Mi a festő dolga? Problémákra hívni fel a figyelmet vagy problémákkal hívni fel a figyelmet? A társadalmi érzékenység egyre elterjedtebb művészkörökben, a tenni akarás egyre több alkotást szül, de ezek ereje sokszor a kiállítóterek falain belül szorul. Nem mindig látom tisztán, hogy a négy fal közé rekedt témák kinek az érdekeit szolgálják. Ha szemléljük a világ helyzetét, bizony lehet feladatot vagy lehetőséget látni benne. Ábrázolni a valóságot egy dolog, gyakorlati értékűvé tenni, egy másik. De miért is lenne fontos, hogy egy képnek gyakorlati értéke legyen? Az elmúlt tíz évhez képest ma még több az, amit látunk, mint amit érzünk a valóságból, és a festészet maradt ennek egyik megjelenítési az eszköze.

Lehetőségekkel élő, nagyvárosi művészek a munkáikkal sokkolnak, lehetőségekkel élő nagyvárosi személyeket. Valóban feszültséget keltő, ahogy reményteli fiatalok sétálgatnak olyan nagyméretű képek előtt, melyek reményvesztett embereket ábrázolnak, majd egyszer csak kilépnek az ajtón. Általában visszanézem a kiállítások megnyitóiról készült fotókat, melyeken közös képet alkotnak a nézők és a művek. Rám ezek a pillanatfelvételek hatnak igazán, mert egyik alak sem tűnik a másik mellett valóságosabbnak vagy valótlanabbnak. A helyszínen ritkán hatnak rám alkotások, de amit a művészek maguk után hagynak az archívumban, az általában megérint. A kiállítások ideje alatt belépőjegyeket vásárolnak, a vendégkönyvet teleírják, a sajtó beszámol a hírekről, a művészek neve a tegnapihoz képest talán még ismertebb, végül képeik lekerülnek a falról. Végül változtattak-e egy dolgon azzal a művészek, hogy ábrázolták és megmutatták azt? Biztosan nem. Akartak-e változtatni rajta? Nem hinném. Inkább csak láttatni akartak valamit, amit talán sosem láthatunk elégszer. Én a magam részéről inkább jó dolgokra vagyok kiéhezve, ha már jó megoldásokra nem futja. Értékelem a kreativitást, mely képes szerethetőbbé tenni a világot. Újra és újra útjára engedem műkedvelő énemet, de nem sok vidám perchez jutok.

Birkás Ákos sem mulattatni akar. Csendes véleménye mégis megnyugtat és vigasztal engem. Megmutatja, hogy nincs az a baj vagy hiba a világban, amiről ne lehetne szelíden, békésen nyilatkozni. Közben létrehoz valami szépet, valami értékelhetőt, így elmondható, hogy a mérleg mindkét tálcájára egyformán pakol, vagyis nem szól képi világa több rosszról, mint jóról. Lehet öncélú, talán üzletszerű, ahogy hasznára fordít konfliktusokat, de mindezek megjelenítését a józanság jellemzi. Eszközhasználata egyszerű, tiszta, nyugodt. A figurális festészet mestere, zavaró manírok nélkül.

Birkás festészetének sajátossága, hogy vannak arcukat eltakaró alakok, akiknek testhelyzete árulkodó, de képi szereplőinek arcán sosem látszik zaklatottság, bár a háttér néha baljós. Könnyű szemlélni őket, tekintetükkel nem panaszkodnak. Mint amikor valaki nem akar terhelni saját problémájával és ez még erőteljesebb együttérzést vált ki belőlem. Nehéz elhinnem, hogy létezik ilyen. Én a magam részéről sokat panaszkodom, kisebb baj is elég ahhoz, hogy kiboruljak. Legtöbbünkre igaz, ami rám is, ezért kisebb rosszindulattal újra írom Birkás alakjairól alkotott véleményemet.

A Fehér négyzet című kép esetében is talán csak közöny, amit látunk. A tíz guggoló fiatal festőművész is példa lehet arra, hogy milyen az, amikor emberek közönyösen szemlélik a magukat vagy mások helyzetét, mert, ahogy a festő sem ura ennek az állapotnak, úgy alakjain is túlnőtt. De a közöny több formájával is találkozhatunk a kiállítótérben. Ellenszenvesebb magatartásformaként van jelen azoknál a képeknél, melyek háttér és előtér hangulatát tekintve erőteljes kontrasztot mutatnak. A The Road is egy ilyen kép. Itt már nem csak arról van szó, hogy túlnő valakin a gond, hanem arról, hogy távol esik tőle. A normálissal ellentétes reakciókat vélhetünk felfedezni a szereplőkön, mert két külön világ közel lett tolva egymáshoz. A téma ennek ellenére „szerethető”, hallgatható, mert nem nyomul. A kivitelezés hagyományos anyaghasználaton alapul.

Vannak a világban barátságtalan jelenségek és barátságosak, a művészet pedig képes egyiket a másikba fordítani. Birkás komoly marad, nem humorizál, nála az esztétikum ellensúlyoz mindenfajta negatív gondolatot. Emberi érzések szinte alig szűrődnek át képein, mely a műtermi képekre jellemző elszigeteltségre utal. Lényegkiemelő stratégiájára ráhangolódva, nehéz 3000 karakter után az írás. Félek, hogy többet mesélek, mint amit a művész képekkel akarhatott. A témát rá jellemző módon próbáltam fellazítani, és a továbbiakban a puhatolózás helyett inkább tényekről ejtek még pár szót.

Nemzetközi sikereiről Kukla Krisztán, a Modem igazgatója is nyilatkozott, aki egyben a tárlat kurátor is. Elmondása szerint az egyik legjelentősebb, nemzetközi hírű magyar képzőművészként tartják számon Birkás Ákost, aki csaknem 20 évig élt Németországban. Számos képe külföldi gyűjteményekben található, de mivel a Modem által támogatott, nagyszabású kiállítás 8 éves alkotói periódust hívatott összefogni, így olyan képekkel találkozhatunk most, melyek körülbelül 70 százalékát még sosem állították ki Magyarországon. Most láthatjuk egyben annak a művészi akaratnak az eredményét, mely elfogadta a tényt, hogy bármit csinálhatunk, politikai hangvétel érződik ki mindenből. Sajtó, arcok, figurális festészet, struktúra, művészi akarat, politika, közöny, Modem.

Birkás Ákos A festő dolga (2006–2014) című kiállítása a debreceni Modemben tekinthető meg 2015. február 8-ig.

 Fotók: Áfra János