bezár
 

zene

2014. 10. 22.
Húszezer éjszakás kaland után
Beszélgetés Farkas Róberttel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2014 az újdonságok éve a Budapest Bár számára. Áprilisban jelent meg Húszezer éjszakás kaland című lemezük, amelyen feldolgozások mellett saját, szerzői dalok is hallhatók. Ezt követi most, 2014 őszén a Délutáni csókok című album. A lemezbemutató koncertre október 29-én a MOM Kulturális Központban kerül sor, melyet országos turné követ. A méltán népszerű zenekar alapítójával, Farkas Róberttel beszélgettünk.

PRAE.HU: A Délutáni csókok című új lemez úgy tudom, az ez évben tavasszal kiadott Húszezer éjszakás kaland folytatása. Miben ragadható meg a két album közötti alapvető különbség?

prae.hu

Azt már az év elején pontosan tudtuk, hogy két albumunk fog ebben az évben megjelenni, mert az volt a koncepciónk, hogy a tavaszi dinamikus, pörgős albumot – ez a Húszezer éjszakás kaland – ősszel egy melankolikusabb, érzékenyebb dalokat tartalmazó CD kövesse. Ez utóbbi gyümölcse a Délutáni csókok, amely egyben a lemez címadó dala, a Budapest Bár, pontosabban Kollár-Klemencz László szerzeménye. A korábbi Húszezer éjszakás kaland szintén saját szerzemény, Szűcs Krisztián munkájának gyümölcse. Most a levélhullás, az elmúlás, a télbe hajlás időszakához hangoltuk a dalokat, amelyek líraiságukkal ölelésre, összebújásra inspirálják a hallgatókat. Egyébként mindkét lemez a Volume 5 alcímet viseli, így kívánjuk jelezni, hogy egy összetartozó albumpár két darabjáról van szó.

PRAE.HU: A Húszezer éjszakás kalandhoz készítettetek egy remek klipet is, amelyet intelligens humor és dinamikus képi világ jellemez. Számíthatunk arra, hogy hasonlóan izgalmas klip készül majd a Délutáni csókokhoz is?

Még annyira a CD-vel vagyunk elfoglalva, hogy nem volt időnk a klipen gondolkodni, de természetesen észben tartjuk ezt is. A tavaszi címadó dalhoz is jóval később alkottuk meg a klipet, most is igyekszünk tempósan haladni, de egyelőre most a lemezbemutató koncertekre fókuszálunk.

ELTE

PRAE.HU: Hét évvel ezelőtt indult útjára a zenekar, ekkor a ’20-as, ’30-as évek filmslágereinek, táncdalainak feldolgozásával loptátok be magatokat a közönség szívébe. Most, a hetedik évben melyik korszakot veszitek górcső alá, milyen dalokat öltöztettetek Budapest Báros köntösbe?

A két új album, azaz albumpár esetében a korszakokat már azért nem lehet olyan konkrétan behatárolni, őszintén szólva le is tettünk arról, hogy korszakok slágereinek feldolgozását öltöztessük Budapest Báros köntösbe. Ahogy te is mondtad, eltelt hét év, az ember állítólag ennyi idő alatt újul meg. Így van ez most a zenekar stílusával, a zenei palettával is. Úgy érzem, most már elértünk oda, hogy megengedhessük magunknak azt, ne csak kalandozzunk adott korszakokban, hanem bátran, energikusan nyúljunk hozzá bármelyik kor dalaihoz, megtalálva hozzájuk azt a sajátos hangvételt és dallamot, ami minket a leginkább jellemez.

Az új album ebből az elgondolásból eredően rendkívül széles spektrumot fog át, ugyanúgy felcsendül rajta Kovács Kati-nóta, mint Michael Jackson-sláger. Tizennégy előadóművész énekelt fel dalokat, a zenei kíséretet a Budapest Bár zenekar adja. Az együttes régi énekes csapatán – Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián – kívül szerepel még Mező Misi, aki idén csatlakozott a zenekarhoz, valamint énekel még Iván Alexandra, aki egyébként nem csak jó énekes, de remek zongorista is. Ő a Hulló falevél című dal előadója.

