Shakespeare-rel nyit a japán bunraku / Falstaff japán bábszínpadon / PRAE.HU

Új szelek fújnak a japán tradícionális bábszínházban, a bunrakuban is. A nó és a kabuki, Japán két másik klasszikus színházi műfajában láthattunk már kísérleteket – több-kevesebb sikerrel – új, illetve európai művek színpadra állítására (Shakespeare művei közül nó, illetve kjógen adaptáció készült a Hamletből, Macbeth-ből, Othellóból, Falstaffból, kabuki adaptáció pedig a Hamletből, a Vízkeresztből stb.), a bunrakuban azonban mintha megállt volna az idő. Ennek látszik most véget vetni a tokiói Nemzeti Színház szeptemberi bemutatója, mely Shakespeare kedves és virgonc figuráját, Falstaffot kelti életre – japánosan, de mindeközben emlékeztetve az európai gyökerekre.

Curuszava Szeidzsi, a veterán bunraku samiszen-játékos a Royal Shakespeare Company IV. Henrik előadását látva határozta el, hogy Falstaff figuráját bunrakuszínpadra adaptálja. Ennek a végeredménye a mostani előadás, mely Shakespeare IV. Henrik és A windsori víg nők című darabjainak egyes epizódjaiból álló új, de mégis már létező történet. Így lesz Falstaffból japánosan, ám az eredeti hangzásra emlékeztetően Faruszu no Taifu és Henrik hercegből, akit Halnak becéz Falstaff, Haruvaka („Haru” a Hal japános kiejtése, a „vaka” pedig fiatalt jelent, ezt gyerekek és ifjak nevének végződéseként gyakran használták).

Falstaff 1

Jelenet az előadásból - Faruszu no Taifu (lent) és Haruvaka (fent)

A darab egyik fő szála A windsori víg nőkből azt az epizódot dolgozza fel, melyben Falstaff egyszerre két egyforma szerelmes levelet küld két nőnek, azonban ez a történet lerövidül és leegyszerűsödik az eredetihez képest, kihagyva Falstaff látogatásait a nőknél, és a férjek elől való menekülését. A másik fő vonal a IV. Henrik első részéből való, amikor Henrik ráveszi Falstaffot, hogy raboljon ki utazókat az országúton, majd Henrik álruhában elrabolja Falstafftól az eltulajdonított pénzt. Később Falstaff az esetet kiszínezve mindezt hőstettként adja elő Henriknek, nem tudva, hogy Henrik maga is jelen volt álruhában. Ezt követi Falstaff és Henrik szerepjátéka, amikor felváltva eljátsszák, hogy a király hogyan szidja le kicsapongásaiért fiát, Henriket. Végül a darabot a IV. Henrik második részének befejezése zárja, amikor IV. Henrik halálával Henrik hercegből lesz király, aki ekkor megtagadja és száműzi Falstaffot.

Az előadást áthatja a japán bunraku hagyományainak és az európai kultúrának az ötvözete. A színpadon bunraku bábukat látunk, azonban megjelenésükre rányomja a bélyegét az európaiság – ruhájuk anyaga és formavilága nyugati, Falstaff bozontos szőrzete és fülbevalója kilóg a japános esztétika világából. A díszletek merészebbek, látványosabbak, a megszokott kétdimenziós elrendezést itt felváltja a háromdimenziós díszlet, és ehhez igazodik a szereplők újszerű elhelyezkedése és mozgása a színpadon. A kocsma monumentális váza, illetve a teljes teret betöltő cseresznyefa inkább a nyugati színjátszásra, illetve a kabuki színpadra jellemző. A fa által ábrázolt természet egyben utalás a windsori erdőre, A windsori víg nők befejezésének színhelyére. Szintén a kabukiból átvett motívum a darab befejezése, amikor a száműzött Falstaff nem oldalt hagyja el a színpadot, hanem lejön a színpadról – a száműzetésbe induló Falstaff mintegy eltávolodik az otthonául szolgáló közegtől, és a közönség sorain végighaladva a nézőtér végén hagyja el a színt. Ennek nemcsak azért örülhetünk, mert így e sorok írójának – aki csupán a hátsó sorba kapott jegyet –, módja van közelebbről szemügyre venni az szokatlan bábot, hanem annak a ténynek is, hogy a tradícionális bunraku valóban lelépett az évszázados piedesztálról, és közvetlenebb kontaktusba igyekszik lépni a közönséggel. Nem is sikertelen a próbálkozás, Falstaff búcsúja szívszorítóan fájdalmas, úgy vonul végig (azaz viszi őt végig a három bábos) a nézőtéren, hogy Falstaffot a sok csínytevése ellenére megsajnáljuk, és vele szimpatizálunk.

Falstaff 2

Az előadást a bunrakuhoz híven narrátorok mesélik, akiket samiszen (háromhúrú pengetős hangszer) kísér. A zenei együtteshez csatlakozott egy koto (tizenhárom húrú citera), melynek a hangolását ez alkalommal az európai hangrendszerhez igazították, illetve a vonós kokjú, mely nemcsak Falstaff horkolását és a papír sercegését keltette életre, de a darab fő zenei témáját, a Greensleevest is, éppen azt a zenei témát, mely nemcsak az angol reneszánsz egy fontos darabja, hanem melyről már A windsori víg nőkben is esik szó. (Fordné hasonlítja Falstaffot más férfiakhoz, akikhez annyi köze van Falstaffnak, mint a szerelmes témát idéző Greensleevesnek a századik zsoltárhoz. [II. felv., 1. szín]) A zenészek pedig ezzel összhangban valóban zöld színű japán felöltőt (kataginu) viselnek.

Shakespeare darabjai és hősei a világ számos részén számos stílusban és formában keltek életre. Épp ideje volt, hogy a szerző születése után 450 évvel a bunraku színpadon is otthonra leljenek.

Falstaff 3