Nincs benne szó ellenségeskedésről / Beszélgetés Salamon Somával / PRAE.HU

PRAE.HU: Eleve népzenész-néptáncos családba születettél bele, gyermekkorodtól része életednek a folklór szeretete. Két évtized távlatából mi az első és egyben meghatározó zenei élményed, ami feldereng?

Valóban igaz, hogy életemet születésemtől kezdve a népzene és a néptánc határozza meg, valamint ezek mindennapos jelenléte. Emlékszem, hogy édesapám rendszeresen leültetett minket – öcsémet és engem – a kazettás magnó mellé, és meghallgattatta velünk azokat a kazettákat, amelyeken az ő kedvenc népzenei felvételei vagy éppen saját gyűjtései szerepeltek. Így ismerkedtem meg többek között a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás” prímás játékával, a buzai vagy akár a mezőkölpényi népzenével.

Másik korai élményem – erre tisztán emlékszem –, amint kisgyermekként a színpad szélénél állva tátott szájjal figyelem édesapámat, ahogy épp valamelyik néptánccsoportnak muzsikál. Már akkor is lenyűgözött a népzene és a néptánc különleges kettőssége; az az energia, ami belőlük sugárzott.

PRAE.HU: Nem csoda, ha mindez akkora hatással volt rád, hogy zenei pályafutásod már négy évesen megkezdted. Zongorával.

Hogy a zongora szeretete hogyan kezdődött, arra kristálytisztán emlékszem: nagyszüleim martonvásári házában ücsörögtem, amikor megkérdezték tőlem, hogy akarok-e zongorázni, amire én négy éves fejjel gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, persze, szeretnék. Nyilván annyi idősen még azzal sem voltam igazán tisztában, mit is jelent zongorán játszani, mindenesetre az eltökéltség, a kedv és a kíváncsiság megvolt bennem hozzá.

PRAE.HU: Meg is lett a gyümölcse, hiszen 2001-ben sikerrel szerepeltél az Országos négykezes és kétzongorás versenyen, majd tizenegy évesen elsőre felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakára, méghozzá a rendkívüli tehetségek tagozatára, és itt jön a csavar, ugyanis egyszer csak búcsút intettél a fekete-fehér hangszernek…

Igen, de ennek több oka is volt.

A zongorázás mögött nagyon következetes szülői nevelés állt, nem is volt kérdés, hogy művészi pályára készítenek fel. Való igaz, hogy sok versenyen megfordultam, és hogy felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába is, mindezek ellenére bujkált bennem valami más is: a népzenéhez való kötődés, ami életemet mindig is jobban meghatározta. Aztán történt velem egy baleset, ami egyértelműen válaszút elé állított: egy jégpályán történt esés következtében eltört a csuklóm. Ennek ellenére hálás vagyok azért, hogy klasszikus zenei tanulmányokat folytathattam, zongorázhattam, hiszen az ezekkel együtt járó szolfézstudás komoly előnyt jelent számomra a későbbi, már nem zongorához kapcsolódó pályafutásom során. Népi furulyát először 13 éves koromban vettem a kezembe. Megszólaltatása rögtön olyan pozitív élményt jelentett, amelyet addig nem tapasztaltam. Pár évvel később már Hodorog Andrástól, a híres moldvai furulyástól tanultam, aki később a mesteremmé vált. A moldvai zene megismerésében állandó társam volt Kiss Krisztián barátom, akivel első együttesünket, a Tűz Lángja zenekart alapítottuk. Krisztiánnal azóta is a legnagyobb örömmel muzsikálok együtt különböző formációkban.

Salamon Soma (Németh Anna fotója)

PRAE.HU: Később belépett életedbe a Buda Folk Band, vagy, ha úgy tetszik, éppen fordítva: te léptél be a zenekaréba. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a velük eltöltött idő során, és milyen új perspektívákat nyitott meg előtted a formáció?

A Buda Folk Bandnek rengeteget köszönhetek, tulajdonképpen a második családomként tekintek rájuk: 2008 óta járom velük az országot és Európa útjait, legyen az épp Berlin, Zágráb, vagy Lengyelország. Nem csupán remek alkotótársakra, kollégákra, de nagyon jó barátokra is leltem az együttes tagjainak személyében. Az életemben egyébként rendkívül fontosak zenésztársak, a zenekarok, amelyekben muzsikálok, a zeneakadémista iskolatársaim és a táncházakból ismert kollegák. Eddigi zenei pályámat a szakma legjobb mesterei támogatták: a népzene világába még gyerekként bevezető Édesapám, adatközlő mestereim, zeneakadémiai tanáraim és a táncházmozgalom számos kiemelkedő zenészegyénisége. A Buda Folk Band zenéjében mindannyiunk gondolatvilága és lelkisége tetten érhető.

Buda Folk Band

PRAE.HU: Ezek fényében mondhatjuk, hogy Magyar Világi Népzene című albumotok, amely 2014 januárjában a World Music Charts Europe világzenei toplista második helyezését érte el, egyben ars poétikátok is?

