PRAE.HU: Már az elején tudtátok, hogy nem dokumentumfilmet fogtok ebből a témából készíteni? Miért döntöttetek a játékfilm mellett?

Men Lareida: Ennek két oka is volt. Az egyik egy technikai ok. Egyszerűen a forgatás miatt lett volna nehéz. Az ebben a szakmában dolgozó nőket és férfiakat nem könnyű megközelíteni, így nehéz lett volna velük dokumentumfilmet készíteni. Nem lehetetlen, de nehéz. Persze többféle megoldás létezik, lehetett volna nekik pénzt adni azért, hogy felvehessük őket, de azt gondolom, hogy a valóságot nagyon nehéz lett volna dokumentumfilmként rögzíteni. A második ok pedig az volt, hogy úgy gondoltuk, egy játékfilmmel több emberhez tudunk eljutni. A játékfilm nagyobb művészi szabadságot adott és arra is lehetőséget teremtett, hogy a témát absztraktabb kontextusba helyezzük.

PRAE.HU: Tehát fontos volt, hogy egy nagyobb közönséget elérjetek, és felhívjátok a figyelmet erre a problémára? Miért?

ML: Sok film készült már a prostituáltakról. Tulajdonképpen nagy tradíciója van ennek a műfajnak. Ott van például Fellini Cabiriája (Cabiria éjszakái), a Micsoda nő! vagy a Lilya 4-ever. Mindig születnek ezzel a témával foglalkozó, új filmek. Legyenek ezek jó, vagy akár kevésbé jó filmek, úgy éreztük, hogy sok esetben reklámot csinálnak a prostitúciónak. Szexualizálják és vonzónak mutatják be a témát. Mi ezt nem akartuk. Nem akartunk a filmből egy könnyed reklámot csinálni. Ezért meséltük el a történetet kizárólag Viktória szemszögéből. Ez teljes mértékben az ő története, az ő élete. Azt gondoltuk, kevés olyan film van, ami ennyire erősen a személyes perspektívára koncentrál. Itt nincs isteni, mindentudó nézőpont, vagy egy rendőr, vagy egy szociális munkás nézőpontja, hanem kizárólag azt látjuk, amit a főhős az eseményekből megért, vagy éppen nem ért meg.

PRAE.HU: Ennél a nézőpontnál nehéz lehetett megoldani, hogy se túl szentimentális, se túl felülről leereszkedő ne legyen.

ML: Persze ez nem könnyű. De azt gondolom, hogy a film maga nem egyszerű. Megpróbáltunk egy kicsit játszani ezzel a nézőponttal. Sokat kíván meg tőled, nézőtől is. Szerintem ez egy olyan film, amiben nézőként is aktívan részt kell venned. Folyamatosan próbálnod kell megérteni, hogy mit csinál ez a nő. Ez pedig nem könnyű. Manapság a filmek nagyon egyértelműek, és a szádba rágják, hogy mit kell gondolnod. Ez a film egy kicsit az ambivalenciával játszik. Sok ambivalens dolog van benne. Például itt, Magyarországon is sokat beszélnek a prostitúcióról, de sok olyan dolog van a témával kapcsolatban, ami egyáltalán nem egyértelmű. Mi ez? Egy foglalkozás? Valami rossz? Vagy éppen jó? Számunkra sem volt teljesen egyértelmű. Vannak nők, akik testileg-lelkileg összeomlanak benne, mások viszont képesek csinálni, és jól megélnek belőle. A nézőnek el kell gondolkodnia. A mi véleményünk arról, hogy ez most jó vagy rossz, nincs benne a filmben.

Viktória – A zürichi expressz

PRAE.HU: Miért egy rendkívüli, győzelemmel záródó sorsot választottatok? Alapvetően azt gondolnám, hogy a legtöbben nem tudnak ebből a helyzetből ilyen győztesen távozni, számomra ez inkább egy rendkívüli esetnek tűnik.

ML: Sok olyan nő van, aki többé-kevésbé sikeresen ki tud jönni ebből a helyzetből. Mi persze dramatizálni próbáltuk a történetet, azért, hogy bevonjuk a nézőt.

Maros Anna: Szerintem sokaknak az az érzése, mint neked, hogy ez a munka csak borzasztó lehet. Nyilván az is ezt sugallja, amiket az ember a médiában olvas a témáról, de mi tapasztalatból tudjuk, hogy a legtöbb prostituáltnak a filmbeli esetnél kevésbé borzasztó az élete. Munkaként csinálják. Több ezer nőről van szó, vagy százezrekről.

