Reggel a már előző nap megismert ritmus szerint folytatódik tovább a program, három fordító beszámol személyes tapasztalatairól, majd egy elméleti jellegű előadás következik. Utóbbit most éppen Bagi Zsolt tartja, aki káosz és párhuzamosság viszonyáról beszél, a párhuzamosokat metsző helyekről, a történetekről, melyek a végtelenből érkeznek és haladnak tovább, vagyis nincs elejük és végük. Mivel Bagi nem egy kompakt, előre alaposan kidolgozott szöveggel érkezett, hanem inkább kérdéseit, kételyeit, aktuálisan felmerülő gondolatait osztja meg a könyvvel kapcsolatban, ami kilenc éve foglalkoztatja, így sokkal könnyebbnek tűnik a közönség részéről is kapcsolódni a mondottakhoz. Élénk vita alakul ki, melyben többek közt addig is eljutunk, hogy vajon mennyire kell az értelmezőnek figyelembe vennie, mit nyilatkozik a szerző saját művéről. 

A fordítók közül Marc Martin kezdi a sort, a francia fordítási munkáról, tapasztalatairól írott lírai szövegét olvassa fel. Az olyan képek, minthogy a fordító "parányi kukac egy hatalmas alma belsejében" teszik igazán izgalmassá beszámolóját. Ő is megemlíti, ugyanúgy, ahogy tegnap is többen utaltak rá, hogy milyen alapos és szerteágazó kutatómunkát kellett végeznie. Ahogy mondja, egészen a Comedie Francaise padlásáig kellett mennie, hogy a jelmezkészítőkkel társalogva megismerje néhány, Nádas szövegében is előforduló ruhadarab francia elnevezését.  

A másik kiemelendő témakör - és talán néhányan csodálkoztak is, hogy a beszámoló első részében nem tettem róla említést - a szexualitás. Marc Martin francia fordítóként a többiekhez képest talán könnyebb helyzetben volt, hiszen a francia irodalomban a testiség ábrázolásának megvannak a maga hagyományai. Beszámolójában azonban kiemeli, hogy igyekezett a két végpontot, a rideg orvosi szakszavakat, illetve a polgárpukkasztást (értve, hogy mire gondol, én itt inkább az olcsó obszcenitás kifejezést használnám) mellőzve egy a maga természetességében áramló szöveget létrehozni. Olyat, amin nem unja el magát, ahogy nem unta akkor sem, amikor az eredetit olvasta.

Visszatérve még kicsit az első naphoz, a szexualitás ábrázolása esetében a kínai fordító helyzete ismételten a legkülönösebb. Mint elmondta, a kiadó vezetője csupán az első száz oldalt olvasva a könyvből bátran belevágott, hogy megveszi a fordítás jogát, ám Kínában létezik még cenzúra, és azon túl, hogy Nádas szövegét fordítva ki kell találni az erre való nyelvezetet, hisz a kínai irodalomban nincs meg ennek a hagyománya, még az sem biztos, hogy megjelenhetnek az olyan részletek, mint például Gyöngyvér és Ágost együttléte, vagy ha meg is jelenik, nem tudni, milyen mértékben butítják le, herélik ki ezeket a passzusokat. 

Nem esett még eddig szó a Párhuzamos történetek szlovák fordításáról, pedig ez volt a legelső a sorban. A szlovák nyelvet ezen a konferencián egy irodalomtörténész, Görözdi Judit képviseli, aki részletesen beszél a könyv szlovákiai recepciójáról. A Párhuzamos történeteket Szolnoki Júlia fordította le szlovákra, Görözdi kiemeli, ennek a tekintetben is jelentősége van, hogy Nádas női(esebb) hangon szólal meg szlovákul. A beszámolóból megtudhatjuk, Szolnoki Júlia már súlyos betegen vállalta a fordítást, éppen azért, hogy értelmet adjon testi-lelki küzdelmeinek, de a könyv bemutatóját már nem érhette meg. 

