A többiekkel ellentétben viszont, akiknek “csak” jó arány- és stílusérzékkel kellett filmre vinniuk a népszerű krimi író egy-egy regényét, Roskam egy rövid elbeszélést kapott feladatul, ami azt jelenti, hogy a regény-adaptációknál szinte elkerülhetetlen gyomlálás ellenkezőjét kellett véghezvinnie, hogy egészestésre nyújtsa a játékidőt. A Lehane-adaptációk ezeddig biztos kezű dramaturgok kezében váltak patináns forgatókönyvvé, amire most – az előbb említett tény okán – még nagyobb szükség lett volna, Lehane azonban – aki most először működött közre saját írásának filmrevitelében mint forgatókönyvíró – nem nő fel a feladathoz.

A Piszkos pénzben nyoma sincs annak a precíz kimértségnek és karakterábrázolásnak, amik a korábbi Lehane-adaptációkat jellemezték. A cselekmény nagyon esetleges, nem igazán áll össze egy kerek filmmé. Marv (Gandolfini) lecsúszott bártulajdonos, aki megelégeli a csecsen maffia hosszú évek óta tartó elnyomását, és egy ravasz tervvel áll elő. A terv azonban félúton összedől, és onnantól már csak fejetlen kapkodás következik. A hézagos dramaturgia azért válik különösen zavaróvá, mert a másik oldalról a cselekmény felleblenti annak a lehetőségét, hogy a dolgok nem csak úgy véletlenül történnek, hanem okkal, és a fináléban érnek össze. Az efféle kimódoltság azonban nem jellemző a scriptre, a zakkant kutyaverő figura vagy a főhős új barátnője nem hordoz magában újabb csavarokat, nem részei ők semmilyen “nagy tervnek”. Nem is arról van szó, hogy nem jön be a néző számítása (nagy csattanó, leesik az állam), hanem hogy ami helyette történik, az súlytalan és felejthető.

Tom Hardyból például akaratlanul is sugárzik valamiféle őserő, amire még a film is rádob azzal, hogy humoros szekvenciák sorozatában mutatja be, ahogy ez a zömök figura idilli nyugalommal viszonyul a legvérfagyasztóbb látványhoz is. Ennek ellenére végül nem történik több annál, minthogy egyszer meghúzza a ravaszt, és kész. Továbbviszi ugyanazt a groteszk mamlasz-figurát, nem tör ki belőle az állat, pedig előzőleg úgy tűnhetett, hogy erre lesz kifuttatva a dolog. A katarzis migintcsak elmarad, és ami helyette van, az olyan semmilyen.

Ami a mélylélektant és a karakterábrázolást illeti, James Gandolfini figurájánál mintha tovább jutott volna az iró-rendező páros, mint a főszerepet játszó Tom Hardynál (aki egyébiránt makulátlan alakítást nyújt). Marv kétségtlenenül negatív előjelű figura, de a történetében ott van az esendő ember keserű drámája, akit, legyen bármilyen gyarló, netán egyenesen gonosz, részben mégis megértünk. Marv figurája azért is tud földhözragadottabb lenni, mert a környezete is az, sorsa sokkal elkeserítőbb, mint a lényegében éppen csak fiúból férfivá érő Bobé (Hardy), aki még csak a felelősségvállalás első nyomait ízlelgeti. Bob felülemelkedik az őt körülvevő mocskon, ezért is olyan mint egy kölyökkutya, de ez az emelkedettség kicsit falsul hat, miután az ő fejébe nem nyerünk túl sok betekintést.

A Piszkos pénzre nehéz haragudni, mert nem rossz film, és még csak nem is egy bosszantó kihagyott ziccer, csak éppen nagyon elmarad a korábbi Lehane-filmek mélységeitől (morális dilemmák? a múltból kísértő traumák? egymásnak feszülő karakterek? mindenből van egy pici, de az nagyon kevés), miközben szórakoztatónak is csak óvatosan nevezhető, legnagyobb erényét pedig maguk a színészek jelentik.

Piszkos pénz (The Drop) 2014

Rendező: Michael R. Roskam
Forgatókönyv: Dennis Lehane

Szereplők: Tom Hardy (Bob Saginowski), Noomi Rapace (Nadia), James Gandolfini (Marv), Matthias Schoenaerts (Eric), Michael Esper (Rardy), James Frecheville (Fitz), John Ortiz (Torres detektí
Forgalmazza az InterCom
Bemutató: 2014. október 30.

Korhatár: 16