A beszélgetés egyik izgalmát adja, hogy Gulyás kérdéseit mindhárom író máshogyan közelíti meg: Csobánka Zsuzsa személyes tapasztalatait beépítve válaszol, Krzysztof Bartnicki filozófiai mélységekből közelít a felvetett problémákhoz, míg Tereza Jandová igyekszik szűkszavú maradni és a lehető legtömörebb válaszokat adni. Ahogyan eltérnek ezek beszédmódok, éppen úgy differálnak a szerzők nagyvárosról és magáról Budapestről alkotott képei...

Krzysztof Bartnicki például elmeséli, hogy húsz évig élt egy vidéki városban, ott nőtt fel, utálta, ő inkább “cityboynak” tartja magát. Hosszan ki is fejti, hogy tulajdonképpen a nagyváros nem más, mint az anyatermészet építészeti objektjeinek gyűjteménye, ami megvéd és elzár minket a természet ősi, forrongó, és egyébként veszélyes oldalától. Az író szerint nem véletlen az sem, hogy az ősember barlangokba vonult, az embernek szüksége van ugyanis olyan struktúrákra, amelyek között otthonosan és biztonságban érezheti magát. Csobánka ezzel szemben hisz abban, hogy képes lenne egy sokkal naturálisabb környezetben élni, ezt volt szerencséje ki is próbálni, amikor a cseheknél töltött három hetet, ekkor úgy látta, hogy a természet közvetlen közelében lenni sokkal tisztább és őszintébb létezést jelent, amely során a másik emberre is nagyobb figyelmet lehet fordítani. “Persze a civilizáció is nagyon jó tud lenni” - teszi hozzá, majd kijelenti, hogy igazából nem szeretne választani e kétféle létállapot között. Tereza Jandová azonban egyértelműen letette a voksát a vidéki élet mellett, ugyan ő nagyvárosban született és ott is élt nagyon sokáig, most nemrégiben férjével mégis egy kis faluba költöztek, ahol nyugalomban élnek, ő ezt nagyon élvezi. Ennek ellenére mindannyian szívesebben írnak nagyvárosokról, mivel azokról elemibb tapasztalataik vannak.

Gulyás Gabriella gyorsan rá is kérdez arra, hogy milyen benyomásokat szereztek általában a nagyvárosokban. Csobánka elmeséli egy párizsi élményét, amikor térkép nélkül vágott neki a francia fővárosnak - ijesztőnek és túlságosan hatalmasnak érezte Párizst azáltal, hogy képtelen volt benne tájékozódni. Bartnicki ezzel vitatkozva elmondja, hogy ő még sohasem volt annyira nagy városban, hogy megijedjen, ugyanis szerinte még a metropoliszt is csak bizonyos részleteiben tudjuk befogadni, egészében sohasem, ezért tulajdonképpen nagyságával sem szembesülhetünk igazán. Budapest például hatalmas, teszi hozzá, rengeteg híddal, de még a hidak közül is csak néhányon sétált végig, volt jó pár, amit egyelőre még nem is látott. Jandová inkább Csobánka Zsuzsához kapcsolódik, amikor elmeséli, hogy milyen félelmetesnek látta saját szülőfaluját, amikor 10 év után visszalátogatott oda és azt tapasztalta, hogy a korábbi kisváros teli lett magas épületekkel, kvázi felhőkarcolókkal. Ez az átalakulás sokkolóan hatott rá.

Csobánka hozzáteszi, Miskolc is sokat változott, mióta elköltözött onnan, a közlekedés, az épületek és az emberek is nagyon mások lettek, de úgy gondolja, hogy ezzel nincs olyan nagy gond, hiszen ahogyan ő, úgy a szülővárosa is folyamatosan alakul, formálódik. Krzysztof Bartnicki is elmeséli a maga történetét: a várost, ahol született az évek során folyamatosan renoválták, világosabb és szebb településsé vált, így azt érzi, hogy míg ő folyamatosan egyre idősebb lett, szülőföldje megőrizte fiatalságát.

A beszélgetés a nagyvárosi tapasztalatokról az irodalom és az építészet kapcsolatára terelődik, amely kapcsán Csobánka meg is jegyzi, hogy az ő nyelve olyan, mint a folyó a híd alatt, ami folyamatosan hömpölyög előre és viszi magával a szerzőt. Krzysztof Bartnicki itt sem tér el a teoretikus válaszadástól: ő nem igazán érzi a határt az irodalom és az építészet között, hiszen szerinte ezek teljesen egymásba folynak. Példát is hoz: a héber betűk egyaránt lehetnek irodalmi szövegek, ugyanakkor együttesen egyfajta struktúrát is alkotnak. Jandová erre a gondolatmenetre kapaszkodva jegyzi meg, hogy az ő esetében is valami hasonlóról van szó: írni nála annyit jelent, mint házat építeni, amely során az első lépés az alapok lerakása, majd erre kell fokozatosan felépíteni a részeket, hogy végül azok egy egységet struktúrát hozzanak létre.

Végezetül Gulyás Gabriella arra kéri beszélgetőpartnereit, hogy mutassák be előre elkészített prezentációikat, amelyek Budapesttel kapcsolatos első benyomásaikat tükrözik. Krzysztof Bartnicki egy részletes - és kicsit hosszúra nyúló - előadással készül, mely során négy elemi tapasztalatot oszt meg. Egyrészt Budapesten lenni számára kicsit olyan, mint börtönbe zárva lenni, mivel nem ismeri a nyelvet, így a kommunikáció során néha falakba ütközik. Nagy élményt jelentett számára a Grund, de az is, hogy a magyar folyó szó mennyire hasonlít a latin folio-ra, ami többek között könyvlapot is jelent. Szerinte ez a két jelentés nagyszerűen egymásba folyik az Egyetem téri Nyitott könyv csobogóban… Majd szól arról, hogy milyen rengeteg hírességgel találkozott Budapesten és képeket vetít reklámtáblákról, rendszámokról, amelyekből a saját fantáziája szerint hírességek neveit olvassa ki. Csobánka egy saját szöveget hoz. Jandová két olyan dologról szól, ami ténylegesen meghatározza a városképet - a Parlamentről és a Dunáról, ami összeköti a két városrészt.

First Impressions of Budapest c. beszélgetés a Budapest Trnaszfer keretében, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014. 10. 18

Fotó: Bach Máté és Slaol3