PRAE.HU: Úgy látom, a dokumentarista közelítésmódot száműzted a filmedből, végig rendkívül hipnotikus.

Így van, semmilyen dokumentarista vonás nincs benne. Minden, amit látsz, egy hosszú, alapos próbafolyamat eredményeként született. Össze akartam zavarni a nézők érzékeit, elmosni a valóság és a képzelet határait, ugyanis ha üldöznek valakit, felerősödnek az érzékszervei. Örökké azt járt a fejemben, vajon milyen lehet egy ilyen személy koponyájában lenni? Ebben az állapotban a körülöttünk lévő jelenségek ugyanannyira hatnak valódinak, mint amennyire absztraktnak. Az elme kilép a saját korlátaiból. Dokumentumfilmben ezt nem lehetne ábrázolni, hiszen a képzelet nem dokumentálható. Azt szerettem volna, ha a néző a főszereplő kisgyerekkel utazik. Lássa, amit ő, ne táruljon a szeme elé az, amit a gyerek nem vesz észre, tehát beszippantsa mindaz, amit Alias tapasztal.

PRAE.HU: A két sík összefügg.

A dokumentumfilmes forma távolságot adna, pusztán annyit mondatna a közönséggel: „Ó, hát ez zajlik arrafelé!” A fikció azonban engedi, hogy irányítsd a dolgok menetét, ráadásul lehetővé teszi, hogy ne szakadj el a főhős tapasztalataitól. Annyit tehetsz, hogy szembeszegülsz a látottakkal, de nem menekülhetsz előlük. Ilyen értelemben nem is lehet dobozolni, kategorizálni, egyetlen etnikumhoz kötni a filmet, mert amint ezt teszed, hátrálsz néhány lépést. Természetesen, ha egy másik régióból érkezel, próbálod megérteni és elmondani, amit észlelsz, de ez távolságtartás, és a mi célunk az volt, hogy a közönséget benntartsuk a fiú elméjében. 

PRAE.HU: Ennek az egyik eszköze a zajkulissza. Hogyan teremtetted meg?

Sok létező hangszert vettünk igénybe, de beleszerettünk pár különleges találmányba is. James Masson barátom két fémajtóból eszkábált össze egy óriási plate zengetőt, bevittük a hangstúdióba, és ennek segítségével tudtunk visszhangot kreálni. Próbáltuk visszaadni, miféle hangok szólalhatnak meg az agyban. Milyen lenne, ha egy neurotranszmitter csatlakozna hozzá? Így szerettük volna ábrázolni, milyen érzelmi hatások érhetik ezt a szervünket. Abból indultunk ki, hogy az érzelmi reakcióink jórészt irracionálisak, így a vásznon is ezt akartam közvetíteni, sőt, már az írás során is ez lett a vezérfonal, szóval úgy is mondhatnám, a zene inspirálta a forgatókönyvet, majd befolyásolta a forgatási metódust, végül az utómunkálatokat.

PRAE.HU: Te hogyan különíted el a racionális és az irracionális érzelmeidet?

A való életben vagy a filmben?

11. Jameson CineFest (Fotó: Déri Miklós)

PRAE.HU: Is-is.

Számomra nem válnak el ezek olyan élesen. Egy erős érzelmi hatás kiszakít a biztonságos közegedből, mert akkor nagyban túlreagálsz valamit. Ilyenkor megszólal a sziréna az agyadban: „Tedd helyre ezt az ingert!” Ám ha az elméd irracionálisan működik, tapasztalatlanul csetlesz-botlasz, serdülőkorodba érsz, zavarosak az érzelmeid. Csaknem fizikai úton próbálod realizálni, éppen mi megy végbe benned. Ugyanez történik a filmemben is: a főszereplő emocionális válságba jutott, szeretne rendet tenni az életében, ezt pedig a hanghatásokkal nyomatékosítjuk. Persze, ha végül sikerül helyet találni az érzelmeinknek, ráállnak egy bizonyos frekvenciára. Nagyon absztrakt, amiről beszélek, de igyekszem nem szavakba önteni az ötleteimet. Az ötlet szent, mert tiszta. Benne élsz, parancsol neked, az alárendeltjeként szolgálsz. Különleges adomány az, ha valakinek egy jó ötlete támad. Onnantól nem te birtoklod az ötletet. Az birtokol téged.

