„Nem is létezem, nem vagyok senki” − mondja a film elején Sandra, a Két nap egy éjszaka kétségbeesett, munkahelye elvesztésétől rettegő főszereplője a férjének, aztán zokogva összeroskad. Ha úgy tetszik, igaza van, senki ő: egy jellegtelen belga iparváros egyszerű kétkezi munkásnője, hétköznapi családanya a lehető leghétköznapibb anyagi és lelki gondokkal. Befizetendő számlák, kiváltandó antidepresszánsok, megsütendő pite a gyerekeknek és egy férj, akivel valamiért négy hónapja nem éltek szexuális életet. A film néhány szürke ecsetvonással festi meg a főszereplő „senkiségét”, de végeredményben éppen azt mutatja meg, hogy ez fiatal nő −  küzdőképessége és erkölcsi tartása miatt − nagyon is „valaki”: saját drámájának igazi hőse.

Az alapszituáció meglehetősen bizarr: Sandra főnöke, egy napelemgyártó üzem tulajdonosa a bérköltség lefaragására kényszerülve megszavaztatja a dolgozókkal, mit tegyen: bocsássa el a depresszióval kezelt, hosszú betegszabadság után munkába visszaállni készülő Sandrát −  hiszen kiderült, nélküle is elboldogulnak −, vagy ne fizesse ki senkinek az ezereurós éves prémiumot. Az emberek első körben két kivétellel a bónuszra és kollégájuk kirúgására szavaznak, de mivel a voksolás nem volt teljesen tiszta, a főnök hozzájárul, hogy megismételjék. Az asszonynak egy hétvégéje – két napja és egy éjszakája − marad rá, hogy megpróbálja rávenni tizennyolc munkatársa többségét, álljanak mellé, és mondjanak le a prémiumukról. A belga (de egyébként Európa minden országában hasonló gondokkal küzdő) kétkezi munkások helyzetére rávilágító, keserű társadalomkritika része, hogy senki nem tiltakozik az áldemokratikus, megalázó szavazási eljárás ellen, amellyel a főnök elhárítja magától a döntés felelősségét.

A film teljes további cselekménye Sandra érzelmileg megterhelő vizitsorozata kollégáinál:  férje biztatására végiglátogatja, végigtelefonálja őket, és a befolyásolás nem titkolt szándékával rákérdez, melyikük hogyan fog szavazni. Kézenfekvő lenne, hogy az alkotók a „ketyegő órára” alapozzák a krízisszituáció feszültségét − egy fősodorbeli amerikai film esetében azon izgulnánk, sikerül-e határidőre összegyűjteni kellő számú szavazót −, Dardenne-ék azonban inkább az esetleges állásvesztés következményeivel szorongatják a néző szívét: anyagi ellehetetlenülés, Sandra visszaesése a depresszióba, végső soron a család széthullása a dráma − talán valós, talán csak az asszony által vizionált − tétje.

A film összességében mégis inkább elgondolkodtat, mintsem felkavar. A belga (vallon) rendezők szinte minden korábbi alkotásában hangsúlyos az etikai dimenzió (A fiúban a megbocsátás, A gyermekben és a Srác a biciklivel című munkában a szülői szeretet hiánya, Az ígéretben és a Lorna csendjében  a bűn és a lelkiismeret), de korábban soha nem vizsgáltak ennyire analitikusan egy etikatankönyvi példának is beillő, nehezen megítélhető szituációt. Ha úgy gondoljuk, semmi pénzért nem erkölcsös munkatársunk kirúgására szavazni, talán igazunk van, de árnyalhatja a képet, ha az ezer euró gyermekünk egyetemi tandíjára kell. Milyen határok között várható el az önzetlenség, a lemondás? Ha egy kolléga állása és ezer euró között kell választani, elég indok-e a pénzre voksoláshoz az, hogy válásunk után új háztartást kell teremtenünk, netán az, hogy egy kisgyereket kell ruháznunk, etetnünk? Az asszony tizennégy munkatársával veszi fel a kapcsolatot, és a különböző élethelyzetekben mind különbözően reagálnak: az alkotók szinte leltározzák a kiélezett helyzetben elképzelhető összes lehetséges magatartást az agressziótól a gyáva sumákoláson át a nemes önzetlenségig, miközben elkerülik a felszínes moralizálást. Leltárjuk helyenként kissé hosszadalmas, de  kétségtelenül alapos, lélektani megfigyeléseik pedig tűpontosak. (Mindenki megkérdezi Sandrát, hogyan döntöttek a többiek, rajtuk múlik-e a szavazás kimenetele, a munkatársak telefonon figyelmeztetik egymást az asszony várható érkezésére.)

Az alapvetően ismétléses szerkezetű, itt-ott − különösen a hasonló témájú Rosettához képest − száraznak ható dráma nem kis részt a főszerepet alakító Marillon Cotillard teljesítménye miatt működik. A film olyannyira rá épül, arcjátékát olyan figyelemmel követi és támasztja alá a kézikamera, hogy az már szinte veszélyes: mind a neurotikus nőalak alul-, mind túljátszása menthetetlenül elrontotta volna az alkotást. A rendező páros dokumentumfilmes múltjának is köszönhető persze, hogy tetőtől talpig elhisszük ezt az esendőségében is szerethető, az életben maradásáért hol eltökélten, hol rezignáltan, hol kétségbeesetten küzdő figurát. Sandra a meglepően kanyarított végkifejletig kálváriát jár, miközben munkatársai − legalábbis néhányan közülük − bűnbánó kanosszát. A film végén az asszony szabad, érzelmileg kielégítő döntést hoz, mi pedig elgondolkodhatunk, mi az oka annak, hogy ez a döntés nem szület(het)ett meg korábban. És persze azon is: Sandra helyében mi hogyan döntenénk, kollégái helyében pedig hogyan szavaznánk.   

Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit / Two days, one night)

Színes, feliratos, belga filmdráma, 95 perc, 2014

Rendező és forgatókönyvíró: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne

Operatőr: Alain Marcoen

Szereplők: Marion Cotillard (Sandra), Catherine Salée (Juliette), Fabrizio Rongione (Manu)

Bemutató: 2014. október 23.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 12