Hogy Nádas Péter könyvének fordítása mennyire hatással van a fordítójára, jelzi, ahogy Xenia Detoni beszélt még arról vasárnap délelőtt, hogy ez a munka megváltoztatta az életét, többek között lakhelyet is változtatott, és a fia szerint is már csak "nádasul" tud beszélni. Kari Kemény pedig arról írt, hogy ő mindig szerette volna megbeszélni a fordítói munka lelki aspektusait is, ám úgy tűnt, ez a probléma a kutyát sem érdekli. 

Utoljára a fordítók közül a szlovén Marjanca Mihelič beszél tapasztalatairól, az ő alapos, részletes, a nyelv különböző szintjeit sorra vevő elemzése akár egész napunkat kitölthetné, ám sürget az idő, így inkább csak átfutjuk a problémákat, amelyek úgy tűnik, hasonlóak a korábban felvetettekhez. 

Az ebéd előtt még egyszer mindenki elmondhatja, milyen tapasztalatokat gyűjtött a másfél nap során, Christina Viragh többek között arról a különleges élményről beszél, hogy erre a kis időre lingua franca lett a magyar nyelvből. Az összegzést felolvasás zárja, akik még nem értek a végére a munkának, ők a nyitó fejezetből, a többiek a harmadik kötet elejéről olvasnak fel egy részletet.

Hétfő délután végül megérkezik Nádas Péter is a rendezvényre, vele Károlyi Csaba beszélget, és elsősorban azokat a problémákat érintik, amelyekről a fordítók is beszéltek. A kérdésre, hogy jó-e, ha a fordító tartja a kapcsolatot az íróval, Nádas elmondja, hogy a munkakapcsolat elsősorban a fordítótól függ, ő mindenkinek felajánlja, noha ő csak az eredeti szövegért felelős. Utal Yu Zeminnel, a kínai fordítóval folytatott levelezésére is, amikor tulajdonképpen azt nem értette, hogy mit nem ért a másik, ebbe majd beleőrült. Szerinte amúgy is egy kicsit bolondnak kell lenni a fordítói munkához. Ugyanakkor elfogadja, hogy a fordítónak pontosan kell tudnia mindent, még olyan dolgokat is, amiket ő írás közben maga sem akart eldönteni (lsd. még: ki fogja kinek a combját ), amire a magyar nyelv kiválóan alkalmas is. Ennek kapcsán kérdezi Károlyi, hogy akkor tehát ez egy külön ajándéka a magyar nyelvnek, hogy lehet így játszadozni vele? Nádas szerint amit kap tőle egy író, máshol el is veszi.   

Hogy lefordítják egy művét, Nádas nem tekinti különösebb eseménynek, nem tekinti egzisztencialista értelemben fontos mozzanatnak, azt tartja fontosnak, hogy ettől a ténytől ne váljon mértéktelenné az ember, ne szálljon fejébe a dicsőség. 

Nádas Péter szerint nem kell lábjegyzetelni, szerinte még a kínai olvasók is meg tudják érteni, mi volt '56, nem kell különösen magyarázni. Egyébként is a lábjegyzet nem szépirodalmi műbe való, inkább az értekező próza eszköze. 

Aztán szó esik még a testiségről, ami ha az élet természetes velejárója, mivelhogy az agyunk egy kis szelete úgyis mindig ezzel foglalkozik, miért kellene kizárni az irodalmi alkotásokból, amelyek alapvetően az emberi létezéről szólnak. Károlyi rákérdez, mennyire divatos most a magyar irodalom külföldön? Hogy állunk fordítások tekintetében? Nádas szerint jól, bár a beszélgetés kitér arra is, hogy ennek ellenére magyar író nincs benne a világméretű szellemi áramlatokban, még Kertész Imre sem, mivel csak egy adott témában van benne. Közép-Európából szerinte amúgy is csak Slavoj Žižek mondhatja el magáról, hogy része a nemzetközi szellemi életnek. Nádas magáról úgy gondolja, gyakorta inkább csak provokációnak jó, megkérdezik erről vagy arról a témáról, ő válaszol, a kérdezők pedig diplomatikusan azt mondják rá, nem értik. 

A beszélgetés végén még szó esik a készülő memoárról, hogy aztán a két napot egy ebből kiválasztott részlet felolvasása koronázza meg. 

(Az első napi beszámoló itt olvasható)