A Folyamisten a globalizált világ szimbolikus leképezése. Az a fajta töredezettség és központvesztés, sokszínűség és transzparitás lenyomata a világ különböző pontjain élő emberek életéről, mely napjainkban egyre erősebben érzékelhető. Bár nincs új a nap alatt: „a minden mindennel összefügg” tanát már a görög bölcselők kimondták, a kizökkent és összecsúszott idő pedig mindmáig közkedvelt filozófiai téma.

Lanczkor kötetének egyik legnagyobb előnye, hogy egy tekintettel rendkívül széles spektrumot fog át: Magyarországtól Angliáig, Indiától Olaszországig mozog a négy főszereplő négy szálon. Találkoznak is, meg nem is, van is közük egymáshoz, meg nem is. Mindannyiuk életében érezhető, hogy van valamiféle háttérerő, ami fokozatosan belenyúl, belefolyik az életükbe.

A Folyamisten: hatalmas, alaktalan, de kényszerítő erő. Vagy csak képzelet?  Az események, a cselekmény részben szinkronban zajlik a világ négy különböző pontján. A találkozások mégis gondolatban, a tudat mélyén vagy az álmokban történnek. Például Ságvári László, aki egykor egyetemi tanár volt Szegeden, Londonban él, és csak álmodja (?), hogy meggyalázza Esthert, akivel csupán egyszer találkozik egy szórakozóhelyen, a lánnyal viszont a valóságban történik meg az, amit a férfi álmodott, olyannyira, hogy teherbe is esik.

A szereplők egymás helyszínein is mozognak időnként: Esther, miután úgy dönt, megtartja gyermekét, Indiába utazik feltöltődni. A mesés, élményekkel teli utazás viszont tragédiába torkollik: miután találkozik egy titokzatos, idegen lánnyal, és erotikus kalandba keveredik vele, egy erdőben ébred. Beviszik a kórházba, és benyugtatózzák, mivel zaklatottan hadar folyton egy teljesen ismeretlen nyelven, melyet – felvételről – évekkel később egy nyelvész professzor se tud megfejteni. Ez lenne a Folyamisten nyelve?

Indiában él a hindu Mira is, aki szintén gyermeket vár egy költőtől, és aki hegyekbe, a Himalája lábához megy szülni. Vele is történnek misztikus események: fenn a hegyekben tűzrakás közben egy árnyékszerű lénnyel beszél. Vagy csak a várandósan megtett hosszú hegyi út miatt hallucinál?

Esetleg a mitikus Folyamisten szólt hozzá? Mira története ezzel meg is szakad, vagyis inkább tovább hömpölyög a végtelenbe, mint a Jamuna folyó, a regényben felbukkanó négy folyó közül az egyik.

A másik három a Temze és a Tisza, melyek Ságvári életében fontosak, illetve a római Tevere, amely Gellei Jánoshoz, a pest megyei fiatal paphoz köthető. Ő a negyedik, és eleinte a legrendezettebbnek tűnő szereplő, míg be nem nyeli őt is az örvény.

Három pont borítja fel a nyugodt, kiegyensúlyozott papi életét: mély, szeretetteljes és már-már beteges kötődése egy fogyatékos kisfiúhoz, Rómában találkozása egy transzvesztita prostituálttal, és a lassan felszínre kerülő múlt hatásai:

„Az atyán páni félelem lett úrrá, amikor azt érezte, hogy a tagjai nem neki engedelmeskednek, hanem egy külső akaratnak, amely azt kívánja tőle, hogy álljon föl, és induljon meg a széksorok között a színpad felé. Katolikus ösztöneivel persze rögtön a Sátán jutott eszébe, és valóban, világosodott meg menet közben, miként is lehetett ennyire ostoba a nagy teológiai tudásával, hiszen Keföbu Ihatolu az Antikrisztus nagykövete!”

Többször, szinte minden szereplő esetében felbukkannak hermafroditák vagy transzfesztiták. Az ő szerepük is szimbolikus jelentőségű: a relativizmust, a megfoghatatlanságot képviselik.

A görög és latin mitológia át- meg átszövi a regényt. Igazából a folyamisten, Akhelóosz is egy görög mitológiai alak, istenség, aki tetszése szerint váltott alakot. Ez a motívum Lanczkor regényében is megmaradt, sőt, az egyik kulcsa lehet a történetnek. A mitológia szerint többféle állat alakját is felvette Akhelóosz – kígyó, bika –, amikor Héraklésszel harcoltak.

Lanczkor regényében inkább mint egy felkavaró, elsodró, átmosó erő jelenik meg a Folyamisten, de mindig csak rejtetten, utalásszerűen és analóg módon. Többször előfordul a róka és a hattyú, visszatérő jelenségek, főként Ságvári és Esther életében:

„Ködpászmákat terelt a szél a gyéren megvilágított parkon át, mint a birkáit a pásztor, a park hegyesen kiszögellő sarkába, amerre Esther és a gyalogút tartott, a Broadway Market felé. Can you hear me, Mighty Tongue, dúdolgatta a lány a fülcsengése mellé. Előkerült ez a régi dal a próba végére, Esther a hét elején szedte le a Bowie-lemezt hallgatva, hát eljátszották, kissé elferdítve. Egy róka feküdt az ösvény mellett. Esther megtorpant, tisztes távolságban. Az állat meg se moccant. Közelebb ment hozzá. Még egy lépéssel közelebb. A farka lomposan szétterülve a teste egyenes folytatásaként, a szája finoman elnyílva, tompán fehérlettek a tűhegyes ragadozófogak, az orra előtt arasznyi hosszú, ujjnyi vastag vércsík.”

Az egész cselekmény szürreális, hömpölygő és sodró, nem racionális módon elemezhető egység. Bár kétségkívül nagyon plasztikusan és élethűen mutatja be az író a fiatal pap környezetét, életét, míg a megháborodás föl nem lazítja mindezt, és Ságvári és a Londonban élő, dolgozó fiatal magyar lakótársak bulizós, piálós és füvezős, a lét értelmét kereső, sokat dolgozó, gyökértelen hétköznapjait is.

A regény egészét áthatja a költészet és a zene. Több versrészlet olvasható mottóként, bevezetőként, vagy a prózai részekbe ágyazva. A brit Coil sorai is felbukkannak, zenei téren pedig John Frusciantera vagy a Swans és az Anarchitecture zenekar jelennek meg, Esther a valóságban is létező Anarchitecture zenekar tagja.  A Folyamisten fejezetei, akár a hullámverések egy sebes, nagy folyóban: kavarognak, morajlanak, és ki-kicsapnak, hol az álom, a képzelet, hol a valóság partjain.

Hogyan értelmezzük őket? Attól függ, melyik parton állunk. A Folyamisten ízig-vérig 21. századi regény, annak minden ellentmondásosságával, visszásságaival, tébolyával és útkeresésével.

Lanczkor Gábor fotóját Bach Máté készítette a Vagány históriák számára