Onnantól csak úgy zúdultak a hallgatóságra az anekdoták a hol édes, hol elviselhetetlen Gondryról (az Egy makulátlan elme örök ragyogása munkálatai során), illetve a vágó munkametódusáról, amely a „Ha dolgozom, akkor dolgozom, és addig hagyj békén, ne szövegelj!” felszólítással írható le. Valdís Óskarsdottírral a kurzusa után beszélgettünk Miskolcon.

PRAE.HU: Több filmiskolába is járt, Dániában, Svédországban. Mit tanult a vágómesterségről a különböző intézményekben?

Először a stockholmi Dramatiska Institutetbe mentem, ahol is egy 16 mm-es filmről szóló 2 hónapos gyakorlatra ültem be. Amint ennek vége lett, a hallgatók nekiláttak a vágásnak. Én magam akkor jöttem rá, hogy imádok vágni, és életem végéig ezzel akarok foglalkozni. A dán filmiskolában 4 évet töltöttem, oda minden második évben vettek fel új diákokat. Vágónak jelentkeztem, és amikor betoppantam, összesen négy vágójelölt akadt, holott általában hat ember jutott egy-egy szakra, vagyis hat vágó, producer, operatőr, hangmérnök, akik csoportokban dolgoztak. Már a filmiskolás éveim előtt is dolgoztam 4-5 filmen, így volt fogalmam arról, mi fán terem a vágás. Épp Dániában mondták nekem, hogy 4 évig nyugodtan játszadozhatok, semmilyen felelősséggel nem tartoztam senki felé. Gyakorlással szereztem rutint, és persze dánul is megtanultam.

PRAE.HU: A négy év során mennyire tanult meg önállósulni, és nem csoportban tevékenykedni?

A filmiskolában mindig a rendező munkatársa voltam, de nem nagyon bonyolódtam bele az előkészületekbe. Hagytak nekünk lehetőséget, ám nem lehettem igazi csapatjátékos, mert a vágóra mindig kívülállóként tekintettek.

PRAE.HU: Magára volt utalva?

Nem egészen, mert korábban már kaptam filmeket, így még a filmiskolás éveim alatt lehetőségem nyílt gyakorolni a vágást. Később, hallgatóként a rendezők által leforgatott anyagokat vettem kezelésbe.

PRAE.HU: Azt nagyjából sejtem, ma milyen eszközök állnak egy vágó rendelkezésére, de a régi időkben hogyan dolgoztak?

Steenbecken, a filmek hangsávjait illesztettük össze. Láttál már olyat?

PRAE.HU: Attól tartok, nem.

Egy asztalból számos kar állt ki, azokat használtuk, tekercseket vezéreltünk, majd több képernyőn is nézhettük a végeredményt. Nos, én egy ilyen szerkezeten kezdtem dolgozni.

11. Jameson CineFest (Fotó: Déri Miklós)

PRAE.HU: Magyarországon van egy mondás, mely szerint régen a vágók a saját nyálukra, ragasztószalagra és szögre hagyatkozattak. Önök mikre?

Kézbe vettem egy kisebb méretű kést, pontosabban egy pengét, aminek nem ugrik be a neve, de azzal vagdostam a nyersanyagot, majd újra összeraktam a darabokat a Steenbecken.

PRAE.HU: Térjünk ki a filmográfiájára. Thomas Vinterberg hogyan bukkant magára?

Ugyanabban az intézményben tanult, mint én. Két évfolyammal mögöttem járt, ismertem őt. A filmiskola elvégzése után visszatértem Izlandra, majd 3 évvel később felhívott egy korábban vágóként dolgozó rendező, aki látta a vizsgafilmemet. 1991-ben azt mondta, szeretné, ha elvállalnám az első rendezését, ennek ügyében vette fel velem a kapcsolatot ’94-ben. Nekiláttam, befejeztem a filmje vágását. Thomas Vinterberg akkoriban fogott bele az első nagyjátékfilmjébe, A legnagyobb hősökbe, és pont bejött a képbe az a férfi, aki engem is felkeresett, szóval ő ajánlott be engem Vinterbergnél. Nem emlékszem, mennyi ideig tartott a közös munka, de amikor a Születésnapra került sor, újra engem akart.

PRAE.HU: A Születésnap Dogma-stílben fogant, amely akkoriban igen rendhagyónak tűnt. Ez a fajta filmkészítés hogyan befolyásolta a munkáját?

