PRAE.HU: Első regényed – Hontalan Lelkek – 2006-ban jelent meg, rögtön nagy sikert aratott, jók voltak az olvasói visszajelzések, Stephen Kinggel kerültél egy polcra. Azt hiszem, evidens az első kérdésem: miért kellett ennyit várni?

Valójában több dolog játszott közre. Az íráshoz nálam nem kapcsolódik megjelenési kényszer: ez szenvedély, a saját örömömre írok. Ha úgy tetszik kiírom a vágyaimat, félelmeimet, tapasztalatimat és természetesen a gondolataimat olyan témákban, melyek foglalkoztatnak. Az szerencsés helyzet, hogy mindezzel több ezres olvasótábort találtam magamnak. Első regényem esetében jó pár kiadói ajánlatot visszautasítottam, mert nem éreztem, hogy kellően gondos nevelőszülei lennének a gyermekemnek. Most sem akartam olyan megjelenést, amit nem tudok megfelelően nyomon követni. Mivel nem vagyok főállású író, egyéb kötelezettségeim nagyban korlátozták volna az elképzeléseim maradéktalan valóra váltását. Szeretem rajta tartani a szemem a folyamatokon, és ha szükséges, akkor korrigálni, problémát megoldani. Az első könyvem átlagon felüli eladása szintén ennek volt köszönhető. Ha kellett, személyesen mentem be az ország legnagyobb terjesztőjéhez is, hogy a könyvem megfelelően legyen a boltoknak kiajánlva.

PRAE.HU: 2009-ben készítettem veled interjút, azóta eltelt öt év. Mennyire mondható biztosnak most ez a megjelenés?

A fenti okok mellett akadt még egy fontos tényező, mégpedig az, hogy az utolsó pillanatban a leendő kiadót is elérte a gazdasági válság, és nem tudta a kiadást kellőképpen megfinanszírozni. Nem akartam addig megjelentetni, amíg nem láttam biztosítva megfelelő alternatív értékesítési csatornákat is. Az új könyv megjelenésének az előkészületei már zajlanak. December elején nyomtatásban, majd e-book formában online is elérhetővé válik.

PRAE.HU: Nem nagyon hallattál magadról ebben az öt évben bár a Facebookon tartod a kapcsolatot az olvasókkal. Mi történt veled azóta?

Igazi nyírségi mezítlábas kisfiú voltam. Hosszú és sok buktatóval teli út vezettet onnan a jelenlegi tisztségekig, sikerekig. Mivel úton vagyok a céljaim és az álmaim felé, mindig történik velem valami. Az elmúlt pár évben az életemben éppúgy, mint az írásban, új területeket fedeztem fel magamnak. Képzem magam a diplomácia és a kommunikáció területén, ahol a viselkedéslélektannal, testbeszéddel kezdtem el foglalkozni. A civil életben egy hazai cégcsoport, valamint egy információbiztonsági képzéseket szervező akadémia igazgatójaként dolgozom. Közel húsz éve foglalkozom harcművészetekkel és küzdősporttal, az elmúlt években pedig közelharcoktatóként iskolát indítottam két kelet-magyarországi városban. Mindemellett kihasználtam az adódó lehetőséget és műveleti tartalékos katonának álltam. Nem unatkozom.

PRAE.HU: Neil Gaimannek, aki blogot is vezet a honlapján, naponta több mint egymillió látogatója van. Mit gondolsz, Magyarországon szüksége van-e egy írónak hivatalos weboldalra, vagy elég a Facebook, Twitter… stb.?

Az internetes jelenlét és az olvasókkal történő kapcsolattartás elengedhetetlen. Abban a szerencsés helyzetben van ma egy író, hogy az infokommunikációs lehetőségeket kivétel nélkül a szolgálatába állíthatja. Ezeknek a kommunikációs csatornáknak a megfelelő, hatékony alkalmazása nem ördöngösség, hiszen kis utánaolvasással könnyen elsajátítható. Személy szerint a Twittert nem használom, de a Facebookon már több ezer követőm van. Ez nem csak az olvasókkal való kapcsolattartást teszi gyorsabbá és engem emberközelibbé, de jelentősen segít az írói név ismertségérzetének kialakításában is. Ami döntő tényező, amikor az olvasó a könyvesboltok polcai előtt áll.

PRAE.HU: Új regényed sokat foglalkozik az internetes szexuális zaklatás témájával. Neked mi a személyes tapasztalatod ezzel kapcsolatban? Mennyire merültél bele a témába?