PRAE.HU: Egy kicsit leragadtam Jacksonnál. Hogyan jött a merész ötlet, hogy a pop ikon dalait elegyítsétek a tőletek megszokott igényes cigányzenével?

Mindig izgatott bennünket a műfaji kombinációkkal való kísérletezés. Zeneileg nagyon izgalmas, ha a kávéházi cigányzene a poposabb szférából is merítkezik, hiszen mi sokkal groove-osabban muzsikálunk, mint az átlagos cigányzenészek. A Billie Jean cimbalommal, harmonikával, bőgővel, hegedűvel kísérve elsőre lehet, hogy bátor kísérletnek tűnik, de a próbafolyamatok során rájöttünk, hogy a két műfaj nagyon is jól megfér egymás mellett.

PRAE.HU : Kinek az előadásában hallhatjuk a Billie Jeant?

Tania Saedi perzsa-osztrák származású énekesnőében. Még a 2012-es londoni Olimpiai Játékokhoz kapcsolódó Trafalgar téri fellépésünkkor ismerkedtünk meg vele. Olyannyira szoros szakmai kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy azóta részt vett az 5 éves jubileumi koncertünkön, turnézott velünk Amerikában és Törökországban, nemrég Ausztriában léptünk fel együtt egy jazz fesztiválon, és jön velünk az idei lemezbemutató koncertre is.

PRAE.HU : Egy különleges duett meglepetést is tartogattok a rajongóknak, ha jól tudom…

Így igaz. Az idei Zsidó Nyári Fesztiválon Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész volt a Budapest Bár vendége. A közös munkából hamar barátság lett. Megkértem, hogy az új albumunkon ő is énekeljen. Mező Misivel éneklik együtt az Én a bánatot csak mindig kifogom című nótát. Kettejük hangja nagyon passzol egymáshoz. A Zsidó Nyári Fesztiválon kipróbáltuk, hogy milyen, hogy fogadja a közönség, és bebizonyosodott, jó döntés volt, szívszorító, és megható kettejük produkciója. Biztos vagyok benne, hogy a lemezen is szeretni fogja a közönség.

PRAE.HU : Mégiscsak a cigányzene ikonjáról beszélgetünk. Avass be egy kicsit, milyen együtt dolgozni Bangó Margit művésznővel?

Elképesztően jó! Amikor fiatalon a Száztagú Cigányzenekarba kerültem, volt szerencsém a közelében lenni, látni nap mint nap, hogy hogyan dolgozik. Margit fantasztikus személyiség, valódi példakép. Remélhetőleg még sok közös fellépéssel gazdagítja a zenekart és a közönséget.

PRAE.HU: Az előadásmódotokba mindig igyekeztek egy kis színészkedést, intelligens humort, egyedi képi világot csempészni. Így lesz ez az október 29-i lemezbemutató koncerteteken is?

Természetesen, ez már szinte a Budapest Bár védjegyévé vált. Azzal, hogy bárhangulat lengi be a fellépést, nem csak a közönséget, hanem egymást is kiválóan elszórakoztatjuk. A színpadi játék számunkra és - az eddigi visszajelzések szerint  - a közönség számára is plusz élményt jelent.

PRAE.HU: Koncertjeiteken idősek és fiatalok egyaránt kívülről fújják dalaitokat, kijelenthetjük tehát, hogy hét év alatt generációkat hoztatok közelebb egymáshoz. A Budapest Bár – tudatosan vagy tudattalanul – a roma-nem roma közösségek egymáshoz való közelítésének misszióját is képes ellátni a zenén keresztül?