Ha nem csal az emlékezetem, ez volt az első olyan filmem, amelyet már digitális kamerával rögzítettek. Thomas sokat beszélt arról, hogy felrúgja az összes létező szabályt, és én is ráeszméltem, hogy kipróbálhatok olyan újdonságokat, amikre nem volt alkalmam korábban. Dogma-film volt, senki nem tudta, mire számítson, így megengedhettem magamnak, hogy akkoriban szokatlan fogásokkal éljek. Truffaut példája lebegett a szemem előtt, aki a ’60-as években rengeteg ugróvágást használt, így ezt átvettem tőle. Egyre-másra jöttek az ugróvágások, gyakran visszavágtam ugyanarra a karakterre. Úgy tűnik, ezt a közönség is elfogadta, mivel a stílus szinte azonnal nevet kapott, Dogmaként híresült el. Lehet, ha nem készültek volna hasonló mozik, a nézők nem is tudták volna mire vélni a látottakat. Azt hiszem, 1998-ban mutatták be a Születésnapot, és kedvelték a szokatlansága miatt, de talán azért is, mert addig egyetlen Truffaut-filmet sem láttak. Persze, azóta hozzászokhattak ehhez az emberek a rengeteg videoklip vagy az ide-oda ugráló kameratechnika miatt.

PRAE.HU: Könnyen ráállt erre a módszerre?

Igen, jó móka volt. Nem terveztem előre. Onnan eredt minden, ahogy a filmet forgatták: miniatűr, mozgékony felvevőgépekkel. A tempó, a mozgás segítették a vágást, a ritmus nagyon megkönnyítette a dolgomat. A forgatási módszernek rendelődött alá az egész. Természetesnek hatott. Sosem dolgoztam volna rajta úgy, mint az Elfújta a szélen, végig csak a Születésnap képi stílusán járt az agyam, illetve a hangulatán, mivel ezeknek megfelelően vágtam. Nem illett volna hozzá a drámák zömében látható lassú gépmozgás.

11. Jameson CineFest (Fotó: Déri Miklós)

PRAE.HU: 7 éve láttam a filmet, most néztem újra. Igaza van, nagyon gyors a film.

Végig lehet nézni, ha a leghátsó sorban ülsz, de ha a legelsőben, netán a második sorban, tiszta őrület. Te is onnan nézted?

PRAE.HU: Nem, a leghátsóból.

Szerencséd volt.

PRAE.HU: Dolgozott Baltasar Kormákurral is…

Igen, a második filmjén, A tengeren.

PRAE.HU: Miben különbözik Vinterberg Kormákurtól?

A színvezetési módszereikre gondolsz?

PRAE.HU: Arra is, és a munkamódszerükre is.

A Születésnap és A tenger abszolút különbözőek. Az utóbbi igen statikus, nincs benne kameramozgás. Baltasar színpadi színészként indult, így nagy hangsúlyt fektet a jellemábrázolásra, de ugyanez jellemző Vinterbergre is. Kormákurral csak azon az egy filmen dolgoztam, Vinterberggel viszont négyet, ötöt csináltunk. Szerintem négyet… A legnagyobb hősöket, a Születésnapot, az Egy férfi hazatért és A végső megoldás: szerelmet. Ez négy.

PRAE.HU: Emberileg milyenek?

Baltasar nagyon rendes fickó, jó volt vele dolgozni. Ha nem értettünk egyet valamiben, megbeszéltük, nyíltan kezeltük a problémákat, javaslatokkal állt elő, csakúgy, mint Vinterberg. Ő is nagyon aranyos ember. Thomas és én nagyon jól ismerjük egymást, természetes hát, hogy nem zördülünk össze. Barátokként dolgozunk, őszintén bevallhatunk akármit.

PRAE.HU: Kormákur utóbbi filmjeit egy másik hölgy, Elísabet Ronaldsdóttír vágja. Mi ennek az oka?

Fogalmam sincs, ezt tőle kellene megkérdezned.

PRAE.HU: Nem mondta el?

Nem tartózkodtam Izlandon. ’87-ben kezdtem a dán filmfőiskolán, ’91-ben tértem haza, ’94-ben újra Koppenhágába utaztam, ott is éltem, majd Dániában, illetőleg az Államokban tevékenykedtem ’98 és 2007 között. A tengerre ráértem, ugyanis épp belefért az időmbe, nem akadt más projekt.

Jelenetkép a Családban marad című filmből

PRAE.HU: Hollywoodban kikkel szeretett leginkább együttműködni?

Harmony Korine-t és Gus Van Santet említeném. Nagyszerű élmény volt Harmonyval találkozni. Újszerűen állt a munkájához, nem úgy, mint a legtöbb rendező, akivel összehozott a sors. Nyitott volt az ötletekre, a Julien Donkey-Boy-t pedig nagyon szerettem. Sajnos az Imitátorok óta nem dolgoztam vele, mert egyikünk sem ért rá. Gus Van Sant szintén nagyon rendes ember. Koránt sincs elszállva magától, és nem is arrogáns, mint néhány kollégája. Tudod, ha egy filmen dolgozol, az hatást gyakorol a rendezőre, és viszont. Ha jó volt a forgatás, tetszeni fog a kész mű is. Ha élvezted a munkálatokat, te is boldogabb leszel, valamint a rendező is szimpatikusabbá válik.

PRAE.HU: Mennyire tűnt fel Önnek Korine és Van Sant kísérletező hajlama? Korine máig független filmkészítő, Van Sant inkább a korai éveiben volt az. A Fedezd fel Forrestert! eléggé konvencionális darab.

