PRAE.HU: Hogyhogy ilyen korán ceruzát fogott?

Vas megyében, Rábatöttösön születtem. Anyám eredetileg textilfestő volt, de a festékek vegyi anyagai miatt nem lett gyereke. Felhagyott a textilfestéssel és így születtem én. Otthon etette a teheneket, dolgozott, és hogy lekössem magam, papírt és ceruzát nyomott a kezembe. A háború alatt aztán anyám légós volt, bombázás alatt elsősegélyt nyújtott az utcán, vagy volt, hogy sorban állt ételért, én meg egyedül voltam otthon és unatkoztam. Így tanultam meg 4-5 évesen olvasni is. Nem akartam festő lenni. Húsz éves koromig katona akartam lenni. Apám szerencsére csődbe ment, így költöztünk Rábatöttösről Mátyásföldre. Szerencsére, mert kulákból így munkásgyerek lettem és járhattam középiskolába. A felköltözésbe majdnem belehaltam. Ugyanis nem voltak tehenek. Egy nap az udvaron átszaladva megállt a szívem és összeestem. Húztak-vontak, hideg vizes dézsába raktak. Onnantól az unokatestvérem minden nap kijárt velem a töltéshez. Ott voltak tehenek.

PRAE.HU: Katona akart lenni, de nem az lett…

A szüleim nem engedték, hogy katona legyek. Volt, hogy a felvételi kérelemnél aláhamisítottam anyám, apám nevét, erre behívták őket, hogy tényleg katonai iskolába adják-e a fiukat, így lebuktam. Akkor kitaláltam, hogy építész leszek. Elmentem a mátyásföldi gimnáziumba. Volt egy matematika tanárom, aki meg volt róla győződve, hogy hülye vagyok a matematikához. Különórára is jártam egy tanárhoz, aki viszont katona volt korábban. Megtanított vívni és egyéb hadászatelméleti dolgokra is. Matematikából végül négyest kaptam, amin megsértődtem, és átmentem a tanítóképzőbe. Képesítés nélküli tanító lettem. Közben felvettek Egerbe a pedagógiai főiskolára, ahol tanított engem Jakuba János festőművész. Bizonyos mértékig neki köszönhetem, hogy nem lettem természetelvű festő. Beadtam egy pályázatra egy képem, ami egy lovas kocsit ábrázolt felemás lovakkal. Erre ő javasolta a zsűrinek, hogy szavazzák ki. Ezt azért felróttam neki, amire azt mondta, hogy te nem vagy olyan hülye, hogy Jakuba-képeket fess. Fess sajátot!

PRAE.HU: Hogy került a Magyar Nemzeti Galériához?

A főiskolai tanárom átküldte a szakdolgozatom az ELTE művészettörténet szakára, hogy ki lehetne-e adni. Azt a választ kapta, hogy nem, de azonnal jelentkezzek hozzájuk, mert felvesznek. Az egyetemen kellett egy új szakdolgozat téma. Bortnyik Sándort választottam. (Bortnyik Sándor a magyar konstruktivizmus atyja, a Kassák Kör tagja, 1956-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem igazgatója volt – a szerk.) Összemelegedtünk az öreggel. 1969-ben nyílt kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában és gyakornokként asszisztáltam mellette. Volt olyan, hogy elment ebédelni órákra, én meg berendeztem két termet a képeivel. Jött a galéria asszisztensnője, jajveszékelt, hogy ebből baj lesz, ha jön az igazgató úr, mert ilyet a gyakornok nem csinálhat. Akkor jött Pogány Gábor főigazgató és azt mondta, hogy jól van, fiam, akkor te ezt már el is rendezted. Egy nap Pogány megkérdezett, hogy te Lacika, mi a jó a tanításban? Mondtam, hogy a három hónap nyári szünet. Azt felelte, hogy ha a rendes szabadságon túl felajánl évi egy hónap alkotói szabadságot, dolgoznék-e a galériában? A következő hónapban már ott dolgoztam a festészeti osztályon. Amikor a galéria a Várba költözött, én bonyolítottam az egészet. Nehézkesen zajlott az építkezés és kellett valaki, aki levezényli. Megtettek miniszteri kormánybiztosnak, én meg intéztem az építkezést. Süttőre jártam a mészkőbányába, szerveztem a költözést. 1975-ben megnyitott az új Nemzeti Galéria. Az utolsó években közművelődés ügyi osztályvezető voltam. Negyven évig, nyugdíj utánig ott dolgoztam.

