Azt mondják, nem meglepő, ha egy műfordító idővel saját regénnyel jeletkezik. Mármint nem meglepő, ha ezt nagyjából öt-hat lefordított kötet után teszi, Totth Benedek azonban kicsit tovább várt, s mintegy harminc fordítás után érte utol a végzete. Holtverseny című regénye egy vidéki város versenyszerűen úszó fiataljainak világában játszódik, s mint ahogy a beszélgetés során kiderült, van olyan aspektus, ami révén határozottan összekapcsolható a könyv írójának műfordítói tevékenységével is. 

Totth elmondta, leginkább az érdekelte, hogy mivel a fordítói munka révén sokféle, egymástól nagyon is különböző hangon kell megszólalnia, vajon képes-e megtalálni a saját hangját. Így lett aztán a mai kamaszok nyelve a befutó, ami egyébként műfordítóként is a legkönnyebben ment neki. Totth ugyanakkor hangsúlyozta, nem szociográfiai igénnyel írt regényről van szó, nem végzett előtanulmányokat a mai tizenhat-hét évesek életmódjáról és nyelvhasználatáról, amit erről tud, azt a mindennapokban megtapasztalva is össze lehet szedni.

Dragomán György szerint -  aki Krusovszky Dénes szerkesztő mellett a készülő regény egyik első olvasója volt -, a történet játszódhatna akár egy lengyel kisvárosban is, annyira nincs túlzsúfolva a helyhez kötődő referenciákkal. Ugyanakkor a popkulturális utalások révén (pl. melyik sorozatot nézik éppen, milyen számítógépes játékkal játszanak, hányas verziójú eszközökön) valamennyire beazonosítható, mikor játszódik a történet.

Szóba került, Totth miért nem saját  kamaszkoráról írt. Az egyik legerősebb érvnek az tűnt, hogy számára túl modoros, sőt "poros" szöveg lenne az, amelyben nem szerepel mobiltelefon. Márészt nem akarta a saját történetét megírni - bár az sem elhanyagolható tény, hogy ő maga is úszott gyerekkorában  -, szerinte sokkal érdekesebb a mai kamaszok életéről beszélni. Szegő János ennek kapcsán emlegette fel a regény komplexitását, nem egyszerűen egy kalandregényről van szó, a kötet többféle zsánerrel dolgozik, s azon túl, hogy egy látlelet a mai tizenévesek életéről, tartalmaz általánosabb értelemben vett emberi jellegzetességeket is. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai kamaszok élete többek között azért is érdekes, mert sok mindenben  - a hétköznapi digitális eszközök használatának tekintetében mindenképp - gyakorlatilag  felnőttebbek a felnőtteknél, ugyanakkor mégis jó adag infantilizmus konzerválódik ebben az életformában. Szegő szerint mintha ezt a kettősséget az a motívum is felerősítené, hogy  a történetben sportolókról (azaz erős, izmos fiatalemberekről) van szó. A sport még abból az aspektusból is szóba került, hogy bár erről a könyvről szólva elsődlegesen inkább a brutalitás ábrázolását lehet kiemelni, a szerzőnek az uszoda világa, az edzések, a rendszeres korán kelés, stb. alapvetően pozitív élmény volt, egyfajta biztonsági háló, a hely, ahol vigyáztak rájuk. Totth szerint a hosszútávúszás és a műfordítói munka egymáshoz nagyon is hasonló tevékenységek.    

Az egyedin túli általánosra hívta fel a figyelmet Krusovszky Dénes is, aki szerint két nagyon fontos csapdát sikerült a szerzőnek elkerülnie. Egyrészt a nyelvezet nem nehezedett rá a mondanivalóra, Totth nem követte el azt a hibát, amibe például azok a tanárok is beleesnek, akik  úgy akarnak lazák lenni, hogy erőltetetten igyekeznek átvenni a gyerekek beszédmódját, másrészt bár alapvetően karaktertípusokból indul ki a szöveg, a figurákat mégis sikerült Totthnak egyedivé, plasztikussá formálnia.

A beszélgetés végén szó esett arról is, hogy küszöbön áll a könyv megfilmesítése is, jelenleg egyik fontos kérdés, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő hangot milyen filmes eszközzel lehet a legjobban visszaadni. A könyvbemutató során ezt a hangot mindenesetre Orosz Ákos színművész személyesítette meg, hiszen az ő felolvasásában hallhatott a közönség részleteket a regényből. 

Fotó: Ficsor Zsolt