“Másfél századdal ezelőtt mi volt még Pest?! Kőfallal körülkerített nagy falu. A mai Belváros volt a régiek egész Pestje" - írta Pásztor Mihály újságíró 1909-ben. A belváros ugyan már a 18. században kialakult, azonban csak a 19. század közepétől kezd el növekedni és modernizálódni a fővárosunk, meséli Kemény Mária, majd archív fotók segítségével megidézi a régi Pestet és megmutatja, hogy ez a falusi jellegű környezet “mint nőtt naggyá, széppé, hatalmassá”. A képeken jól látszik, hogy a 20. század fordulójáig a városban még inkább a kisebb házak és a keskeny utcák domináltak, persze ekkoriban már volt néhány magasabb, háromszintes épület, Ybl például 1861-ben megépítette a neoreneszánsz stílusú Első Hazai Takarékpénztárat, 1837-ben a Nemzeti Színház is megkezdte a működését az Astoria szállóval szemben, felépült az Operaház, azonban e ezeket még továbbra is az egyszintes, falusi lakóházak vették körül. Kemény hozzáteszi, hogy emiatt nagyon sok tűzfal volt látható, ezek sokkal inkább jellemzőek voltak a 19. század közepén, mint most.

Ritoók Pál úgy látja, hogy az igazi felgyorsulás csak az 1860-as években kezdődhetett meg, mert ugyan már az 1790-es években világossá vált, hogy Pest-Buda válhat az ország szellemi és kulturális központjává, azonban a történelem során számos olyan esemény történt, ami mindig visszavetette a fejlődést. Az 1838-as nagy árvíz hatalmas károkat okozott, és ugyan ezt követően már tartósabb anyagokból építkeztek és nagyobb léptékben gondolkodtak, a ‘48-as szabadságharc mégis komoly megtorpanást jelentett a fejlődésben. Ritoók szerint emiatt 1867-ig sötétség uralkodott és csak a kiegyezés után kezdett el “dübörögni a város”. Kemény szerint azonban nem kellett ennyit várni a nagyobb építkezésig, habár azt ő is elismeri, hogy a 60-as évekig nem igazán mozdul a város struktúrája, Budapest addig egy klasszicista kisvárosi képet mutat. Szerinte Ybl az, akivel bekövetkezik a fordulat, az ő nyugati mintára megalkotott neoreneszánsz palotái, épületei már egy modern városképet alakítanak ki.

Fábri Anna sem ért egyet azzal, hogy a kiegyezésig sötétség uralkodott volna a fővárosban, hiszen ahogy a gazdaság konszolidálódott, úgy a városkép is fokozatosan el kezdett modernizálódni - kiépítették a rakpartot, létrejött a közmunkatanács stb. Az azonban tény, hogy a kiegyezést követően e téren hatalmas robbanás következett be. Fábri hozzáteszi, hogy a szellemi életben is ez a folyamat jól megfigyelhető, a lassú kivárást követően nagy sebességgel fejlődött Pest kulturális élete is. A reformkorban ugyan már sok pesti író van, a szabadságharc után azonban némiképpen elcsendesedik az irodalmi élet, hogy az 1867 után újra szárnyra kaphasson. Ekkor azonban a művekben egy egészen másféle Pest jelenik meg, mint korábban: a főváros lesz a bűnös város, az a hely, ahol az ember egyedül és idegenként érzi magát, megjelenik a szövegekben a nagyvárosi nyomor, a beláthatatlanság ábrázolása stb.

László Ferenc nemcsak arra kiváncsi, hogy a modern Pest milyen lenyomatot hagy az irodalomban, hanem arra is, hogy az építkezésekhez szükséges rombolások hogyan jelennek meg ezekben a művekben. Ágay Adolf Utazás Pestről Budapestre című könyvében kemény kritikával ír az Andrássy út elindulásáról, Kemény szerint ez a vélemény egyébként jól tükrözi az akkori közhangulatot: az emberek nem fogadták lelkesedéssel a sugárút megépülését, szerintük teljesen felesleges Terézváros nyugalmát megbolygatni egy palotasorral. Fárbi elmeséli, hogy a mai Belváros helyén egy barokk kisváros volt, amit az akkori városvezetés könnyedén lebontott, mivel akkor ez a stílus még nem számított értékesnek. Ennek ellenére persze sok emberben és művészben váltott ki ellenérzést ez a mérhetetlen rombolás, sokan sajnálták a kis barokk várost. Krúdy például sok művében elsiratja a régi Pestet, ő látja az elveszett várost, így az emlékekben őrzött helyszínek folyamatos párbeszédet folytatnak jelen környezetével.

Az irodalmi példák után a beszélgetés végén Fábri Annáék sorra szedik a modernizálódó Pest jellegzetességeit, megemlítik a színházak, a kávéházak megépülését, a körfolyosós bérházak léttrejöttét, a széles utakat, az esti lapokat, a kabarékat, a tömegközlekedést, a földalatti és a fogaskerekű megépülését, a rikkancsok és utcagyerekek megjelenését, amelyek világossá teszik, hogy milyen sokat változott a város képe az 1860-as évektől kezdve.

Budapest Tranaszfer fesztivál a PIM-ben, 0. nap, 2014. 10. 16.

Fotó: Bach Máté