Gregor (itt Grégoire) Samsa, Kafka Átváltozásának Robot Színház Projekt-féle hőse egy napon felébred, és (ez esetben nem rovarként, hanem) android robotként találja magát. A nem túl távoli jövő egy francia városában játszódik a történet. A főszereplőt egy rendkívül elfogadó és szerető család veszi körül. A felébredő robot reggel sorra hívja be húgát, anyját és apját, akik a kezdeti nyilvánvaló kételkedésből indítva hamar túlteszik magukat az átváltozás tényén – és bár rendhagyó, mégis egyszerű családi krízisként élik meg a történteket. A jelenetről jelenetre időben előreugró történet a család beletörődésének, megbékélésének történetévé alakul. A szoba terén kívüli világról egyébiránt gyakran esik szó az előadásban: tudjuk, hogy egy nagy, régóta tartó háború jelenti a dráma keretét, melyben súlyos emberi és tárgyi veszteségek mellett a munkahelyek megszűnésének veszélye is fenyeget. A „menekültek”, a „bevándorlók”, általános sztrájk és lázongások keretezik a cselekményt, ami kihat a teljes családra.

Kétségtelenül hatalmas energiát és rendkívüli megalapozottságot és átgondoltságot igénylő előadásról volt szó az Átváltozás//Android esetében, már ami a technikát illeti. A robot (REPLIEE S1) egy igen összetett mechanikával és programozással működik, és valóban alkalmas arra, hogy különböző gesztusok megjelenítése által egy határon belül érzelmeket lehessen kifejezni vele.

A nézőtér megnyitásakor az ágyán alvó, néha megmozduló robot mindvégig a színen van. A dráma egésze Gregoire szobájában játszódik. Az előadás terét jelentő szoba fényes fehér kijelölése szinte lebeg a fekete térben. Ezen a téren kívül egy paraván mögött ül a robot „időzítője”. Az előre programozott robot egyes mozgás- és beszédfázisait – hogy az élő szereplők életszerű pontatlanságai ne zavarják össze a géppel folytatott dialógusokat – harminc részre osztották, melyet a valós szituációhoz igazítva indítottak el a paraván mögül.

A robottechnika kifinomultsága ellenére sem volt alkalmas a REPLIEE S1, hogy az Átváltozás főszerepét eljátssza. A mindössze két módon (szem pislogása, száj kitátása) mozgatott teljesen semleges, fehér, festetlen arc a japán színházi maszkokból kölcsönzött árnyékhatásokat hasznosabban tudta alkalmazni affektusok kifejezésére, mint az időzített mozgásokat és az előre felvett és visszajátszott beszédet. Az ismételt mozgássorok és felállított mozdulatsorok kevéssé reagáltak a környezetre; az előre felvett és visszajátszott szöveg monotonnak, hangalámondásnak tűnt, aminek nincs köze a körülötte lévő világhoz, a színpadi történésekhez.

Az előadás által felvethető (és várt) kérdések aktualitását egyébként a zsúfolásig tömött nézőtér is jelezte. Viszont annak ellenére, hogy maga a téma és a technikai megvalósíthatóság is elég érdekesnek ígérkezett, továbbá a színházi környezet ideálisnak mutatkozott arra, hogy benne nyíltan és közvetlenül vizsgálhatóvá váljanak bizonyos poszthumanista kérdések, végül csak egy madzag nélküli marionett-előadást láttunk. A beprogramozott mozdulatok innovációját talán nem látja eléggé e sorok írója, de színházi értelemben véve annyi történt, hogy a bábos és bábja időben és térben is elkülönültek egymástól. A mozgatás előre volt beprogramozva, a kisebb korrekciókat pedig oldalról, távirányítással végezték. Kérdés lehet azonban, hogy e távolság megteremtése megéri-e, hogy miatta se kifejező mozgás, se a színészekkel való valódi interakció ne jöjjön létre.

Az élő emberszereplők pedig minden erejüket megfeszítve dolgoztak az illúzió vagy legalábbis egy minimális színpadszerűség fenntartásán. Talán ellensúlyozandó a robot szaggatott mozgását, korlátozott gesztuskészletét, jelbeszédszerű, illusztráló mozgással, olcsóbb szappanoperaszerűen komponált érzésnyilvánításokkal éltek, ha a robottal kellett kommunikálniuk. Gregoire középpontba állításának köszönhetően a hús-vér szereplők igazodni kezdtek a robot mozgásához, kifejezéseinek módjához – ez a korlátozott vagy egyszerűsített jelkészlet csak az egymással való (ember-ember) interakcióban vált összetettebbé, színesebbé, kevésbé monotonná.

Talán nem is volt célja az előadásnak a színpadra való alkalmazással egy művészeti alkotás létrehozása – sokkal inkább volt ez tudományos-társadalmi kísérletet, amelynek kapcsán nyíltan (szórólapot is osztottak, kérdőívvel) a nézők ingerküszöbét akarták belőni. Mennyire látjuk élőnek a robotot? Hiszünk-e az érzéseinek? Elfogadjuk-e, hogy van lelke?