PRAE.HU: Bortnyik Sándor mellett sok időt töltött. Milyen volt a viszonyuk?

Volt egy év, amikor Pogány főigazgató úr odajött hozzám és azt mondta: te Lacika, szereted te ezt a sok papírmunkát? Nem, főnök – válaszoltam. Akkor mi lenne, ha hagynánk a francba és te a munkaidődet a Bortnyik Nagymező utcai műtermében töltenéd? Így történt, hogy a Bortnyik családdal töltöttem az időm. Ott dolgoztunk, ott ettem, ott laktam. Egyszer az öreg meg a neje kijöttek Szentmihályra a szüleimhez, hogy szeretnének a nevükre íratni. Apám nem engedte. Egyszer otthon éjjel csöngetett a postás egy távirattal. Mondom, úristen, ki halt meg? Ennyi állt a táviratban: „Elfelejtettem mondani, hogy egy kis masztix lakk is kell bele.” Azokban a napokban Bortnyikkal próbáltunk valami tojástemperát csinálni, de a próbálkozásaink sikertelenek voltak. Neki meg akkor jutott az eszébe a megoldás.

PRAE.HU: Nehéz meghatározni a festészeti stílusát. Ön hová sorolja az alkotásait?

Aradi Nóra művészettörténész nyitotta meg az egyik kiállításom. Azt mondta, hogy „amit a művészettörténész tud, azt nem tudja a festő, és fordítva. Maga egy tudathasadásos festő”. Maximum tudat alatt vagyok tudatos. Egy ízben Pogány nyitotta meg a kiállításom. Odajött hozzám a megnyitó előtt. Te Lacika, most már ki kéne találni, hogy milyen stílusban festesz. Nem tudunk beskatulyázni. Mondom, azért az nem rossz, főnök. Jó, de valamit mondani kéne. Hol kezdted el festeni ezeket a felszabdalt képeket? Weiningerode-ban. Erre ő: akkor nevezzük a stílusodat werningerodizmusnak! Egyébként a munkáimban van egy kis konstruktivizmus, impresszionista felületek és színek is előkerülnek. Amit a 20. században kitaláltak, az valahol mind előjön nálam, csak nem direkt.

PRAE.HU: Hogyan alakult ki a „felszabdalt” technika?

Engem – mint másodosztályú muzeológust – a 60-as években kiküldtek az NDK-ba kiállítást rendezni. Kint a fölös időmet utazással töltöttem. Utazás közben a favázas házakat rajzolgattam. Ezeket csak ilyen szerkesztővonalak mentén lehetett rajzolni – ugye egykor építésznek készültem. Aztán rájöttem, hogy fény is kell a képekre. Ösztönösen alakítom a munkákat. Ami a témákat illeti, portréval kezdtem annak idején, de rájöttem, hogy nem szeretem annyira az embereket. Aztán jöttek a tehenek, bivalyok, lovak. Az épületek mindig megvoltak, de csak idővel nyertek kizárólagosságot.

PRAE.HU: Az épületekhez köti önt valami?

Utazásaim során jegyzeteket készítettem számtalan épületről, ami megtetszett. Eleinte részletes vázlatokat, ma már hevenyészettebbeket. Pontosan meg tudom mondani ma is, hogy az egyes épületek előtt hol álltam, szúrt-e a mellettem lévő bokor, honnan sütött és milyen erejű volt a nap, de az épületek nevére például már nehezen emlékezem. Pedig a legtöbbnek története is van. Például a meghívón lévő Chateau d’O úgy kapta a nevét, hogy a márki, aki építtette, meglepetésnek szánta a márkiné számára, és amikor a márkiné először megpillantotta az épületet, azt mondta: ó! Ez rácsodálkozás lehetett szerintem.

PRAE.HU: Mire számíthat, aki november 7-én ellátogat a megnyitóra a Társalgóba?

A kiállítást Dr. Nemes Gábor egyetemi docens nyitja meg és Rozmán Lajos klarinétművész működik közre. November 15-én 17 órától, pedig a Társalgó tulajdonos-vezetője, Borsos Mihály által a műveimből összeállított könyv bemutatójára kerül sor. Akkor ifjabb Borbély László zongoraművész ad koncertet.

Borbély László kiállítása a budapesti Art Salon Társalgó Galériában (1024, Budapest, Keleti Károly utca 22.) tekinthető meg, hétköznap 11-18 óra között, 2014. november 7-től december 5-ig.