PRAE.HU: A cseperedés folyamatát is irracionálisnak gondolod?

A legtöbb tapasztalat erős és leírhatatlan, ezért irracionális is. Bármilyen kategorizálással csak eláruljuk őket. Nincs is rosszabb annál, amikor kamaszként a fejedhez vágják, legyél orvos vagy tanár. Hiszen honnan tudhatnánk, mivé válunk? Ezért felesleges kategóriákba zárni, a növekedésünk lényege a küzdelem és a kérdésfelvetés. A saját utadat kell bejárnod.

PRAE.HU: A hangjátékok, a film álomszerűsége szerintem egyértelműen a felnövekedés kuszaságára utalnak, ami az egyik központi téma.

Igen, de én még a társkeresést is a fő témák közé sorolnám. Dimenzión túli élmény ez, képek, zene közvetítésével tárul elénk. A mozi ilyen eszközöket ad az alkotó kezébe, ezekkel pedig bátran kísérletezhet. Ez a hozzáállás kérdéseket vet fel, például olyanokat is, amelyek téged érdekelnek. Nem feltétlenül szavakkal tudok reagálni, hanem hangokkal, vizuálisan, festőiséggel, akármivel, mert árulást követsz el, ha szavakkal írsz le egy érzelmet. Biztonsági játék ez, nem több, és ha megfigyeled a fiú sorsát, azt, mi történik vele, rájössz, hogy az nem biztonságos, és nem is lehet az. Bármi, amit én állítok, vagy a film közöl, kategorizálhatatlan.

PRAE.HU: Ugyanezért lettél a Fehér árnyék operatőre?

Részben. Az első felét én fényképeztem, majd egy remek kollégára, Armin Dierolfra bíztam a feladatot. Nélküle nem tudtam volna befejezni a forgatást, ugyanis bonyolult volt, rengeteg más dolgom is akadt közben. A gyártás nagyon kaotikus. Például kimész a helyszínre, de a főszerepet alakító színészed nem érkezett meg, és inkább a sofőrödre bízod a munkát, akiről ráadásul kiderül, hogy jobb színész is, mint akit eredetileg választottál. A hibáid áldásosak, jobb eredményre ösztönöznek. Lázadozhatsz, de akkor nem kapod meg, amit szeretnél. Ha viszont sodródsz az árral, nyert ügyed van. Néha épp a bökkenők segítenek rajtad, így hát tanácsosabb együtt élni a gondokkal. Ugyanez a helyzet az ötletekkel is. A szárnyai alá vesz, elárulja, mihez kezdj. De ha ellenkezel, befürdesz.

Jelenetkép a White Shadow (Fehér árnyék) című filmből

PRAE.HU: Gondolom, a jót és a rosszat sem feltétlenül választanád szét. 

Ez csak a felszín, de ha mögé nézel, önigazolást kereső embereket látsz. Hacsak nem vagy pszichopata, és sokat morfondírozol ezen, rájössz, hogy az egyes emberek tettei indokoltak a saját értékrendjük szerint. A mozi számtalan, de legalábbis elég kérdést ébreszthet bennünk mind a sztoriról, mind a karakterekről. Sokkal több jelenetet forgattunk, mint amennyi a végső változatban látható, de megváltunk a nagy részüktől, mert a fiú utazására akartunk koncentrálni. Több szereplő is áldozatául esett ennek.

PRAE.HU: Jut eszembe, a többi figura is lényeges szerepet tölt be a filmen. Ők is hasonló szituációkba kerülnek, mint a főszereplő gyerek.

