Kolozsi Angéla meséjének középpontjában egy minden szempontból tökéletlen középkorú angyal szerepel: borostájával, piszkos és foltozott ruhájával még szárnyai ellenére sem épp bizalomgerjesztő figura, aki állandóan két világ, égi és földi lét határán mozog. Jelleme is hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen önző, leginkább önmagára és a földi élvezetekre – lásd pl. sütemények, torták – gondol, gyakran ölt emberi alakot, túlzottan önfejű, s nem mindig figyel védencére. Mintha nem tudná, hol is van valójában, és milyen elvárásoknak kell megfelelnie, holott a teljesítményt az égben (is) szigorú pontrendszer alapján szabályozzák. Ezért sem véletlen, hogy az Angyalok Tanácsa éppen Emíliát jelöli ki védencéül, ők ketten ugyanis, már ami a belső tulajdonságokat illeti, hasonlítanak egymásra.

Adva van tehát egy égi lény, aki, bár tilos, legszívesebben állandóan emberbőrbe bújna és egy gyerek, aki kíváncsi, hogy ki vigyáz rá nap mint nap; ha nem is pont ebben a felállásban, de láttunk már ilyet, vagy legalábbis ehhez hasonlót, többnyire filmen. Az Emília és az angyal pedig, amely nagy meglepetéseket nem, viszont humoros jeleneteket szerencsére többet is tartogat, szívesen épít a filmrajongó szülők asszociációira. Olvasás közben így valószínűleg rögtön beugrik majd Az angyalok városa (melyet egyébként Körmöczi és barátai egy igen rendhagyó „szabadnapon” meg is tekintenek), esetleg még a Wim Wenders-féle klasszikusok, úgy is, hogy jelen esetben szó sincs semmiféle drámaiságról. Sokkal inkább problémás hétköznapi helyzetek (fél)megoldásairól, nehezen induló családi reggelek és következményeik kiigazításáról, valamint többek között az is kiderül, az angyaloknak nem csak saját védencükről kell gondoskodniuk, hanem azok családjáról is.

Mindenesetre tényleg vicces belegondolni abba, hogy reggelente egy egész csapat angyal azt figyeli, az ember kócosan, bedagadt szemmel felrobbantja-e a kotyogós kávéfőzőt vagy sem, leejti-e a konyhakőre a serpenyőt rántottástul, hogy már a jól-rosszul bepakolt iskolatáskáról és az eltévesztett A/B hétről már ne is beszéljünk. Az ilyen és ehhez hasonló szituációk megteremtésében – melyekhez a könyvben Gyöngyösi Adrienn készített fekete-fehér-piros, kontrasztos rajzokat – Kolozsi Angéla különösen jó. Mi pedig többé-kevésbé elhisszük neki, hogy ezek a fura figurák, anélkül, hogy látnánk őket, tényleg ott vannak minden elrontott zárban, huzattól becsapódó ajtóban, puttószerű, pamutmelegítős kisfiúban, aki az utcán csakis azért szólít meg bennünket, hogy segítsen, cserébe viszont semmit sem kér. Ezek a „lebegtetett” helyzetek egyébként pont azért érdekesek, mert minden esetben csak az egyik fél a beavatott, a másik legfeljebb sejti, hogy épp valami különös dolog történik vele, erre viszont sokszor nincs ésszerű magyarázat. Kár, hogy a szerző ezt a szálat, amely a bizonytalanságra s vele együtt a titokzatosságra épít, gondolok itt elsősorban az angyalok és emberek közötti viszony(ok) alakulására, illetve a túlvilági lényekkel kapcsolatos tudás birtoklására, nem viszi következetesen végig, hanem, egy ponton túl inkább a biztosabb, jobban mondva racionálisabb lezárás felé veszi az irányt. Kérdések azonban így is maradnak bennünk.

Konkrét példával élve, az olvasóban többek között az is felmerülhet, vajon miért tud a nagyapa látszólag jóval többet s a szülők miért kevesebbet az alkalmasint a Horváth Mihály téren bámészkodó, margitszigeti futók közé keveredő, utcán kéregető angyalokról? Továbbá mi lehet az oka annak, hogy a családban csak a gyerekeknek és nagyapjuknak jut saját őrangyal? Ezekre a kérdésekre sajnos nem kapunk választ, ugyanakkor az is tény, hogy az egyébként szórakoztató szöveg, melynek egyik legszerethetőbb jellemzője éppen a szituációk esetlegessége, illetve a figurák felemássága, a végéhez közeledve a kelleténél lekerekítettebb, vagy ha úgy tetszik, rendezettebb formát ölt. Pedig az Emília és az angyal alapkoncepciójának megértéséhez, aminek lényege, hogy az egymással szembeni előítéleteink teljességgel feleslegesek, talán kevesebb rávezetés is elegendő volna.

Képek forrása: www.facebook.com/azangyalakit/photos