A tolonc sztárparádéként tökéletes nyitófilm volt: a direktor Kertész Mihály, aki Michael Curtiz néven később olyan filmeket rendezett, mint a Casablanca, amiért Oscar-díjat is kapott. A forgatókönyvíró-producer a szintén pionír kolozsvári Janovics Jenő (aki Tóth Ede színművét adaptálta), a főszereplők pedig a kor nagy honi sztárjai, Jászai Mari, Berky Lili és Várkonyi Mihály. Noha korántsem mai szemmel nézve is időtlen mestermű (mint mondjuk a német expresszionizmus főművei), megelőzte korát, nem nehéz elképzelni, micsoda moziélménynek számíthatott a maga idejében, milyen tehetség és munka lehetett mögötte. A sztorija már-már Hitchcock-thrillereket előlegez meg. A hősnő megtudja, hogy nem vér szerinti gyermeke szüleinek (a nevelőapa a halálos ágyán árulja el a titkot), valódi anyja pedig születése óta börtönben ül, mert megölte az apát (szinte már giallóba – pl. Mélyvörös – illő bonyodalom). A lánynak nincs maradása, cselédnek szegődik egy gazdag családhoz, ahol viszont kikezd vele a ház rosszéletű ura. Nem hagyja magát, de nincs szerencséje: a romlott burzsoá família házát közben egy arra tévedő csavargó kirabolja, a bűntettel pedig a rosszkor, rossz helyen lévő lányt vádolják, és ki is toloncolják a városból. A suspense nem csak a “tévedés áldozata” bonyodalomból fakad, de a frissen szabadult férjgyilkos anya és lánya útjainak kereszteződéséből is.

A Filmhét kínálatának viszonylatában nagy várakozás előzte meg Tolnai Szabolcs újvidéki rendező (Fövenyóra) és Pohárnok Gergely (Hukkle) közös munkáját, Az erdőt, hisz nem mozikban is vetített, de már rég lefutott filmről van szó, a vadiúj nagyjátékfilmek (pl. Drága Elza!, Pillangók, Szülőföld, szex és más kellemetlenségek) közül pedig ez tűnt a legígéretesebbnek. És Tolnai csalódást okozott, ha csak kicsit is.  Főként azt vetették a szemére, hogy a “filmrendszerváltás” előtti éra – ezek szerint nem csak a nagyközönség, de a kritikusok köreiben is teljességgel népszerűtlen – szerzői filmjének már egyébként is önparódiává intézményesedett stílusát utánozza, azaz “köldöknézős” és “lilaködös” művészfilmet készített. Pedig Az erdő korántsem rossz mozi, inkább rosszkor volt rossz helyen. Ha ez a honi művészfilmes hullám kilencnapos csoda volt, akkor e film a tizedik napra készült el. Egy sötét múltú szerbiai magyar fiatalember megszökik egy elszigetelt drogelvonó központból, feltehetően azért, mert még mindig komoly összegekkel lóg a maffiának, akik épp rátaláltak menedékére. Persze ahogy a modernista művészfilmekben megszokhattuk, bűnthriller helyett a fiú szüleinek kálváriájáról szól a film, aminek kapcsán Tolnai bemutatja a sanyarú vajdasági állapotokat, erős társadalomkritikát gyakorolva és anti-imázsfilmet készítve. A stílusáról Tarr és Trier egyaránt eszünkbe juthat, ám a történet erősségei alighanem annak köszönhetőek, hogy irodalmi adaptációról van szó (nem is egy, hanem több Salgó Judit-féle történet filmverziója), és nem csak a játékidő kevés (77 perc), de a látnivaló is, Pohárnok ide vagy oda.

A kisjátékfilmek mezőnyében több olyan alkotó is képviseltette magát, aki egész estés mozival is szerepelt a Filmhét programjában. Tolnai rövidje, A romlás virágai a témaválasztásában is Az erdőre hajaz, ezúttal a kelet-európai gyárak privatizációját ábrázolja fekete humorú szatíra formájában. E mű is irodalmi adaptáció (a rendező apja, a költő, író Tolnai Ottó írásából készült), a stílus azonban nem is lehetne különbözőbb: a fáma szerint improvizált, no budget produkció, egyszerre idézi a börleszk vígjátékokat és Lynch meg Jodorowsky szürrealista művészfilmjeit.

