Trendi, fiatal svéd házaspár ruccan át két édes kisgyerekkel ötnapos síüdülésre Francaországba. Csodás lesiklópályák, elegáns szálloda, szikrázó hó és napsütés – kell-e ennél több a boldogsághoz, de legalábbis egy kellemesen eseménytelen családi üdüléshez? Östlund filmjében az unalmas idill a szó szoros értelmében lavinaszerűen sodródik el: a közeli hegyől lezúduló hógörgeteg megrémíti a hotel panorámateraszán reggelizőket, a férj, Tomas hanyatt-homlok menekül − hátrahagyva segítségért kiabáló gyermekeit és feleségét, bár az Iphone-ját azért biztonságba helyezi. Aztán elszáll a porhó, kisüt a nap, mindenki jól van: a családját cserbenhagyó férfi visszakullog az étkezőasztalhoz felesége, kislánya és kisfia mellé. A közös reggeli majdnem úgy folyik tovább, mintha mi sem történt volna, az viszont kérdés, hogyan folytatódhat a házaspár, Tomas és Ebba kapcsolata.

A film ennek a kérdésnek a kibontása: tudósítás arról, hogy  a „másik”-ba vetett bizalom megingása okán hogyan foszlik semmivé az „én” biztonságérzete, illetve − Tomas szemszögéből −  az én és az énkép közötti disszonancia milyen lelki(ismereti) krízist okoz. A cselekmény a továbbiakban a pár távolodásainak és közeledéseinek precízen koreografált, suspense elemekkel megtűzdelt, megjósolhatatlan kiemenetelű krónikája. Östlund beszámol a továbbélési stratégiák keresésének állomásairól − melyek közt a történtek tagadása, hamis konszenzuson alapuló közös átírása és a szembenézés is szerepel.

A svéd rendezőt eddigi − egyre jobb −  filmjei alapján Hanekéhez hasolóan rideg, Seidlre hajazóan könyörtelen valóságboncolónak ismerhettük meg. A Gitarrmongot  dokumentarista életképsorozat volt az idiotizmusba fulladó nagyvárosi unalomról, a szintén epizodikus Akaratlanul a körülmények hatalma és a csordaszellem előtt kapituláló egyént vette szociálpszichológiai górcső alá, majd a remek Play − Gyerekjáték? a szépen szabályozott svéd társadalom rejtett erőszakgócaira mutatott rá gyomorszorító erővel. Ezekhez a kemény előzményekhez képest a humorral rafináltan átitatott Lavina kifejezetten barátságos mozi, amelyben Östlund mesterien tolja el a groteszk és a komikum felé a legdrámaibb helyzeteket is. Egy-egy drámai szituációnak többnyire nem a zárlata, feloldása humoros, hanem elejétől fogva „kettős látásra” kényszerülünk: egyszerre értékeljük a jelenetet drámainak és viccesnek, nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Megejtő például, amikor a gyerekek erőszakkal egybeterelik szüleiket, hogy vigasztalják meg egymást, de egyben komikus is, mert nemcsak kétségbeesett kísérletet látunk egy széteséssel fenyegetett család egybentartására, hanem „kicsi a rakás, nagyobbat kíván”-szerű, vicces emberkupacot is a hotelszoba közepén. Egy zokogó férfi látványa a vásznon már csak a társadalmi tabusértés miatt is többnyire erős, felkavaró hatást tesz − de mi van, ha ez a súlyos lélektani pillanatban feltörő férfizokogás egyszersmind karikatúraszerű óbégatásként ábrázolódik? 

A humorba mártott ízt fokozza egy ősrégi (legalább Shakespeare-ig visszamenő) dramaturgiai fogás: Tomas és Ebba drámája tét nélkül, humorosan tükröződik egy másik, ismerős pár konfliktusában. A rőt szakállú figura és barátnője nem mellesleg a nézők tükörképei is, mert ugyanazt a kérdést teszik fel maguknak, mint mi: egy „lavinaveszélyes” helyzetben cserbenhagyóként vagy megmentőként viselkednénk-e? Noha a film mentes a direkt moralizálástól, ítélkezéstől, figurái konkrét és átvitt értelemben is tükörbe nézésre kényszerülnek és kényszerítenek. A filmvásznon ezerszer látott tükörmotívum csak azért nem hat elcsépeltnek, mert Östlund ezt is groteszk iróniával festi alá: lesütött szemek, riadt oldalpillantások kísérik a fürdőszobai tükör előtt a közös családi fogmosásokat. Az elektromos fogkefék tökéletes harmóniában zümmögnek az összhangját vesztett família tagjainak kezében.

A Lavina nemcsak az első komikus-ironikus hangütésű darab Östlund filmográfiájában (jellemző, hogy a hólepte hegyekben játszódó filmet a Négy évszak nyarának zenéje kíséri), hanem az első olyan munka is, amely társadalmi panoráma helyett szűkebben fókuszál. De a családi körben exponált etikai kérdések óhatatlanul beemelik a filmbe a társadalmi dimenziót is, hiszen az erkölcsi normák mindig társadalmiak. A film nem merészkedik el odáig, hogy kétségbe vonja az etikai követelményt, miszerint egy házastársnak, szülőnek önfeláldozóan óvnia kell családját − hiszen a nézőtől érzelmi azonosulást elváró, „hegyimentős” zárlat  a "védelmező társ/szülő" ideájának helyreállításával helyezi nyugvópontra a drámát, de a jelenet iróniától sem mentes, ezért legalább egy halvány kérdőjel odakerül az etikai parancsolat mögé.

A film eljátszik genderkérdésekkel is: a maszkulin szerep ábrázolása iróniával fűszerezetten konzervatív (a férfi figurák a hősiesség-gyávaság oppozíciójával, a szexuális kalandozás vagy éppen az állatias őrjöngés képzetével fonódnak össze), míg a nőiség reprezentálása összetett: a monogám stabilitást igénylő, „védelemre szoruló” Ebba életmód-alternatívája a nyílt kapcsolatban élő, emancipált barátnő. A film többrétegű, akár optimistának is értelmezhető zárlata pedig már messze túlemelkedik a gender-ügyeken: a lélekjelenlétét és határozottságát bizonyító feleség nem egyszerűen a sztereotip női szerepet veti le magáról, hanem − Östlund visszautal itt az Akaratlanul témájára − a tömeg nyomásától mentesen cselekvő, autonóm emberré válik. A végtelen szerpentinen gyalogoló, megmentett utasok sem teljesen idegen férfiak, nők és gyerekek már, hanem, legalább egy pillanatra úgy hat, embertársak. Tomas hagyja, hogy másvalaki cipelje kislányát: mintha már nem érezne kényszert,  hogy megerősítse családfői imázsát. Elfogad valakitől egy szál cigarettát, pedig korábban nem dohányzott. Van az úgy, hogy öt nap alatt minden megváltozik, mi magunk is.

Lavina (Turist, Force Majeure)

Színes, feliratos, svéd-dán-norvég játékfilm, 118 perc, 2014 
Rendező és forgatókönyvíró : Ruben Östlund
Operatőr: Fredrik Wenzel
Szereplő(k): Johannes Kuhnke (Tomas), Kristofer Hivju (Mats), Vincent Wettergren (Harry),
Clara Wettergren (Vera), Lisa Loven Kongsli (Ebba), Brady Corbet (Brady)

Bemutató dátuma: 2014. október 2. 

Forgalmazó: Cirko Film

12 éven aluliaknak nem ajánlott!