyes lapokra.
A könyvbemutatón a beszélgetést Varró felolvasásai szakítják meg, elhangzik a Hercegnős limerikek, a Lovagos limerikek, majd az esemény végén a költő még idehozza a Barátkozót, A kistesó és A dackorszak vége című mondókákat, végül pedig a résztvevő gyerekeket a szerzők egy közös színezésre invitálják. A rövid és frappánsra sikerült bemutató alatt teljesen elszáll a kezdeti dacosságom, így végül már nem is annyira sietek vissza a cipőmhöz, hogy megmentsem a lábujjaim, kicsit még elnézem, ahogy az apró lázadók rávetik magukat a színesekre...
Varró Dániel: Akinek a kedve dacos c. kötet bemutatója, Elevenpark játszóház, 2014. 11. 23.
Fotó: Ficsor Zsolt
Szerzők
-- Kocsis Katica --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