Zomborácz Virág sem csak a kísértetfilm-komédia Utóélettel szerepelt a Filmhét műsorában. A Dipendenzát rendezőként jegyzi, A nevem Boffer Bings (My Name is Boffer Bings) kreditjei között pedig forgatókönyvíróként szerepel a neve. Utóbbi első számú szerzője azonban a korát alaposan megelőzött Ambrose Bierce, akinek Ebolaj című morbid és anarchikus novellája nagy találat Csáki László és társai részéről. Látszólag annyi a hasonlóság e horrorsztori és a Harcosok klubja között, hogy előbbiben (kutya helyett) abortált magzatokból ebolajat, utóbbiban emberi zsírből szappant főznek, valójában ez inkább a fő különbség. A gótikus horrorban is alkotott, abszurd, groteszk, szatirikus stílusú, meglehetősen nihilista Bierce e története ráadásul az Utóélettől sem áll távol, azaz akár szerzőiségről is beszélhetünk Zomborácz részéről. A minimalista, de annál fantáziadúsabb (már-már film noir hangulatot teremtő) fekete alapon fehér krétaanimációs megvalósítás méltó az 1911-ben megjelent, roppant ihletett sztorihoz. Ha már animáció: a folkos és ornamentális A jókedvű örmény temetése a legjobb Jankovics Marcell-mozi, amit nem ő rendezett, a Grimm Café pedig a South Park különkiadásának is beillő nemhivatalos sequel-paródia a klasszikus tündérmesékhez.

A Torontói Filmfesztivál kisfilmes programjába beválogatott Sintérről a Dardenne-fivérek, na meg Nicholas Winding Refn Pusher-trilógiája juthat eszünkbe, a behajtóvá vált kidobóról szóló rövid erőssége az intenzív jelenetezés, na meg az amatőr főszereplő használata. Szőcs Petra A kivégzése Cannes-ban versenyzett, gyerekszereplőinek kedvenc elfoglaltsága a Ceaușescu-házaspár halálának eljátszása. Egyszerre történelmi-, szocio- és családi dráma, a Moszkva tér Kolozsvárott. A Tetemre hívás és A Strange Kind of Love egyaránt a horror zsánerével kacérkodnak: előbbi egy Arany János-opusz Madarász Isti rendezésében, ami egészen a fináléig csak egy felolvasóest vágóképekkel, akkor viszont slusszpoénként átvált found footage áldokumentumfilmbe, amivel a rendező azt érzékelteti, hogy az adaptált mű ma is megállja a helyét. A Strange Kind of Love egy megvakult festőnő rehabilitációjáról szól, és sokat elmond róla, hogy forgatókönyvírója Wostry Ferenc, az olasz giallo nagy rajongója. A giallo- és az olasz horror-rendezőket mindig is izgatta a szemek és a látás témaköre (ezt örökölte például az olasz Salvo is), és noha a véres múltbeli trauma (a Mélyvörös után szabadon) e filmből sem hiányzik, a műfaj romantikus melodrámává kerekedik, azaz giallóként realista kamaradarab.

A kísérleti film specifikusan rövidfilmes zsánere sem hiányzott a mezőnyből: Lichter Péter Look Inside the Ghost Machine és Rimbaud című munkái közül utóbbi a nagyszabásúbb: found footage experimentális doksi talált Super 8-as felvételekből és filmrészletekből (pl. Godzilla) összedobva, melyek vágóképekként szolgálnak a poéta utazásairól fantáziáló, indonéz, svéd és arab narráció alatt, melyeket három magyar költő, a Prizma hasábjairól is ismert Kele Fodor Ákos és Nemes Z. Márió, valamint a VHK-ban basszerozó Mestyán Ádám írtak – a Magyar Filmhéten tehát nem csak Pálfi György extrém dél-koreai egzotikumnak is beillő Szabadesése kínált bizarr moziélményt.