Igen, olyan, mintha egy spirált rajzoltunk volna. Csak tekereg a fiú körül, befolyásolja, energiákkal ruházza fel, és bár forgattunk jeleneteket más szereplőkkel is, minket a fiú érdekelt.

PRAE.HU: A magánéletedben jól zenélsz vagy festesz?

Nem számít, amíg én élvezem. Mondja meg más. Fogalmam sincs, miben vagyok ügyes, de ha van egy jó ötletem, mindent beleadok, és számomra ez így van rendjén. Iskolázatlan vagyok, ferde a világnézetem, de úgy gondolom, a zene azonnal kifejti hatását. Ez a szépsége. Zenélsz, 10 perc múlva abbahagyod, és annyi volt. Javíthatsz rajta, fejlesztheted a tudásodat, de azonnal kiderül, működik-e vagy sem. Ezt a két kategóriát ismerem. A filmemre is ezt mondanám: vagy bejön, vagy nem. Mi persze olyan filmre vágytunk, ami jól sikerül, de hihetetlenül nehéz ezt elérni. Ütős mozit alkotni – ennél többet nem is kívánhatnék. A többi csak fikció.

PRAE.HU: Van 100 embered egy moziban. Abból 50%-nak tetszeni fog a műved, a maradéknak nem.

Semmi nem való mindenkinek. Nagy hiba nem tudomásul venni ezt. Egy filmet nem lehet mindenkinek készíteni.

PRAE.HU: Persze, ez lehetetlen.

Az. Érdeklődhetsz a nézői véleményekről, a munkatársaidat is faggathatod, és ilyenkor óhatatlanul megítélik a képességeidet. Egy filmet ráadásul nem tudsz egyedül elkészíteni. Zenélhetsz egyedül, festegethetsz egyedül, könyvet, egyfelvonásos darabot is írhatsz egyedül, de a filmkészítéshez több ember kell.

11. Jameson CineFest (Fotó: Déri Miklós)

PRAE.HU: Én azt hiszem, ha valami kiemelkedőt szeretnél letenni az asztalra, sosem tudod, ki mit szól hozzá.

Tudni szeretnéd, mi lesz a reakció, és reménykedsz, hogy nem csak némán ülnek majd. Meg akarod osztani a tapasztalataidat. Ilyen egyszerű.

PRAE.HU: Valamint, ha megosztod a tapasztalataidat, egyesek ráragaszthatják a mestermű címkét, mások utálhatják, és szerintem itt kezdődik a művészet.

Jó észrevétel. Ha párbeszédet generálsz, megvan a lényeg. Ez a cél, bármiről essen is szó. Kérdéseket megfogalmazni, kíváncsiságot ébreszteni.  

PRAE.HU: Esetleg provokálhatod is őket.

Óriási eredmény, de nem az én tisztem dönteni arról, kit provokálok és kit nem. Valaki provokációnak hívja ezt vagy azt, más nem, találkozhatsz olyannal, aki végignézni, amit elé viszel, és olyannal is, aki képtelen rá. Mindez teljesen rendben van, amíg sikerül dialógust teremteni. Nem csinálhatsz valamit mindenkinek, de olyasmit igen, amiről lehet vitatkozni.

PRAE.HU: A szervkereskedelemről hogyan szereztél információkat?

A BBC riportete, Vicky Ntetema foglalkozott ezzel. Rejtett kamerával leleplezett egy boszorkánydoktort, aki egy albínó testrészeit akarta eladni neki. Tanzániában él, és egy albínókat képviselő szervezet, az Under The Same Sun igazgatója. Az országban találkoztunk, majd szemtanúk jelentéseit kezdtem olvasni, beszélgettem az érintettekkel, majd feldolgoztam magamban az információkat, a barátaim elé vittem őket, érdeklődtem, hiteles-e ez a sztori. A filmbéli Alias története szorosan összefügg az őt játszó Hamisi életútjával, a helyszínek is olyanok, mint a valóságban.