ML: Vegyünk példának két filmet. Egyik oldalról ott van a Micsoda nő!. A nő a végén hozzámegy a fehér lovon érkező férfihoz, vagyis tündérmeseként ér véget a film. Ez az egyik klasszikus befejezés. A másik példa a Lilya 4-ever, amiben a nő meghal, és ezzel van vége a történetnek. Ez egy egyszerű befejezés. Nekem, vagyis a néző számára ezzel véget is ért a történet. Mindenki sír, hogy „Jaj szegény nő!”, de mivel meghalt, a problémát tulajdonképpen el is lehet felejteni. Ha viszont túléli, és a végén hazamegy, az sokkal komolyabb befejezés. Ha életben marad, akkor együtt kell élnie ezekkel az élményekkel. Együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy ott van a halott barátnőjének a gyereke, aki így anya nélkül fog felnőni, illetve a megtörtént borzalommal, a háromszoros megerőszakolás traumájával.

Men Lareida

Nagyon érdekes reakciókat tapasztaltunk itt, Budapesten. Érdekes volt, hogy többen azt mondták, ez a film a külföldiek számára készült és nem nekünk. „Mi már mindent tudunk erről a témáról.” Az emberek azt mondják, hogy nagyon sokat tudnak erről a témáról, de amikor rákérdezel, kiderül, hogy tulajdonképpen nem tudnak semmit. Egy fehérbőrű magyarnak mennyi kapcsolata van itt, Budapesten a romákkal? Sok olyan helyit ismerek, akinek abszolút semmilyen kapcsolata nincs velük. Vagy a prostituáltakkal. Ismersz prostituáltat személyesen? „A Blikkben már olvastam róla, vagy az utcán láttam” – de valódi kapcsolatuk az embereknek nincs velük. Számomra az a szép ebben a filmben és azért passzol hozzá a vége, mert kérdést tesz fel. Azt remélem, hogy ezáltal lehet a filmről beszélgetni. Nem ad válaszokat, csak kérdez. Egy jó lehetőség arra, hogy elkezdjünk beszélni a témáról. Elindulhat egy dialógus magyarok és svájciak, romák és nem romák között. Talán lesz valamiféle előrelépés. Talán ki tudunk kecmeregni az eddigi tabukból, és túl tudunk lépni azon, hogy „Ó, én erről már mindent tudok”.

PRAE.HU: Ez a hozzáállás a svájci közönségre igaz?

ML: Abszolút. Svájcban teljesen ugyanez a helyzet. Ott is „mindenki mindent látott, mindenkinek mindenről van saját tapasztalata”… De a tény mégis az, hogy a lányok Svájc szívében, Zürichben álltak az utcán, öt percre a Bahnhofstrassétól. Mindenki tud róla, mégis mindenki elfordítja a tekintetét. Mi pedig odanéztünk, és ez egy kicsit kellemetlen volt a svájciaknak is.

Nemrég volt például egy cigány fesztivál Zürichben, tőle 100 méterre pedig magyar roma lányok stricheltek. Az egyik oldalon voltak a svájci cigányok, tőlük 100 méterre a másik oldalon pedig a magyar roma lányok. Az egyik oldalon zenéltek, a másik oldalon kuncsaftokat fogadtak. Egyáltalán semmi átfedés nincs a két oldal között. Két teljesen más világ.

Svájcban nagyon másként kezelik a romákat. Nem tudom, hogy ez jobb-e vagy rosszabb, talán még egy kicsit rosszabb. Mi, svájciak azt mondjuk, hogy szeretjük a cigányokat. Addig, amíg zenélnek, énekelnek meg táncolnak. Sokan azt mondják: nekik olyan forró a vérük. De a létező problémákról Svájcban egyáltalán nem beszélünk.

Voltunk a filmmel például a Locarnói Filmfesztiválon. Nagyjából 2000 ember jött el a vetítésre. A reakciójuk pedig mi volt? Egy nagy csönd. A film vetítése után teljes csendben ültek. Én ezt pozitív reakcióként fogtam fel.

MA: Utána sokan ott maradtak az egész órán át tartó beszélgetésen is. Sokan elkezdtek kérdezgetni, hogy: „Ez most tényleg így van?” „És valójában kik ezek?” Tényleg aktívan elkezdtek abszolút hétköznapi emberek – akiknek semmi közük a témához – gondolkodni a lányok sorsáról, és ennek nagyon örültünk.