A kérdés jó. Nézd, elég, ha összevetjük a zenekart és a magánéletemet. A kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz, ugyanis feleségemmel, Gáncs Andreával, aki egyben a menedzserünk, családi vállalkozásban vezetjük a zenekart. A magyar-cigány vegyes házasság, egymás tisztelete a Budapest Báron is tükröződik. Sosem volt tudatos, hogy romákat és nem romákat kapcsoljunk össze vagy falakat bontsunk a zene által, de valahol legbelül igenis mozgat és érdekel, hogy mindez megvalósítható-e. Nem tudatos misszióról van szó, egyszerűen így alakult. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy ma Magyarországon olyan produkciókat tudunk színre vinni, amelynek kivitelezésében, előadásban romák és nem romák együtt fáradoznak. Sokkal egyszerűbb lenne az életünk, ha más területen is így működne a kooperáció.

Forrás: Budapest Bár

PRAE.HU: Megkaptad a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, képviseltétek hazánkat a londoni Olimpiai Játékokhoz kapcsolódó zenei eseményen, telt házas koncerteket adtok a Müpa-ban, a Vígszínházban, vagy éppen vidéki nagyvárosokban és még sorolhatnám. Szerinted mi a Budapest Bár sikerének titka?

Valami olyan utat kezdtünk el kikövezni a zenei életben, ami újdonságként hatott. Azt látom, hogy az újszerűség és egyediség, amit fellépésről fellépésre nyújtunk, felcsigázza a közönséget. Minőségi szórakoztatást hozunk tető alá, jó muzsikával, kiváló előadókkal, szórakoztató hangvételben. A mi előadásainkat a könnyedség miatt nem megterhelő zeneileg végigkövetni, ugyanakkor ügyelünk arra, hogy megtartsuk a ránk jellemző eleganciát.

Az emberek szeretik újrahallani, velünk énekelni azokat a dalokat, amelyeken felnőttek, ugyanakkor értékelik a megújulásra való képességünket, hiszen a visszajelzések azt mutatják, hogy saját dalainkat is nagyon szeretik. Korok és kultúrák találkoznak a produkcióinkban. A közönség nem nagyon tudja megunni a dalainkat, ebben nagy szerepe van annak, hogy minden koncertünknek más a hangulata, hogy ügyelünk arra, hogy minden egyes fellépésünkbe csempésszünk valami különlegeset. 

Farkas Robi

Budapest Bár:

Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

A lemezen közreműködnek:

Bangó Margit, Németh Juci, Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk, Lovasi András, Kiss Tibor, Szűcs Krisztián, Kollár - Klemencz László, Keleti András, Ferenczi György, Mező Misi, Iván Alexandra, Tania Saedi

Budapest Bár koncertek és a lemezbemutató turné állomásai:

2014. október 29. Budapest,  MOM Kulturális Központ - lemezbemutató

2014. október 31. Debrecen, Kölcsey Központ - lemezbemutató

2014. november 5. Budapest, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ - Holdvilág Kamaraszínház meghívására -  19.00 Budapest Bár Klezmer Koncert, közreműködik: Bangó Margit  

2014. november 13. Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota - lemezbemutató

2014. november 14. Székesfehérvár, Vörösmarty Színház - lemezbemutató

2014. december 6. Budapest,  MÜPA

2014. december 7. Miskolc, Művészetek Háza - lemezbemutató

2014. december 9. Győr, Richter terem - lemezbemutató

2015. január 7. Pécs, Kodály Központ - lemezbemutató

2015. január 9. Veszprém, Hangvilla - lemezbemutató

2015. január 11. Vígszínház, Budapest

Nézd meg mit mondtak a zenekar tagjai az új albumról:

http://www.hir24.hu/kultura/2014/10/17/tolts-egy-napot-a-budapest-barral-a-hir24-en/

Hasznos linkek:

www.budapestbar.hu

www.facebook.com/budapestbarband

www.youtube.com/budapestbar

nyomtat

Szerzők

-- Jónás Ági --


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés