Az Egy kocsma város úgy viselkedik, mint a kocsmában levés "kelléke", amit bátran rakhatunk egy korsó Soproni alá, hiszen a borítója egy söralátét. Található benne kilenc oldalnyi jegyzet, ami abban az esetben lesz hasznos, ha úgy érezzük, hogy belénk is szorult valami Czinki Ferencből. Ekkor nem kell összegyűrt füzetlapok után kutatni a táska mélyén gondolataink lejegyzéséhez, elég ha fellapozzuk az Egy kocsma várost. Ha ekképp cselekszünk, óhatatlanul bevonódunk az alkotás aktusába, és létrehozzuk saját kocsma városunkat.

Tekinthetünk erre akképp, hogy a szerző felkínálja annak a lehetőségét, hogy mi is megörökíthessük a számunkra fontos pillanat hangulatát. Tovább olvasva a művet, azt tapasztaljuk, hogy egy nyitott könyvvel állunk szemben részben az imént említettek miatt, részben pedig azért, mert a söralátétek között, szabályos jegyzetelés formájában hivatkozásra kerül más szöveg is (pl. Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet: Felsőváros jussa. Alba Regia Táncegyesület, Székesfehérvár, 2006). A szövegek helyet adnak az intermedialitásnak, elvégre nagy számban jelennek meg bennük képi illusztrációk. A szerző feltételezhetően ezt azért alkalmazza, hogy vizuális regiszteren keresztül láttassa a pillanatban rejlő esztétikumot. A látvány ráadásul a nyelvi megformáltság hangulatához is  illeszkedik. Fontos megjegyezni, hogy ennek színrevitele, egyes számban és személyben megnyilatkozó elbeszélői hang által történik, ami a várost úgy jeleníti meg, hogy komoly szerepet kap benne a kocsma jelenléte. Ezzel az elbeszélő arra reflektál, hogy nem a város az elsődleges, hanem a kocsma amelyik megképzi a város tereit, hangulatait, ezen kívül kijelöli a határvonalakat, amik az elbeszélő életében fontos események és emlékek őrzői.

Ha filológus alkattal olvassuk Czinki Ferenc művét, könnyűszerrel rátalálunk arra a településre, ami az írásokban mindvégig a rejtőzködő jelenlétben marad, ezzel is bizonyítva azt, hogy nem a földrajzi tér, hanem az életérzés és annak terei válnak elsődlegessé (Vadalma, Papagáj, Panama, Rádió). Éppen ezért kell beszélni és írni róla, hogy szem előtt legyen és ne váljon erózió áldozatává: „A Vadalmáról, ami mostohán el van felejtve, valószínűleg azért, mert nincs szem előtt." (11.)

Czinki Ferenc első kötete nem bővelkedik fordulatokban. Nem lát el bennünket életbölcseletekkel, vélhetően nem is ez volt a célja. Lényegesebbnek tartja, hogy portrét fessen a nyelvben és pillanatban tetten érhető esztétikum színeváltozásáról, amit bátran nevezhetünk spleenek. Jó, hogy egy olyan moleskine nagyságú füzetet tarthatok a kezemben, aminek megírásához elengedhetetlen feltétel a kocsmai arcokra és egyéb rezdülésekre irányuló érzékeny odafigyelés saját emlékek hozzácsatolásával. A szerző ezeknek eleget tesz, hiszen hat narratívába csomagolt ismeretelméleti reprezentánst nyújt át az olvasónak, amivel a kocsma városba úgy nyer bebocsátást, hogy akaratlanul is elmorzsolja a söralátétnek is ideális borítót, az alkotás anyagi dimenzióját.

Czinki Ferenc: Egy kocsma város
József Attila Kör + PRAE.HU, 2014
90 oldal, 2490 Ft