A velük zajló munka során ez nem nagyon kerül szóba. Az éppen készülő filmről beszélgetünk, ilyen egyszerű. Persze, ha éppen úgy adódik, másról is lehet diskurálni. Láttam Gus Van Sant korábbi munkáit, nagyon-nagyon szerettem őket. Először jött a Good Will Hunting, utána következett a Fedezd fel Forrestert! Valószínűleg azért ment bele, mert jól megfizették, így összejött a büdzsé a személyes projektjeire. Én legalábbis erre tippelnék. A Good Will Hunting után könnyebb lehetett finanszírozót találni. Amerikában ugyanis a függetleneknek nagyon bonyolult pénzt tarhálniuk. Legkönnyebb, ha az illető elvállal egy nagyköltségvetésű mozit, megcsinálja, felveszi a fizetségét, aztán belevág a saját filmjébe, kvázi ingyen.

PRAE.HU: Igaza van. A Good Will Hunting volt az első a sorban, aztán remake-elte a Psychót, 2000-ben jött ki a Fedezd fel Forrestert!, és csak ezek után veselkedett neki a Halál-trilógiának: a Gerrynek, az Elefántnak, Az utolsó napoknak.

Hollywoodban tisztelni kezdték a Good Will Hunting után. Komoly rendezővé vált, pontosabban a stúdió végre rendezőszámba vette őt.

PRAE.HU: Gondolom, az Oscarok miatt.

Valószínűleg. Sokat jelentett ez a befektetőknek, a stúdiónak, mert visszatermelte a pénzüket, sőt, még hasznot is hozott. A díjak csak javítottak a megítélésén.  

PRAE.HU: A Good Will Hunting nyereséggel zárt, és kielégítette a Miramaxot, azon keresztül pedig a Weinstein fivéreket.

Igen, szerintem is.

PRAE.HU: Tudna mondani olyan rendezőket, akiket arrogánsnak talált? Ha nem szeretne erre válaszolni, megértem.

Nem említenék senkit. Európában is találni arrogáns rendezőket. Az arrogancia természetesen nem azt takarja, hogy az adott személy rossz rendező, hanem azt, ahogy a körülötte lévőkkel bánik. Anyám olyan szellemben nevelt, miszerint mindenki egyenlő, és valamennyiünket ugyanazok a jogok illetnek meg. Úgy gondolom, az Államokban osztálykülönbség van. Hierarchia. Néhány producer előnyben részesíti ezt vagy azt a rendezőt, netán vágót, míg a többiek csak a sor végén kullognak. Izlandon ez nem létezik. Amerikában az asszisztensek rendkívül udvariasak, félénkek, de a felettük állók zokszó nélkül megalázzák őket vagy üvöltöznek velük. Azon múlik ez, hogyan nyitsz mások irányába. Ha úgy bánsz a munkatársaiddal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled, többszörösen visszakapod azt az örömöt és kellemesebben zajlik a közös munka. Nem is értem, miért nem törekednek erre.

Jelenetkép a Családban marad című filmből

PRAE.HU: A Családban marad rendezése során hasonlóan járt el? Úgy értem, támogatóan, nagylelkűen bánt a munkatársaival?

Nem éreztem magam rendezőnek. A legtöbb stábtagot ismertem, csapatmunka volt. Nagyszerű producerek álltak mögöttem, az operatőröket is kedveltem. Dolgozott a forgatáson egy remek hangmérnök is, akinek 18 hangsávot kellett rögzítenie. Azt mondtam neki: „Ez a te területed. Rád bízom, hogyan csinálod, te értesz hozzá.” A kamerastábbal sem kivételeztem. Négy felvevőgépet kezeltek, nekünk pedig nem volt monitorunk, így lehetetlennek tűnt szemmel tartani őket. Totál káosz, ha jobban belegondolunk, mégis résen tudtam lenni, követtem a lépéseiket. Minden egyes felvétel után megbeszéltük, jól mutat-e a snitt, beleadtak-e apait-anyait, min érdemes javítani? A színészekkel is bizalmas viszonyban álltam, hagytam, hogy tegyék a dolgukat. Megbeszéléseket tartottunk, a szerepeikről folyt a csevej. Hogyan jutnak el ide vagy oda, hogyan közelítik meg a figuráikat? Maguk a színészek is jól ismerték egymást, így nem is kötöttem bele abba, mit miért vagy hogyan ejtenek ki. A figuráik hátterével is tisztában voltak. Mintha csak egy színdarabot próbáltunk volna, a jelenetek roppant természetesnek hatottak. Például jött egy jelenet, teszem azt egy lakásbelsőben játszódó, akkor azt egy 8-10 perces hosszú beállításban vettük fel, és ez nagyon jól meghatározta a film ritmusát.

PRAE.HU: Ryan Gosling hogyan találta meg Önt a Lost Riverhez?

Nem tudom. Az amerikai ügynököm küldte át a forgatókönyvet, Ryan pedig látta a Születésnapot és az Egy makulátlan elme örök ragyogását.

PRAE.HU: Milyen volt együtt dolgozni vele?

Rendes, kedélyes fickó, jól ment a közös munka.