Maros Anna

PRAE.HU: Bár az SOS buszok miatt úgy tűnik, hogy Svájc társadalmi szinten foglalkozik a problémával. A filmben mégis mintha bizalmatlanok lennének az ott dolgozókkal szemben.

MA: A filmben ez inkább csak egy szituáció volt. A buszban nagyon jófej szociális munkások dolgoznak, kedvesek és segítőkészek. De nem minden lány tudja elfogadni a segítséget, mert annyira elmerültek már a saját történeteikben. Sokak rossz emlékekkel távoztak Magyarországról. A rendőrökről is azt gondolják, hogy csak rosszak lehetnek. Nagy a bizalmatlanság.

ML: Ebben a jelenetben az SOS busznál a szociális munkás azt mondja Blondie-nak, hogy egyszerre csak húsz kotont vehet el. Egy nap tehát minden lány húszat vehet el ingyen. Miért pont húszat? Magyarán abból indulnak ki, hogy egy lánynak naponta átlagosan húsz kuncsaftja lehet. Ha belegondolsz, akkor egy éjszaka alatt ez nagyon sok.

MA: De persze olyan éjszaka is előfordul, amikor egy kuncsaft sincs. Van, amikor öt órát ott áll valaki és egy vendég sincs. De brutális, ha belegondolsz, hogy – ha nem is húszat, de már csak ha tízet elképzelsz – tíz különböző férfi… Kemény életük van a lányoknak.

ML: De ha a pénzbe gondolsz bele, akkor ez nagyon sok pénz.

MA: Ha Miskolcról vagy Nyíregyházáról jönnek, ahol mondjuk közmunkával keresnek 40 ezret, az utcán azt fél óra alatt megkeresik. A konkurencia miatt most már kevesebbet, de a jó időszakokban nagyon sokat kerestek. Aki nyolc osztályt végzett és a roma származása miatt munkát eleve nem kap, azok számára ezek elképesztő összegek.

Farkas Franciska a Viktória - A zürichi expressz-ben

PRAE.HU: A hangulatot jól kifejezték a képi szimbólumok. A budapesti külváros, majd a gazadag Zürich a hideg fényeivel.

ML: Én még az előző témához szeretném hozzáfűzni, hamár itt a lehetőség, hogy Viktória ezt a tevékenységet szabadon választja. Szegény, de ahonnan ő jön, az nem a mélyszegénység, ahonnan sajnos az emerkereskedelem áldozatai legtöbbször származnak. Persze vannak olyanok is, akik azért választják ezt a munkát, mert éheznek és fáznak. De neki van lakása, van családja, van mit ennie. Nekünk ez fontos volt a karakter szempontjából. Az ő esetében egy kicsit a kalandvágyról is szó van. És arról, hogy többre vágyik, szeretne továbblépni.

PRAE.HU: Tényleg van ilyen?

MA: Tehát nem annyira szegény, mint a cigánytelepen valaki Miskolcon. Persze szegény, hiszen a legtöbb fehér nem akarna a nyolckerben úgy lakni, mint ő, hatan egy szobában. Észak-Magyarországhoz képest egy nyolcadik kerületi roma viszont nem annyira szegény. Vannak Svájcban olyan lányok is, akiknek a családjuk konkrétan éhezik. De a pénz nyilván mindenkinek fontos, és egy lehetőség, hogy kitörj az addigi életedből.

ML: Szerintem az egy nagyon szép jelenet a filmben – Franciska (Farkas Franciska) pedig nagyon jól átadja az itt ábrázolt érzést – amikor Viktória először küld haza pénzt a családjának. Látod, hogy mennyire felragyog az arca, hogy mennyire örül. Először érzi magát valakinek. Szerintem ez egy nagyon szép, bár egyben nagyon szomorú kép is. Még soha nem kapott semmiért elismerést és most életében először büszke magára.

Megható volt például, ami Erikával (Pölöskey Erika), a Marinát alakító színésznővel történt. Nagyon jó érzés volt, hogy adhattunk egy esélyt, valaki olyannak, aki eddig nem sok lehetőséget kapott arra, hogy kitűnjön. Végre megmutathatta, hogy jó valamiben, és ezért elismerést is kapott.

Pölöskey Erika, Farkas Franciska és Stefanovics Angéla a Viktóriá-ban

PRAE.HU: És a többi mellékszereplő?

