A történet a csodálatos, s egyben különös növényvilágban játszódik, ahol gyümölcsök és zöldségek élnek egymás mellett boldogan. Az idillre csupán a hatalmaskodó Üvegházyak zsarnokoskodása vet árnyékot: Citrom hercegnő (eredetileg Citrom herceg), hű alattvalója, Paradicsom lovag, a kényeskedő Cseresznye grófnék, illetve a Mandarin hercegek, akik rendelkezéseikkel, továbbá kíméletlen pribékjeikkel, a Citrom katonákkal nap mint nap sanyargatják a népet. De csak addig, amíg Hagymácska, apja ártatlan bebörtönzését követően szembe nem száll velük. A Hagymácska klasszikus, paravános bábelőadás; a színpad egészét betöltő díszlet leginkább egy hatalmas zöldségraktárra emlékeztet, ahol ennek megfelelően a sötét tónusú színek, és a nagyméretű, a darab közben is folyamatosan alakítható/mozgatható faládák jelenléte dominál, melyek nem csupán az alap (némileg nyomasztó) hangulatért felelősek, de rendkívül hasznosak is. Belőlük pillanatok alatt ház, börtön, vagy éppenséggel kastély építhető, melynek erkélyéről (toronyszobájából?), rendesen Citrom hercegnő hisztérikus ordibálása hallatszik, ahogy a rossz hírrel érkező, és a „parancsmegtagadás, felségsértés!” szavakat fáradhatatlanul skandáló Paradicsom lovagot újabb és újabb intézkedések végrehajtására utasítja. A történet többi szereplője, a groteszk és kevésbé groteszk figurák pedig ezen intézkedések mellett, vagy épp ellenében tűnnek fel a színpadon, hogy aztán végül mégiscsak a jó győzedelmeskedjen a gonosz, a zsarnoki felett.

Gianni Rodari ifjúsági meseregénye, ötven év után újra, 2009-ben, a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelent meg Magyarországon. Hogy maga az eredeti mű ilyen hosszú ideig kiadatlan maradt, persze nem jelenti azt, hogy akár a hetvenes évek generációja (sőt, tőlünk keletebbre még a fiatalabbak is) ne ismerkedhetett volna meg az egykori Szovjetunióban szabályos „nemzeti hőssé” avanzsálódott aprócska, ám annál bátrabb hagymafiú irigylésre méltó cselekedeteivel, s legfőképpen azon tettével, hogy sikerrel hangolta elnyomói ellen a szenvedőket. A mai harmincasok-negyvenesek minden bizonnyal fel tudják idézni magukban azt az 1977-ben készült animációt, amelyben a szomorú ábrázatú, cipészként dolgozó Hagyma apó egy jelentéktelennek tűnő eset miatt börtönbe kerül, s akinek kiszabadításánál már csak a zsarnokság általános megdöntése lesz a nagyobb tét fia, vagyis a főszereplő Hagymácska számára.

A Bábszínház előadását látva, sok más egyéb reflexió és inger mellett, a nézőnek ez a mind mondanivalójában, mind pedig vizualitásában is erőteljesen meghatározó élmény is eszébe juthat, ami semmiképp sem nevezhető véletlennek, azon túl, hogy a színpadi látvány egyébként minden tekintetben jól megkomponált. A bábok a maguk groteszkségében is többnyire szépek és emlékezetesek, különösen a „gonosz és rossz” hatalmaskodó figurák (Paradicsom lovag egyszerűen gyönyörű), mellettük a hőssé váló kis zöldségek és gyümölcsök, így Hagymácska, Vadkörte, Cserkó és Szamóca szó szerint eltörpülnek, majdhogynem jelentéktelenek. A mozgatás, a bábszínészi játék, különösen Spiegl Anna (Citrom hercegnő), Tatai Zsolt (Paradicsom lovag), illetve Kovács Marianna (Cseresznye grófnők) esetében, remek. A zene jól illeszkedik a prózai szövegek mellé, mely utóbbin érződik az alkotók azon igyekezete, hogy a rendelkezésükre álló anyagot lehetőleg a mai kor elvárásának, igényének megfelelően formálják, alakítsák, amivel kapcsolatban nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a néhány éve újra kiadott ifjúsági regény a 9-14 éves korosztályt célozta meg, a színpadi változat ellenben már 4 éves kortól ajánlott. Ami, a látottak alapján, dramaturgiai (át)alakítás ide vagy oda, nem feltétlenül bizonyult jó döntésnek. Ráadásul tény, hogy a Hagymácska, amely a mára klasszikussá vált történet leglényegesebb momentumait szintén megőrizte, erőteljesen magán viseli egy régvolt korszak jellemzőit is.

Pedig bőven van benne ötlet és nyelvi lelemény, humoros (néha zenés) betét, olyanok, mint például a Cseresznye grófnék „elkülönített játszóintézményről” folytatott eszmecseréje, Paradicsom lovag végletekig menő, vicces hipochondriája, a sznob Mandarin hercegek kirohanásai, vagy épp az almaborral leitatott véreb „szereptévesztése”, továbbá Répa felügyelő és kutyája némafilmszerűen megrendezett intermezzója. Mindez azonban kissé sovány vigasz, ha közben időről időre a „rabiga alatt sínylődő nép” szürreális képekkel teli, propaganda jellegű szólamaival szembesülünk, melyekre ráerősítenek a prózai anyag mellett felcsendülő dalszövegek is. Mert nem a bátor kiállással vagy a hősies tettel van baj, hanem azzal, ha a néző akaratlanul is feszengeni kezd, mert érzi, a humoron túl a demagógia veszélye fenyeget. Ez pedig abban az esetben is igaz, ha az alábbiakat értékelhetnénk akár iróniaként is, hisz a gyerekek, legalábbis az itt helyet foglaló óvodás korúak a különbséget vélhetően úgysem érzékelik még. Azt azonban igen, hogy a darab túl hosszú. A kisebbek már nagyjából a felénél elkezdenek fészkelődni, s a helyzet a szünet után sem javul, amikor, a végső hajrában még inkább szükséges a koncentráció, ami nem csak az állandó sustorgásnak, hanem az elhalványuló, s így némileg nehezebben követhető cselekményszálnak (is) köszönhető. De aztán szerencsére elhangzik Hagymácska forradalmi jelmondata („Gyomlálj, és védd meg magad!”), az önkény szimbólumát, vagyis Citrom hercegnő szobrát ledöntik, a gonosz elűzetik, a nép pedig azóta is boldogan él, ha meg nem halt. Mindenesetre senki sem rohadt el a hírhedt komposztdombon, vagyis minden jó, ha a vége jó. Még akkor is, ha közben túlságosan sok idő telt el.

Gianni Rodari: Hagymácska

Szereplők: Pethő Gergő, Beratin Gábor, Ellinger Edina, Spiegl Anna, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Kovács Marianna, Szolár Tibor

Látványtervező: Grosschmid Erik

Zeneszerző: Darvas Benedek

Színpadra alkalmazta: Khaled-Abdo Szaida

Dramaturg: Gimesi Dóra

Asszisztens: Bánky Eszter

Rendező: Veres András

Bemutató: 2014. október 8.

Budapest Bábszínház

4 éven felülieknek

Képek forása:

www.budapest-babszinhaz.hu

www.fidelio.hu

www.facebook.com/AbrakadabraFotografia