A koncert első felének darabjai az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) által kiírt felhívásra, az első világháború kitörésének centenáriumára készültek, a kikötés csupán annyi volt, hogy a rövid kórusmű kategóriába lehessen őket besorolni. A szerzők (az egyetlen Orbán György kivételével) mindegyike a 30-as korosztály képviselői, tehát igazán friss repertoárt hallhattunk, és ízelítőt kaptunk a kortársak kórusművekhez és egyáltalán a zenéhez való hozzáállásából.

A zene lehet nem-zene is, ahogy az esten többször is „hallhattuk”: Varga Judit darabja Bach egyik kantátájához kapcsolódik (bár hasonlatosságot nehezen lehet felfedezni): Schlummert ein, ihr matten Augen, ahol a kórustól először csak suttogásokat hallhatunk, majd a zongora illetve az egy fúvós (oboa) és 4 vonós hangszer is bekapcsolódik (3 hegedű, 1 cselló).

Catherine Kontz Papillon című műve is a zene hiányának furcsaságára hívja fel figyelmünket: suttogások, pisszegések és egyéb hangutánzó szavakkal kezdődik a darab. Ebből a „nullzenéből” bontakozik ki a francia ének (hangszerek nélkül), s egy francia család háború alatt átélt nélkülözéssel, aggodalommal teli hangulata elevenedik meg. A darab érdekessége többek között az volt, hogy Pad Zoltán karmester a mű végén, de a műben levő mesterséges zajként előállított "nyikorgások" közepette sem állt le a vezényléssel, teljesen magától értetődő volt számára, hogy az is a darab része, ugyanúgy zene, mint a többi.

Stefan Johannes Hanke Zerreißende Fläche (Szétszakadó felületek) című műve „tiszta” zene volt, kórussal és hangszerekkel, viszont a fenyegetettséget, riadalmat, a vádló hangsúlyt végig éreztette, köszönhetően a pianók (vagy teljes csönd) és forték váltakozásának. A darab zaklatottsága, megszakításokkal teletűzdeltsége miatt igen nagy teljesítménynek tartom azt, amit az MR Énekkar véghezvitt: egy emberként (hangként) állták a sarat.

Ezután a felkavaró (pozitív értelemben idegtépő) zene után a lehető legjobb választás volt Bella Máté „andalító”, harmonikus, lágy zenéje, mely a tapsból ítélve nem csak engem varázsolt el. A kórusmű Juhász Gyula azonos, Béke című szonettjére készült, melyben olyan szavak kapnak szerepet, mint „testvéreim”, „végtelen”, „boldogság”. A művet hallgatva (de akár a verset olvasva is) az embert valamiféle sztoikus hangulat veszi körül.

Emily Hall Gastenboek-je is lágy húrokat pendít. A kóruskompozíció alapgondolata a szerző belgiumi Flanders Fields Múzeumban tett látogatása alkalmával rajzolódott ki, mely emlékeket őriz az 1. világháború meghatározó, Ypres közelében vívott ütközetéből. A mű szövege válogatás a kiállított dokumentumokból, illetve a mai látogatók által a vendégkönyvbe (Gastenboek - Vendégkönyv) írt bejegyzésekből. Zombola Péter Omnia tempus habent, (Mindennek megvan a maga ideje) című kórusművéről pedig (nemcsak a nyelv miatt) a Carmina Burana emelkedettsége jutott eszembe.

Beischer-Matyó Tamás 6. zsoltárjának és Fekete Gyula Éjféli könyörgésének élvezhetőségét sajnos tompította a Színház színpadának 2 oldalán felállított reflektorokból érkező furcsa zaj, mely innentől kezdve sajnos majdnem a koncert végéig kitartott. (Én azért örömmel nyugtáztam magamban, hogy nem a darabokba van beépítve, bár biztosan sokan értékelték volna azt is). A két kórusos 6. zsoltár érdekessége egyébként az, hogy az egyik kórus letargikus, a másik szenvedélyes karaktert testesít meg. Gyöngyösi Levente Pulchra es, amica mea című műve pedig az Énekek énekéből való és tényleg „kedves”, akárcsak egy madrigál.

A cikkem elején említett családias, fesztelen hangulathoz nagy mértékben hozzájárult az, hogy az említett zeneszerzők közül néhányan a közönség soraiban foglaltak helyet, és az adott mű végén Pad Zoltán közönséget fürkésző tekintetére egy meghajlás erejére ki is fáradtak a színpadra. Így tett többek között Orbán György is, akinek 3 kis műve hangzott fel az estén: két szerelmes hangvételű műben, a L’amato del mio coure és a Mettimi-ben a zongoránál ülő Réti Balázs jutott nagy szerephez, illetve egy erdélyi szász szövegre íródott mű, a Dier Duid.

A koncert számomra kupolás szerkezetű volt: a közepén felhangzó művek álltak hozzám közelebb, nyilván mert az esetek 90%-ában nem kortárs zenéhez van a fülem szokva, és itt kaptak szerepet a dallamosabb, hagyományosabb muzsikák. Az est egyetlen hibájának – leszámítva az ismeretlen eredetű zajokat – a koncert címét tartom: Body of Songs.

A cím hallatán én egyértelműen az emberi szervezetben hallható hangokra asszociáló zenére gondoltam, és - kis utánajárással meg is tudtam, hogy - valóban létezik egy ilyen, mondjuk így művészeti közösség Angliában, akik az emberi test kívülről nem hallható hangjai által inspirált zenéket alkotnak.

Az itt hallható műveknek azonban ehhez semmi közük nem volt. Ami nem baj, a cím hívogató volt és valahogy mégiscsak be kell csábítani a közönséget egy kortárs zenei koncertre, amely háttérben van a komolyzene egyéb szegmenseihez képest.

Elhangzott művek:

Varga Judit: Schlummert ein

Catherine Kontz: Papillon

Stefan Johannes Hanke: Zerreißende Fläche

Bella Máté: Béke

Emily Hall: Gstenboek

Zombola Péter: Omnia Tempus Habent

Beischer-Matyó Tamás: 6. zsoltár

Fekete Gyula: Éjféli könyörgés

Gyöngyösi Levente: Pulchra es, amica mea

Orbán György: L'amato del mio cuore

Orbán György: Mettimi

Orbán György: Dier Duid

Közreműködtek: Réti Balázs - zongora, az MR Szimfonikusok tagjai, MR énekkar. Vezényelt: Pad Zoltán.