Így igaz. A közös munkánk eredményeképpen jött létre a lemez 2013 őszén. A Magyar Világi Népzene nem csupán albumcím, hanem az együttesünk által játszott zene műfaji megnevezése is, melyet a népzene egyfajta városi hagyományőrzéseként definiáltunk. Muzsikánk felkeltette a World Music Charts Europe szakmai zsűriének érdeklődését, mely több európai rádiós szakemberből áll. Ők döntöttek úgy, hogy 2014 januárjában a második helyet szavazzák meg nekünk. Számunkra ez óriási megtiszteltetés. Eddig olyan magyar előadók nyerték el a dobogós helyezést, mint például Lajkó Félix vagy a Söndörgő együttes (mindketten első helyezettek lettek a listán). Rajtuk kívül az elmúlt tizenhárom évben nem jutott fel magyar zenekar a dobogóra. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem csupán egy díj, hanem belénk vetett szakmai bizalom és a zenekarral szemben támasztott színvonalbeli elvárás a jövőre nézve.

PRAE.HU: A 2014-es év sikere a World Charts-helyezéssel nem ért véget, ugyanis magadénak tudhattad még a Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató különdíját, és ellátogattál Ecuadorba is…

Kezdjük az elsővel: ez a díj is egy olyan újabb kihívásra predesztinál, amelynek a jövőben meg kell tudni felelni. Az elismerés szólólemez elkészítésével jár, ami számomra azért öröm, mert lehetőségem nyílik arra, hogy a munkafolyamat során tovább szélesíthessem a látóköröm, pallérozhassam tudásom.

Az ecuadori út… Nos, ennek a projektnek Juhász Zoltán volt az elindítója, akiről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy nem csupán népzenegyűjtő, hanem kutatófizikus-mérnök is. Az ő találmánya egy olyan szoftver, amely a magyar dallamkincs pentaton rétegeinek hasonlóságát vizsgálja más népek zenéinek megadott dallamaival. A Liszt Ferenc Zeneakadémia (LFZE) két tanára és hat hallgatója kapott lehetőséget arra, hogy két héten át ismerkedjen az ecuadori zenével, illetve, hogy helyi gyűjtéseket végezzen, melyeket aztán ezzel a már említett szoftveres elemzőprogrammal analizálhasson. Maga a kiutazás ez év januárjában valósult meg a Zeneakadémiának felajánlott támogatási keretből.

PRAE.HU: Pontosan milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a két hét során?

Társaimmal együtt olyan ősi kultúrában élő emberek mindennapjaiba pillanthattam be, mint például a dzsungelben élő shuár indiánoké; olyan helyszíneken nyílt lehetőségünk gyűjtéseket folytatni, amiről nem is gondoltam volna, hogy a 21. század hajnalán léteznek. Életre szóló élmény volt.

PRAE.HU: A Hagyományok Háza Nyílt hetének, azon belül is a Mesterek és tanítványok sorozat keretében szeptember 19-én léptetek fel. Milyen műsorral készültetek és kik voltak a meghívott mesterek, kik a vendégelőadók?

Sokszínű műsorral készültünk, amelynek során a furulya került előtérbe. Fontosnak tartottam, hogy hangszeremet ne csak szólóhangszerként, hanem többtagú formációk tagjaként, kísérőhangszerek mellett is bemutassam, valamint, hogy bebizonyítsam: a furulyamuzsika hihetetlen erővel bír. A Kárpát-medence különböző területeiről – Gyimestől Palócföldig, Somogytól Moldváig – származó dallamok sokszínűen és sokféleképpen szólalnak meg a furulyákon, vagy éppen kavalon (hosszú, 5 lyukkal ellátott furulya). Ez a hangszer tehát önmagában is képes arra, hogy tükrözze és közvetítse az érzelmeket. Mivel a furulyák típusa tájegységenként különbözik, mindegyiken igyekeztem muzsikálni egy kicsit. A koncerten másik hangszerem, a tangóharmonika hangját is hallhatta a közönség.

Ami a kérdésed második felét illeti, a Mesterek és tanítványok sorozat célja: megmutatni az egymástól tanuló generációkat, az idősebb és fiatalabb zenészeket, a mestereket és a tőlük tanuló, ihletet szerző tanítványokat. A koncertre közülük hívtam vendégeket, köztük mesteremet, Hodorog Andrást, akinek én magam nagyon sokat köszönhetek. Abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy mind a mai napig tőle tanulhatom a hangszerkezelés csínját-bínját. Édesapám, Salamon Ferenc prímás, a már korábban említett Juhász Zoltán, valamint Éri Péter népzenész, a Muzsikás Együttes tagja is megtisztelt minket jelenlétével. Péterrel gyermekkorom óta szoros barátságot ápolok a kezdetektől figyelemmel kísérte zenei pályafutásomat. Rajtuk kívül Enyedi Ágnes, Csizmadia Anna, Tintér Gabriella énekesek, valamint a Tűz Lángja, a Buda Folk Band tagjai és Bede Péter szaxofonos kollégám emelték az est hangulatát.

PRAE.HU: Mit gondolsz, képes visszaterelni a fiatalságot a 21. században a népzene a gyökerekhez, hozzásegíthet identitásunk erősítéséhez?

Mindenképpen, hiszen a népzene minden korban, minden nemzedék számára egyetemes értékeket sugároz. Nincs benne szó ellenségeskedésről, ideológiákról, épp ellenkezőleg, elfogadásra sarkall, szórakoztat, de egyszersmind a lelket is pallérozza. Talán azt hisszük, hogy mindez eltűnni látszik a mai társadalomból, de voltaképpen a helyzet pont az, hogy a népzene egyre szélesebb rétegeket ejt rabul. Ezért gondolom úgy, hogy minden időben lesz igény és befogadóközönség erre a műfajra.

Salamon Soma (Németh Anna fotója)