A nők elleni erőszak és szexuális kizsákmányolás régóta vesszőparipám. Szerencsére a nők egyre öntudatosabbak, kevésbé függenek a férfiaktól, alárendelt szerepük mérséklődik. Nem kényszerülnek már arra, hogy rossz kapcsolatban éljék le az életüket. Viszont a függetlenségük lett az újabb társkeresési veszélyforrás is, hiszen az ismerkedés egyre inkább a virtuális közösségi oldalakra, online társkeresőkre korlátozódik, mivel a valódi, élő közösségek háttérbe szorultak. Csakhogy az Interneten tucatnyi veszély leselkedik a fiatal lányokra, nőkre! Egy közösségi oldal profilja mögött bárki rejtőzhet, hiszen mindenki azzá válik, akinek mondja magát. Nem csak beteges hajlamokkal rendelkező, beszámíthatatlan emberek vadászterepei a közösségi oldalak, de lánykereskedők is alkalmazzák. Az online közösségi oldalakat sok esetben csak információszerzésre használják, hogy az áldozatot feltérképezzék egy „véletlen” ismerkedés szervezéséhez. A közzétett személyes adatok, zenék, filmek, mobil helymeghatározás, családi- és bulifotók, stb. alapján részletekbe menően fel lehet térképezni bárki személyiségét, szokásait. Körültekintőnek és tudatosnak kell lenni. Igenis, erősíteni kell ebben az esetben a bizalmatlanságot.

PRAE.HU: Mit mondanál az olvasóknak A Gonosz Új Arcáról, amit úgy gondolod, hogy feltétlenül tudniuk kell?

A legfontosabb, hogy ez nem a Hontalan lelkek trilógia második könyve. Arra még néhány évet várniuk kell. A Gonosz új arca önálló történet. Gördülékeny, feszített tempójú, tehát ebben is különbözni fog az első regényemtől, kevésbé lesz “szájbarágós”. Több teret enged az olvasó fantáziájának. A könyv az én kérésemre jelenik meg korhatáros jelöléssel, inkább figyelmeztetés, hogy a lelki nyugalom megzavarására alkalmas jelenteket, leírásokat is tartalmaz. Jó ideig rágódtam, de aztán rájöttem, hogy a feldolgozott téma nem mutatható be visszafogottabban.

PRAE.HU: Regényeidet úgy jellemzed, mint „misztikus pszichothillereket”. Miben különbözik ez pontosan a horrortól?

A legfontosabb különbség, hogy a pszichológiai, vagy lélektani thrillerek a karakterek instabil érzelmi állapotára alapoznak. A történetek lelki vonatkozása sokkal hangsúlyosabb. A történet hőseinek gyakran eltűnik a realitásérzéke, az események alakulásában pedig nagy hangsúly van a főszereplő mentális állapotán: gondolatain, személyiségtorzulásán, vagy épp morális konfliktusain. Ezek végigkövetése, kiszámíthatatlansága szintén feszültséget, szorongást tud kelteni az olvasóban. Történeteimben mindig megtalálható a misztikus szál. Ez pedig nem csak nekem ad több teret, de ha a cselekményben nem is történik látványos borzalom, az események mögött olyan természetfeletti erőket lehet sejteni, melyek a befogadóban szorongást, félelmet keltenek. Mindezt pedig tovább fokozhatja, hogy az ezt kiváltó okot nem minden esetben fogja megtudni.

PRAE.HU: A történeteid általában messze tőlünk játszódnak. Írsz valaha olyan regényt, aminek az eseményei itt, Magyarországon történnek?

Jelenleg épp olyan történet előkészületein dolgozom, ami Magyarországon játszódik. Továbbá határozott célom, hogy az következő könyveim jó része hazai környezetbe legyen helyezve. Eleinte a műfaj sajátosságai miatt választottam amerikai környezetet, hiszen tipikusan amerikai műfajról van szó. Elég nagy alkotói szabadságot adott egy kitalált város valós földrajzi és kulturális környezetben. Az idő múlásával érettebb lettem, sok olyan dolgot megélek, amit mások talán három élet alatt sem. Politikai, gazdasági és társadalmi változásoknak vagyunk a szemtanúi, és nő bennem arra az igény, hogy lenyomatot hagyjak az utókornak. Ha úgy tetszik, korrajzot, könnyen fogyasztható és szórakoztató formában.  

PRAE.HU: Jelen vagy az üzleti életben, szolgálsz katonaként, közben pedig írsz is. Hogyan tudod mindezt összeegyeztetni? Illetve honnan jött az ötlet, hogy beállsz katonának? Van valami különösebb oka?

Azt szoktam mondani: egy férfinek az a dolga, hogy a maximumot hozza ki magából. Nem könnyű feladat, de szerencsére nagyon sok minden érdekel és mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Ha úgy tetszik az álmaimnak élek. Az ecset és a kard, a harc és a művészet. Kicsi gyerekként lehetőségem volt dédnagyapám háborús történeteit hallgatni, aki huszárként szolgált. Vonzott a katonai pálya, viszont annyi mindenben érdekelt voltam, hogy a civil életemet egy idő után már nem lehetett teljesen feladni. Érthető talán, hogy amikor először hallottam arról a lehetőségről, hogy egyszerre lehetek jelen a civil életben és szolgálhatok katonaként is, azonnal jelentkeztem a toborzóirodában. Motivációból pedig erre a területre is volt elég munícióm, hiszen mindig is éreztem belső késztetést, küldetéstudatot. Szüleim, akik elismert és megbecsült tagjai a lakóközösségüknek, szintén kiváló példaként állnak a mai napig előttem abban, hogy az egyik legnemesebb feladat segíteni és szolgálni az embereket.