PRAE.HU: És a szervkereskedelem globális hátterét mennyire ismered?

Az összes közhelyet ismerem, és egy csomó rémhírt hallottam Afrikából, az Egyesült Államokból, Kínából. Bárhol csencselhetnek, a kufárokat semmi nem tartja vissza. A Fehér árnyékban ábrázolt szervkereskedelem ösztönvezérelt, babonákon nyugvó, nemcsak a pénz játszik benne szerepet. Időtlen, 300 évvel ezelőtt is megtörténhetett volna. Gyakorlatilag a lakosság, esetleg a környezet színei eltérőek, de minden kultúrában, nációban találni szervkereskedőket, nem kell messzire menni.

PRAE.HU: A multinacionális cégek mekkora hatást gyakorolnak az afrikai helyzetre?

Nincs országuk, nemzeteken átívelők és terjeszkednek. Amerikaiak, angolok, németek, svédek, fegyverkereskedőkkel parolázók. Lehet vádolni egyetlen országot, például az Államokat, de ezzel csak a felszínt karcoljuk, plusz ez nem is igaz, mert gyakran összedolgoznak, és nincs egyetlen mumus. Önigazolást gyártunk, keressük a gonoszt, de nem lehet, mert igazából csak démonizálunk, tőkét akarunk szerezni. Az ideológiák, a vallás labdába sem rúghatnak a pénz mellett.

Jelenetkép a White Shadow (Fehér árnyék) című filmből

PRAE.HU: Mire gondolsz?

Az AJAX Hadműveletre, amivel az 1950-es években megbuktatták Irán demokratikusan megválasztott vezetőjét, Mossadeq-et. A népére kívánta hagyni az ország vagyonát, mire az Egyesült Államok forradalmat szított. Egy bőröndnyi pénzt nyomtak az elnök unokaöccsének kezébe, az utcán lefizettek egy rakás tüntetőt, Mossadeq eltűnt a süllyesztőben, és a sah került hatalomra. Ez történelem, olvashatsz róla. A birodalmak gyakran vetemednek erre, hogy gazdasági előnyhöz jussanak. Ugyanez figyelhető meg Dél-Amerikában is, bárhol piedesztálra emelnek zsarnokokat.

PRAE.HU: A politikusok is érdekeltek a szervkereskedelemben?

Nem hinném. Szimpla emberi kétségbeesés ez, nem több. Ezt tesszük egymással. Rettenetes tudni, hogy ez egyáltalán lehetséges, és még szörnyűbb az áldozatokkal találkozni, dolgozni velük, filmet készíteni róluk. Tényleg ilyen tehetséges, gyönyörű, okos kölykök fizetnek rá, holott sokkal többre vihetnék, mint amit végül befutnak? Felháborító.

PRAE.HU: Végül mindig az embereken csattan az ostor.

Erre nincs ésszerű magyarázat. Jéggel teli fürdőkádba ültetnek valakit, kiveszik a máját, és életben hagyják. Az orvosok összevarrják a sebét, de akkor is… Fel nem foghatom, hogyan történhet ilyesmi. Gyerekeket, védtelen öregasszonyokat rohannak le az éjszaka közepén, levágják a lábukat, a tettesek elmenekülnek a végtaggal, hogy aztán boszorkánydoktorok bájitalt főzzenek belőle a gazdagoknak. A szerencsétlen meg közben elvérzik. Nem látom az okokat, pusztán kérdések merülnek fel bennem, igyekszem átadni az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, de válasszal nem szolgálhatok.

11. Jameson CineFest (Fotó: Déri Miklós)

White Shadow (Fehér árnyék)

Rendezte: Noaz Deshe

Szereplők: Hamisi Bazili, Salum Abdallah, Riziki Ally

Tanzania/Germany/Italy, 117 perc, 2013

A filmet várhatóan 2015 elején, a Mozinet mutatja be Magyarországon.