A szép számban megjelent közönség először egy beszélgetést hallhatott, ahol leginkább az írás és a szerkesztés közben felmerülő kérdésekről szerezhettünk tudomást, no meg arról, hogy Majoros Nóra egyik testvérének (aki már a korábbi könyvében, a 3x1 családban is szerepelt) meglehetősen félelmetes rémei voltak. A testvéri beszélgetések adták tehát az inspirációt az új kötethez.

A szerző elmondta, hogy jellemzően nem ő volt a félős gyerek, hanem a húga. Ijesztően valóságos szörnyei voltak. Felfalták az éjjeli lámpa fényét, a plüssállatokat, a halk zenét. Mindig szeretett volna valami olyat írni, ami segít a tesójának, ezért rengeteget beszélgettek arról, hogy működik a rémlátás. Ezekből a beszélgetésekből született a mese, a húga volt az első, akinek megmutatta.

Hrrgrrhú ugyanis rém. Nyálkás, büdös, alaktalan. Olyan mint egy tintapacni. Ő az, aki a szobánkban a zajokat, neszeket, reccsenéseket okozza. Árnyképeket fest, rémkrémest eszik és görcspuncsot iszik. Barátja a sarki pók. Volt már szerelmes is. Maga a szöveg azzal zárul, ha megkérjük elmegy. De a neszek és zajok maradnak, s nem fogjuk tudni mi okozza. Míg a szöveg a félelmetes, addig az illusztráció inkább a szerethető, kedves irányába hajlik, ezzel kívánták egyensúlyba hozni a könyvet.

Szó esett a félelem és a nevetés kapcsolatáról is, arról, hogy a gyerekek félelmét nem szabad kinevetni, hanem nagyon is komolyan kell venni, viszont érdemes ott megoldani, ahonnan ered, azaz a fantázia világában. A szöveg tétje nagyon is komoly, úgy tudjuk legyőzni a félelmet, ha megismerjük annak természetét. Ami ismerős, az nem félelmetes. Ezért a könyv alaposan bemutatja a rémet. Az illusztráció pedig az óvodásoknak, kisiskolásoknak segít a megszelídítésében.

A könyv nem csupán a rém miatt kuriózum. A könyvkiadásban jártasak tudják, hogy általában az illusztrációt szokás a szöveghez "alakítani", itt azonban pont fordítva történt. Az eredeti szövegben ugyanis Hrrgrrhú kimondottan fogatlan volt, Levente pedig fogakat rajzolt a rémnek, így aztán a szövegben a rém fogatlanból nyálkássá változott.

A rém leírása helyett, rendhagyó módon írásvetítővel és szavalattal készültek az alkotók. Majoros Nóra fejből mondta el a könyvet, miközben Szabó Levente az írásvetítő segítségével színes árnyképeket festett a falra. A vetítés után a különböző gyermekkori rémekre és azok típusaira terelődött a szó. Az illusztrátor, nem meglepő módon egy könyv, a Csipike rajzaitól félt, míg Dávid Ádám szerkesztő a Fognyűvő Manócskától. A szerzőnek fantáziarémei voltak, az azonosíthatatlan heőke és a farkasok személyében.

Megkérdezték a közönség soraiban ülő gyerekeket is, akik meglepő bátorsággal és nyíltsággal számoltak be a különböző félelmeikről, az őket ijesztő dolgokról. A közönség kérdései után, a bemutató kötetlen beszélgetéssel folytatódott, amelyhez a házigazdák jóvoltából egy-egy pohár szörp vagy bor is társult. Végeredményben elmondható, hogy bár a könyv kimondottan rémes, igaz csak egy alaktalan, nyálkás és büdös rém lakik benne, a bemutató egészen családiasra sikeredett.

Fotó: Németh Eszter

Leadfotó: Lantos István (forrás: Két Egér Könyvesbolt facebook oldala)