MA: Először elmentünk a Hungaro Castinghoz, de ott senki olyan nem volt, aki nekünk kellett. Igazából Magyarországon profi cigány színész nincs is. Talán csak egy-kettő idősebb, mint a Fátyol testvérek. Ezért a Hungaro Casting együtt dolgozott Balogh Rudolffal, neki van egy Gipsy Face Casting nevezetű casting cége, és végül általa találtunk színészeket.

ML: A vicces dolog a castinggal kapcsolatban az volt, hogy Svájcban nem ismerik ezeket a színészeket és megkérdezték, hogy Junior (Nagy Zsolt) cigány, illetve strici-e.

MA: Igen, Svájcban nem tudták eldönteni, hogy ki a színész és ki az amatőr. Ezek szerint jó Franciska (Farkas Franciska) és jó Erika (Pölöskey Erika) játéka is, nincs a profi és az amatőr között akkora különbség. Jól kiegészítették egymást a profik és az amatőrök.

Maros Anna

ML: Egyébként nagyon sokszor hallom, hogy dokumentumfilmszerű a film. Pedig a belső jeleneteket mind stúdióban vettük fel.

MA: Elhagyatott lakások voltak ott a nyolcadik kerületben. Már kilakoltatták sajnos a lakókat, úgyhogy a szobákat, az utcát, mindent mi rendeztünk be. Semmi nem eredeti. Semmi nem volt ezekben a lakásokban.

ML: A castingnál pedig az volt a fontos, hogy előtte sok kutatómunkát végeztünk, így pontosan tudtuk, hogy kiket keresünk.

MA: Volt olyan például, hogy egy valódi prostituált lány eljött a castingra és nem volt jó. Az életben ő tényleg prostituált volt, viszont nem tudta eljátszani. Erika (Pölöskey Erika) pedig, aki nem prostituált, el tudta játszani. Pont aki ezt a szakmát csinálja, az nem volt hiteles.

ML: De persze a gyilkosokat sem igazi gyilkosok alakítják a filmekben. Lehetett volna azt is, hogy valódi prostituáltakkal játszatjuk el a szerepeket, csak akkor a striciknek kellett volna rengeteg pénzt kifizetnünk. Nekünk pedig nagyon kevés pénzünk volt erre a filmre. Így mindig ezen viccelődtünk – bár hülye vicc – hogy jobban jártunk volna, ha striciként vagy prostituáltként dolgoztunk volna a piros lámpás negyedben, mert ők nálunk sokkal többet kerestek.

Men Lareida

PRAE.HU: Olyan lány már látta a filmet, akiről szól? Terveztek ilyen vetítéseket?

MA: Ezt nagyon jól meg kell szervezni, de nekem vágyam lenne, hogy az országot végigjárjuk a filmmel. Kis falvakban is lehetne vetítéseket tartani és beszélgetni a filmről.

ML: Voltunk itt, Budapesten egy otthonban, ahol a végső jelenetet forgattuk – nők, fiatalkorú bűnözők élnek ebben az otthonban, tehát mindegyikük 20 évnél fiatalabb. Sokuknak személyes tapasztalata van a prostitúcióról. Néhányuknak megmutattuk a filmet, és nagyon érdekelte őket. Nagyon érdekes volt látni, hogy különösen a roma lányoknak mekkora élmény volt az, hogy egy szintén roma lányt látnak egy film főszereplőjeként.

MA: A médiában általában nagyon negatív képet sugallnak róluk. De amikor Franciska ott állt a kamera előtt és a cigánylányok figyelték – ez végre nem egy negatív képet sugallt. A lányok teljesen odavoltak ettől és úgy érezték, hogy talán később még ők is lehetnének sztárok.

Fotó: Bach Máté

Viktória – A zürichi expressz (Viktoria: A Tale of Grace and Greed)
Színes, magyarul beszélő, svájci filmdráma, 88 perc, 2014

Rendező: Men Lareida
Forgatókönyvíró: Men Lareida, Maros Anna
Zeneszerző: Michael Kalt
Operatőr: Marco Barberi
Producer: Valentin Greutert, Simon Hesse
Vágó: Claudio Cea

Szereplők: Farkas Franciska (Viktória), Nagy Zsolt (Junior), Stefanovics Angéla (Blondie), Pölöskey Erika (Marina), Csercsa Elemér (Hiba)
Foscky Pueta (Lamin), Szénási Angéla (Piri)

Bemutató dátuma: 2014. október 2.
Forgalmazó: Mozinet
Korhatár: 16