A szervezők által hol konfenrenciaként, hol szemináriumként emlegetett eseményen egyvalami rögtön nyilvánvalóvá vált: a jelenlévők komolyan gondolták a résztvételt, valódi tapasztalatcserére törekedtek. Ennek megfelelően leginkább gyakorlati kérdések és egzakt problémák kerültek reflektorfénybe, s kivételes módon inkább a közbeiktatott, a Párhuzamos történeteket különböző aspektusokból értelmező előadások jelentették a pihenést, a szusszanásnyi levegővételt a rengeteg megbeszélnivaló között. 

Talán az is javára vált az eseménynek, hogy a fordítók más-más stádiumában tartanak a munkának, voltak, akik már rég lezárták és olyanok is, akik épp most kezdtek bele a nagy kalandba, vagy ahogyan Adan Kovacsics, a spanyol fordító mondta, ő kisgyereknek érzi magát a felnőttek között. Christina Viragh  a német fordító - akinek munkája, mint szó volt róla, stratégiai fontosságú is, hiszen sokan, például a kínai kiadó is, a német piacról tájékozódnak - ellenben saját szövegén dolgozva éppenhogy nem akart Nádassal foglalkozni, de erre az eseményre, amely némileg szokatlan módon egyetlen egy műhöz kapcsolódó tapasztalatokra fókuszál, szívesen jött.  Xenia Detoni, a horvát fordító ugyancsak rég letöltötte már "börtönbüntetését", ahogy ő maga fogalmazott a munkáról, s most új szerelme van, Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat című könyvét fordítja.

Az elején jár azonban feladatainak Yu Zemin, a kínai résztvevő, akinek beszámlójában tulajdonképpen az összes később visszatérő probléma összesűrűsödött. Mint megtudtuk, Yu nagyon rövid határidőkkel kénytelen dolgozni, így aztán gyakorlatilag futószalagon gyártja a fordításokat, néha egyidőben többet is, Esterházyt, Krasznahorkait, Nádast. Éppen ezért nincs is ideje előzetesen elolvasni az egész művet, csupán átlapozta a három kötetet, úgy kezdett bele a fordításba.  Probléma számára többek között a nevek átírása, a nemek jelöletlensége, a rokoni viszonyok egyszerű - az ő szemszögéből hiányos - megfogalmazása, illetve a lábjegyzetelés. Érdekes volt, ahogy megképződött a disszonancia Nádas prózájának homályossága, kétértelműsége között, és aközött, ahogy a fordító makacsul mondogatta, neki tudnia kell, hogy ki fogta kinek a combját, ki kapcsolta le kinek a lámpáját és így tovább.  

A most készülő román fordítást jegyző Anamaria Pop azonban egyáltalán nem idegenkedik ettől a sokrétűségtől, többek között azért, mert a román irodalomban nagy tradíciói vannak a "hoztam is, meg nem is" mentalitásnak, és a román mindennapok paradoxonai is sokat segítenek neki abban, hogy Nádas Péter szövegét jól át tudja tenni. Beszédében kitért arra is, hogy mi oka volt az Emlékiratok könyve fordításakor a címen radikálisan változtatni: a román nyelvben a könyv szó túlságosan is esernyőfogalom jellegű, így elvész a súlya, helyette találta meg az apokalipszis kifejezést, így lett a cím végül Apocalipsa Memoriilor. Bár sokan támadták, Nádas maga is kiállt Pop döntése mellett, hiszen ahogyan Christina Viragh is felemlegette, a fordító nem azt fordítja, amit az író leírt, hanem amit írni szeretett volna. 

A német fordítás esetében egyébként problémás volt, hogy Nádas mondatai szerkezetüket tekintve időnként német mondatoknak tűnnek, ám ezt azért nehéz lefordítani, mert míg ez a magyarban szellemes, a németben didaktikus. A mondatokkal, főként a hosszúakkal a norvég fordítónak, Kari Keménynek is gondja volt, s bár ő nem volt személyesen jelen a konferencián, a küldött és Szakácsi Kinga által felolvasott beszámolójában kifejtette, hogy a norvégok sokkal rövidebb mondatokhoz szoktak. Érdekes ellenpont: Anamaria Pop épp a tőmondatokkal bajlódik sokat, a hosszabbak könnyebben mennek. 

A másik norvég fordító, Ove Lund (ő a harmadik kötetet, míg Kari Kemény az első kettő részét fordította a Párhuzamos történeteknek) beszámolója kapcsán ismét a kulturális különbségek kaptak nagyobb szerepet nyelvtani jellegű problémák helyett. Úgy tűnt, vannak dolgok, amiket nagyobb távolságból könnyebb megfogalmazni, mint egy szomszédos országból. A nyilas szó esetében például Lund láthatóan a közös nevezőt kereste a norvég történelemben, hogy az ottaniaknak is érthető legyen, kikről van szó, míg Anamaria Pop nehéznek találta megadni ennek a román megfelelőjét, mert hát persze, voltak a vasgárdisták, de hát az annyira más, mondta a szomszéd országból származó, éppenséggel a különbségekre téve a hangsúlyt. Ellenben a tepertős pogácsának könnyen meg lehetett találni a román megfelelőjét, míg a norvégban nagyon sok szóval lehetett csak körülírni.

Ugyancsak ebben a szekcióban merült fel az a helyzet, mit lehet tenni, amikor egy olyan helységnév található a szövegben, amelyet még a magyar olvasó sem tud azonnal hova helyezni, tehát nem létfontosságú a fordításban a szerepeltetése. Ezt Lund a Misinatető névvel demonstrálta, amit végül csak egy dombnak fordított. 

Többször is szóba került a szerzővel való kapcsolattartás, Christina Viragh például hosszan mesélt arról, amikor Nádas meglátogatta őt Rómában, ahol jelenleg él és ahol a fordításon is dolgozott, Adan Kovacsics arról anekdotázott, hogy amikor telefonon beszéltek, Nádas megjegyezte, hogy a Chillében született férfi beszédében érződik némi alföldi tájszólás, mint kiderült, nem véletlenül, édesanyja révén. Mások is említették Nadas Péter készséges hozzáállását a fordítói feladatokhoz, de akadt, akinek nem volt eddigiekben kapcsolata vele. A konferencia másnapján végül minden résztvevő személyesen is megismerkedhetett a szerzővel, s hogy ez milyen formában történt, arról a beszámoló második része szól majd. 

A vasárnaphoz hozzátartozik még, hogy az előzetesen meghírdetett programmal ellentétben a svéd Maria Ortman nem tudott jelen lenni a rendezvényen,az elemző előadás programpontban pedig délelőtt Bodor Péter Tranzakció és  halhatatlanság című előadását hallgathattuk meg, melyben a mindennapi élet szociálpszichológusaként vette szemügyre a Párhuzamos történeteket, délután pedig Radics Viktória beszélt arról, hogyan van jelen a történelem a regényben, mindezt Frank Ankerschmit történelmi tapasztalat fogalmán keresztül. A csoport a nap végén kirándulást tett a Fordítóházba is.  

(A konferencia második napjáról szóló beszámoló itt olvasható)

Fotó: Pethő Anita