A filmes szakma szerteágazó alkotói közegéből Zomborácz Virág forgatókönyvíró-rendező neve egyre inkább kiemelkedni és a köztudatba vésődni látszik, friss népszerűsége viszont korábbi ötletes munkákkal jól kibélelt mozgóképes hátteret takar. A macska szerepe a francia irodalomban, a Nyomtávváltás, a Valami kék és a Dipendenza című kisfilmek mindegyike egy fejlődési pont, az idő előrehaladtával mind jobban érződik a biztosabb kéz, a tudatosabb hozzáállás. Eddig talán a Valami kék, s annak csöndesen irigykedő menyasszonya volt a leginkább lehengerlő Zomborácz rövidfilmes palettáján, s e fanyar esküvőfilm előadásmódjában, helyszínválasztásában és színvonalában már közelít a rendezőnő most bemutatott nagyprodukciójához.

Az idei Karlovy Vary Filmfesztiválon debütált Utóélet című elsőfilm groteszkkel, abszurddal kacérkodó, ám igazából szabad stílusvariációkban tobzódó sztorijába a legendák szerint a fesztiválközönség bele-beletapsolt, ami bizonyítja, hogy a furcsa szájízzel elmotyogott hazai humorra vevők külhonban is, ha az jól ki van gondolva, elegánsan van tálalva. Különös, hogy az Utóélet pont cseh színtéren érte el elsőként zajos vetítési sikereit, ahol hasonló stílus hagyott anno markáns nyomot a filmtörténeten, mert Zomborácz Virág látásmódjában kétség kívül maradt még valami „csehesen” klasszikus mindamellett, hogy magyar talajból gyúr magyar fantasztikumot, majdnem százszázalékosan jelenkori módon. Gigor Attila A nyomozója és Bodzsár Márk Isteni műszakja után ezúttal is a halálon megy az élcelődés, Zomborácznál viszont pár fokkal nőiesebb, de odamondós, néhol durvulós formában, indokolt és (szándékosan?) indokolatlan csattanókkal.

Az Utóélet bizarr, kifejezetten szemtelen kísértethistória, mely a digitális trükkorgiák korában hús-vér kísértettel és elenyésző mennyiségű, felejthető minőségű speciális effekttel dolgozik. Vagy szellemsztori helyett inkább a felnőtté válás és a domináns szülőtől való elszakadás módozatait taglaló, Pán Péter-szindrómás parabola lenne ez a válogatott falusi furcsaságokba csavarodó történet? Úgy tűnik, Zomborácz annál óvatosabb, mint hogy ezt nyíltan a szánkba rágná, munkája felszínorientált, nem fecsegi el, csak sejteti, mi zajlik a mélyben. Túlkomponált képek, túlkoppanó szavak mesélik a túlhordott történetet, a maga kidolgozott, szinte iskolásan kompakt kép- és hangbéli valójában, kiegészülve Pohárnok Gergely szépen kifeszített retróképeivel, és a diszkóhangulatot fokozó, de itt-ott elidegenítő effektusnak is bepasszoló Heaven is a Place on Earth és Dancing with Myself című talpalávalókkal.

Amatőr és profi szereplők keresztezik egymás játékát a vásznon, szerencsés kevercsnek bizonyul például a főszereplő, a csúnya fogú, beilleszkedési zavaros, passzióvega Mózes és édesapja, az akarnok, bigott, hobbihalász lelkészember kettőse Kristóf Márton és Gálffi László civakodó jeleneteiben. Mózes a film elején éppen a pszichiátriáról távozik, nagyon beteg prológus adja tehát meg az alaphangulatot, pedig ha tudnánk, hogy talán nem is pszichés zavar, csak egy egyszerű, förtelmes fogadás van a fiú devianciái mögött...

A hazaérkezés utáni kínos családi vacsora és még kínosabb apa-fia horgászás után a családfő szívrohamban elhalálozik, félbeszakítva a létező legcikibb jegyesoktatást, amit eddig kamera rögzített. Itt akár belecsöppenhetne a néző egy pszichológiai mélységeket boncolgató keserédes drámába, ám Zomborácz visszaírja apukát, mégpedig kísértetként a szkriptbe, kikerekítve ezzel a fordulattal egy néhol bájos, néhol gonosz humorral fröcskölődő, tragikomikus fejlődéstörténetet, vagy ahogy maga az alkotó hölgy nevezi, coming of age sztorit.

Nem könnyű szellemet látni, Mózes is folyton "magában" beszél, különös irányokba néz, egyszóval megint csak bolondnak tűnik a kis község árgus tekintetei számára. A kísértetnek sem kellemes a földi lét, mert már olyan egyszerű dolgokra sem emlékszik, hogy ülni nem a szekrény tetején szoktunk, valamint hogy 60 év fölött már nem illik a játszótéri dinón lovacskázni. Bőven adódnak hát a filmben olyan szituációk, amikor Mózesnek ki kell zárnia visszalátogató apját az életéből. Igen kellemetlen, amikor maszturbálás, bulizás, csajozás közben bukkan fel az ágyon ülve vagy a gardróbszekrényben téblábolva, bizonytalanul és tanácstalanul.

Amíg közösen kutatják az apa felbukkanásának miértjét, számtalan komikus, megrázó és érzelmes kalandon mennek mindketten keresztül, miközben az eleinte néma és amnéziás kísértet lassacskán tudatára ébred, Mózes pedig annak rendje és módja szerint beleveti magát a felelősségvállalásba és úgy általában az élet eseményeibe. Kóstolgatja kicsit a szerelmet, majd átveszi apja félbehagyott feladatait, a jegyesoktatástól egészen a vallásos iskolai előadás kaotikussá fajuló betanításáig és színpadra állításáig, melynél borzalmasabbat valószínűleg még nem látott a világ.

Szorongó antihősünk eszmélésében közreműködik egy ezoterikus érdeklődésű autószerelő (Anger Zsolt), egy búgó hangú droghercegnő (Petrik Andrea), az elnőiesedett család (Csákányi Eszter, Kinczli Krisztina, Hang Lili Rozina), a falu és a gyülekezet elvarázsolt tagjai és egy hal, aki az elejétől fogva fontos szerepet kap a történetben, de csak a végén derül ki, hogy miért. Vagy nem derül ki.

Az Utóélet igazi "szellemes" filmterápia, receptre is felírható, feszültségoldó pszichomozi-pirula, mely művészeti élményként se kutya. Apropó, kutyások hunyják be a szemüket a vonatkozó részeknél, mert rémséges jelenetek várhatóak a film háromnegyede környékén. Máskülönben a szórakozás a nézőtéri nevetések és tapsok hangstatisztikájából következtetve biztosítottnak tűnik.

Utóélet / Afterlife

Színes, magyar film, 95 perc, 2014
Forgatókönyvíró-rendező: Zomborácz Virág
Operatőr: Pohárnok Gergely
Szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Anger Zsolt, Petrik Andrea, Csákányi Eszter, Kinczli Krisztina, Hang Lili Rozina, Gyabronka József, Kocsis Gergely
Bemutató dátuma: 2014. szeptember 11.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott