A szépségipar kifejezés elsőre abszurdnak tűnik, hiszen egy tisztább, archaikus gondolkodás számára a szépség abszolút kategóriája nem fér össze a sokszorosíthatóság és ismételhetőség ipari kultúrájával. De hát épp erről van szó, a szépség idealisztikus Formából varázstalanított sorozatmintává válik, sőt, nemcsak a forma, hanem az őt befogadó anyag is elveszti eredeti jelentőségét a Szépséggép munkája során. A Szépséggép testeket termel, de ezek a testek virtuálisak abban az értelemben, hogy az őket definiáló szépség kategóriája üres, vagyis a gép szabadon programozható. A szépségtestek valószerűtlenek, mert nincsenek átlelkesítve, aurájuk eltűnése anyagiságukat is felszívja, nincs hús a test mögött, elfelejtik a húst, üreges bábok csupán. A Szépséggép őse, ahogy minden gép őse, a Gólem, de a gólemet férfiak teremtették, vagyis a szépséggépet is fallikus papok irányítják, illetve egy fejlettebb kaszt, az esztétikai androidok kezelésért felelős orvosi és mérnöki kar.

A KÉS/ALATT című sorozatban Sean McNemara (Dylan Walsh) és Christian Troy (Julian McMahon) plasztikai sebészek működtetik a Gépet. Kettősük a férfiorientált heteroszexuális társadalom végleteit egyesíti, Sean – minden bizonytalansága ellenére – a felelős és racionális családapa szerepét tölti be, míg Christian az elszabadult alfahím, a nőket koitusszal megteremtő abszolút szerető. Mert itt a nőket csinálják, hiszen a Szépséggép elsődleges termékei női testek, a plasztikai beavatkozás előtt nem, illetve csupán betegként léteznek, de az átalakítás keretet és burkot ad a női semminek, így élvezhetővé válnak. A műtétek hatásvadász bemutatása a sorozat epizódjainak állandó vizuális betétje, mely valójában annak a sejtésnek a stilizált jele, hogy az erőszak állandóan jelen van az elszabadult szépség mögött. A szépségtestek valószerűtlensége megbontja az egynemű valóságot, és ez apró robbanásokhoz, szakadásokhoz vezet, hasonlóan B. E. Ellis Glamoráma című regényéhez, melyben az esztétikai maximumot megtestesítő kiüresedett divatmodellek egy terrorista szervezet tagjai és véres merényletekkel terjesztik a társadalmi anarchiát, miközben ők is ennek az anarchiának, a normák nélküli posztipari világnak poszthumán „késztermékei”.

A KÉS/ALATT legemlékezetesebb pillanatai azok a határsértő jelenetek, amikor az erőszak, illetve a hozzá kötődő idegenség betör a patriarchális családmodellbe, és felszakítja a harmonikussá operált valóság rendszerét. Általában ezeken a pontokon történik meg az a fajta zsánerváltás is, mely áttöri a kiszámítható sorozatdramaturgia szabályait, és az orvosi és családi dráma hirtelen váltással bűnügyi narratívába csap át, vagy éppen erotikus thrillerként lepleződik le. A második évadban feltűnő Ava Green figurája és a hozzá kötődő történetszál eklatáns példája ennek a jelenségnek, de egyben a KÉS/ALATT hiperliberális ideológiáját is cáfolja. Ava Green a „tökéletes” transzszexuális, a művészetként értett plasztikai sebészet mesterműve, és egyszerre a heteroszexuális valóság pusztító daganata. A főhősök csak mint parazitát és elhajlást képesek megérteni, a sorozat írói csak mint poszthumán „vampot” tudják ábrázolni ezt a Lényt, akinek intenzív filmes jelenléte az egész második évad feszültségmotorját alkotja. Ava Green a Szépséggép mesterműve, és egyben magának a Gépnek is szimbóluma, hiszen elszabadult Gólemként önmagát és teremtőit is veszélyezteti. A transzszexualitás Frankenstein-mítoszba ágyazása minden liberalizmus botránya, de jól példázza a KÉS/ALATT orvosi panoptikumként működő látásmódját. A Szépséggép végül új fajokat teremt, melyek esztétikailag és nemileg fejlettebbek, beszivárgásuk megállíthatatlan, legfeljebb kiátkozni és táborokba gyűjteni lehet őket vagy isteníteni, mint a fiatal David Bowie androgün és radikálisan idegen angyalait.

A KÉS/ALATT második és harmadik évadának másik központi ellenhőse már nem bujkáló pária, a test éjszakai oldalán rejtőző vámpír, a Késes néven elhíresülő sorozatgyilkos nyíltan lép fel a Szépséggép és a plasztikai ipar ellen. Áldozatai modellek, akiket a mesterséges szépség „kórjából” próbál erőszakkal kigyógyítani. A főszereplő sebész-páros az áldozatokat pro bono műtétekkel rekonstruálja, így a sorozatgyilkos és a Troy-McNemara-páros között egy gyilkos játszma bontakozik ki, melynek tétje többek között a testek fölötti uralom megszerzése. A Késes méltó ellenfél, hiszen az ő célja a Szépséggép megfordítása, átprogramozása; a sebészekhez képest „fordítva” gyógyít, a mesterséges szépségtestek csupán betegséghordozók a szemében: az implantátumokat daganatként metszi ki a testből, hogy az erőszak által felszabaduljon a hús. A sorozatgyilkos maga is plasztikai sebész, de pénisz nélküli, angyali lény, a Szépséggépet irányító fallikus papság szakrális megváltója, egyfajta halálangyal, aki „a szépség átok a világon” szentenciáját ismételgetve jelenti be a harag napját.

A KÉS/ALATT határsértő figurái képesek revelatív pillanatokkal gazdagítani a televíziózás megszállottjait (ez a mostani sorozatdömpingben nem kis teljesítmény), de minden epizódban újra és újra felmerül az a már említetett probléma, hogy a társadalmi érzékenység által mozgatott testkritika, ami a sorozat lényegét alkotja, bántóan ambivalens és kirekesztő jellegű. A fehér, heteroszexuális férfi világán belül a KÉS/ALATT megdöbbentően intelligens és ironikus tud lenni, de minden emberi, ami ezen kívül helyezkedik el, ijesztően idegen és unheimlich marad. De semmi gond. A Szépséggép végül új fajokat teremt, melyek esztétikailag fejlettebbek és beszivárgásuk megállíthatatlan, lehet, a sorozat készítői megérezték, hogy egy antropológiai korszakváltás következik, és egy ismeretlen test népesíti be a földet.