Ha a kísérlet színházi közegben való létjogosultságát el is fogadjuk, a bemutató még mindig problematikus marad (rossz értelemben), hiszen a fenti kérdésekre az előadás egy erősen patetikus dramaturgia mentén maga kínált egyetlen „helyes” megoldást. Minden kérdést kimondatott egy android és négy húsvér szereplőjével, és nem kockáztatta meg, hogy esetleg rossz vagy sajátos választ adjon a tökéletlen emberi közönség. Ha a színházat mint társadalmi színteret vették is alapul, amelynek során művészetközeli közegben vizsgálható a robotszínész nézője, a dramaturgia és a színészvezetés hiányosságait ez nem magyarázza; és főként nem a tudományos kísérlet felfogásától igencsak különböző előre elfogadott egyetlen „jó” válasz.

Megnyugtató világot rajzol elénk Átváltozás//Android annak ellenére, hogy a virtuális és valódi terének kellős közepén (szövegben, gondolatban, színpadon)  egy robottá változott ember éktelenkedik. Megnyugtató, mert a család által felvetett kérdésekre kis töprengés-kínlódás után ők maguk adják meg az egyértelmű, mindenki által jóváhagyott választ. Kérdés: Mitől ember az ember? Válasz: A gondolkodástól és az emlékektől, és nem attól, hogy húsa, vére meg vérpumpáló szíve van. Kérdés: Elvont vagy civilizációs fogalmak, mint például, hogy francia-e az illető, alkalmazhatóak-e egy robotra? Válasz: Igen, ugyanannyira, mint egy bármely más emberre. Ha a kérdések mélységén nem szédülünk el, akkor a darab végére láthatjuk, ahogy a család védelmező burokként zárt a külvilág felé és nyitott a robot irányába. Kérdés: Lehet szeretni családtagként egy robotot? Válasz: Igen.

Nem feltétlen a lenyűgözés vagy az illúzió hiánya volt a probléma, hanem hogy az előadás kérdései (és válaszai) ebben a formában az előadás nélkül is feltehetőek, kimondhatóak lettek volna. Az android robot (talán a várttal ellentétben) nem egy tökéletesedett színpadi jelként funkcionáló testként szerepelt a színpadon, hanem egy, az élő színészek játékát és a szövegdramaturgiát is zavaró, otthagyott tárgyként, egy élő szereplő hiányaként. Hiába építették minden erővel a robot köré az előadást, valahogy folyamatosan útban volt a mechanikus test. Kerülgették, próbáltak beszélgetést imitálni vele, mindhiába.

Az átváltozás // Android verzió

Adaptáció és rendezés: Oriza HIRATA, Franz KAFKA novellája alapján
Fordítás: Mathieu CAPEL
Asszisztens Hirotoshi OGASHIWA
Androidfejlesztés: Hiroshi ISHIGURO
Díszlet: Itaru SUGIYAMA
Hang: Yuta SENDA
Fény: Aya NISHIMOTO
Jelmez: Karl André THYRIOT
Robotrendezés: Takenobu CHIKARAISHI (Osaka University Hiroshi Ishiguro Laboratory / Osaka University Center for the Study of Communication Design)
Fordítás: Mathieu CAPEL
Asszisztens Hirotoshi OGASHIWA
 
ELŐADÓK
Grégoire Samsa: REPLIEE S1 (android)
A nővér, Greta: Laetitia SPIGARELLI
Az anya: Irène JACOB
Az apa: Jérôme KIRCHER
A bérlő: Thierry VU HUU
Az android hangja és mozgása: Thierry VU HUU
 
Színpadmester: Aiko HARIMA
Tolmács: Mariko HARA
Hang- és fénytechnika, felirat: Aya NISHIMOTO
Producer: Yoko NISHIYAMA
Turnémenedzser: Chihiro OGURA

Az előadásban elhangzó költemény részlet Kenji MIYAZAWA Gattenshi című verséből.
 
Produkció: Agora Planning.,ltd. Seinendan Theater Company / the University of Osaka / ATR Hiroshi Ishiguro Laboratory //Produkciós vezető: Festival Automne en Normandie //Koprodukció: Taipei Arts Festival / Centre Dramatique National de Haute-Normandie / Le TAP - Scène Nationale de Poitiers / Espace Jean Legendre, Compiègne – Scène Nationale de l’Oise en préfiguration //
Társszervező: Kinosaki International Arts Center, KAAT (Kanagawa Arts Theater) // Támogatók: Agency for Cultural Affair of Japan / Japan Foundation / ONDA – Office National de Diffusion Artistique / the French Institute of Japan
Magyar felirat: MOLNÁR Zsófia

2014. november 7.

Trafó Kortárs Művészetek Háza