Dóra kilencéves fia most kezdi Finnországban a harmadik osztályt, lánya idén lett elsős, és mivel a család a zsidó nevelést választotta, a gyerekek Finnország egyetlen zsidó iskolájába járnak. Ez ugyan magániskola, de ettől függetlenül állami fenntartású, és néhány apró – leginkább a vallásból adódó – különbségtől eltekintve ugyanúgy működik, mint a hagyományos iskolák.

PRAE.HU: Mesélj az iskolátokról, az osztályotokról!

Salamon Dóra: A gyerekeim zsidó iskolába járnak, itt jóval kisebbek az osztálylétszámok, mint a többi iskolában. A fiamék például nyolcan vannak, a lányom most kezdi az első osztályt, ott viszonylag nagy a létszám, tizenketten vannak. Időnként jönnek-mennek gyerekek, de állítólag volt már olyan is, hogy három fő volt az osztályban. A normál iskolában 25-30 fős osztályok vannak, és nagyon tolódik az irány az összevont iskolák felé: a kis helyi iskolákat próbálják megszüntetni, és a nagyobb intézményekbe terelni az ottani diákokat. Van, ahol nyolc párhuzamos osztályt indítanak egyszerre.

De hallottam arról is, hogy északon akár egy gyerek miatt is fenntartanak egy osztályt, illetve a gyerek választhat, hogy bejár, vagy magántanuló lesz. Finnországban ötmillióan laknak, ebből egymillióan Helsinkiben és környékén. Ahogy haladunk észak felé, úgy csökken a népesség, tehát északon elképzelhetők nagyon kicsi osztálylétszámok is.

PRAE.HU: Tehát ha megszűnik egy iskola, akkor a tanulóknak lehet, hogy egy távolabbi iskolába kell járniuk?

Igen, de akkor abba a távolabbi iskolába ingyenesen viszi el a busz a tanulókat. Az iskola ugyanis mindenütt ingyenes, és ez azt jelenti, hogy tényleg minden ingyen van, nem kell venni se füzetet, se tankönyvet, sem radírt; én ugyan megvettem a gyerekeknek a legszuperebb ceruzát, a háromszögletűt, mert a fiam elég csúnyán ír, és akkor legalább ergonomikus legyen a ceruzája. De ha egy családnak anyagi gondja van, akkor még ceruzát sem kell venni, mert kap az államtól. A szülőnek az iskolatáskáról meg tolltartóról kell gondoskodnia, és a táska lehet akármilyen. Nem kell, hogy nagy legyen, hiszen nem cipelnek sok és nehéz könyvet és nem visznek uzsonnát sem. Fél 8-ra lehet vinni a gyerekeket, fél 9-ig reggeliztetik őket, az étkezés mindenkinek alanyi jogon jár, ingyen. Nincs osztálypénz sem. A fiam osztálya például tavaly év végén kirándult Turkuba, és 20 eurót kellett nekünk beküldeni, mert vonattal mentek, de úgy jött a levél, hogy ha ez bárkinek gondot jelent, akkor jelezzék, de ne a tanító néninek, hanem az úgynevezett kurátornak. A tanító néninek ugyanis semmi köze hozzá, ha neked nincs pénzed a kirándulásra, viszont minden iskolában működik egy kurátor, aki általában pszichológus végzettségű szakember. Ha nekem nem esett volna jól ez a 20 euró, akkor vele diszkréten meg tudtam volna beszélni, és ő biztosan talált volna rá megoldást, hogy meglegyen a pénz, de olyan nincs, hogy emiatt egy gyerek nem vesz részt kiránduláson.

Kétévente a nyolcadikosok-kilencedikesek számára utat szerveznek Izraelbe, ami ugye jóval nagyobb költség, és erre időben el is kezdenek gyűjteni. Például úgy, hogy közösen kiadnak egy naptárat, amit együtt csináltak. Nekünk is ilyen naptárunk van most, ez például bibliai jeleneteket ábrázol, és a gyerekek voltak a szereplők. Keresnek egy fotóst, aki akár önkéntesként, akár pénzért lefényképezi őket, s utána ezeket a naptárakat tíz vagy tizenkét euróért árulják. Szoktak koncertet is szervezni, énekelni, adománygyűjtés céljából. Egyébként a hitközségben van profi zenész meg énekes is, akik egy-egy adománygyűjtő koncert bevételét felajánlják erre az izraeli osztálykirándulásra, így teszik tehát lehetővé, hogy mindenki elmehessen az útra.

Salamon Dóra

PRAE.HU: Ez a többi iskolában is így működhet?

Igen, biztosan tudom, hogy így működik, ugyanis ki szokták tenni nálunk is a postaládára, hogy itt és itt, ebben az iskolában bolhapiacot szerveznek, a bevételét osztálykirándulásra vagy bármi másra gyűjtik. De nem abból fedezik a falak kifestését vagy új padok vásárlását, hanem ilyesfajta közös programokat szerveznek belőle. Vannak bolhapiacszerű boltok is, ahol egy osztály például egy hétre bérelhet egy polcot, ahova ki van írva, hogy ez és ez az iskola ilyen és ilyen osztálya éppen most mire gyűjt. A szülők beviszik azokat a tárgyakat vagy ruhákat, melyekre otthon már nincs szükségük, kirakják a polcra, és a bevételt felhasználják a meghirdetett célra.

PRAE.HU: Milyen jó ötlet, és ehhez nem is kell sok pénz!

Finnországban megvan a hagyománya az önkéntességnek, és itt az emberek megtehetik, hogy szabadidejük egy részét önkéntesként töltik. Például a fiam focizik, és a szülők az edzők, önkéntesként. Ez már az oviban is így működött.

Az intézményekben az otthoni szülői munkaközösséghez hasonló, de inkább testületként fordítható (angolul board) szülői közösség működik, amelynek az óvodában, ahová a lányom járt, én is tagja vagyok. Ez a testület dönti el, hogy mire lehet költeni a befolyt pénzt, kit lehet fölvenni munkára… Hatan vagyunk, 42 fős az óvoda, 6 főt választottak be, igazából mi hozzuk a döntéseket és az igazgató hajtja végre. Természetesen ezt is önkéntesként tesszük.

PRAE.HU:  Miről kell döntéseket hoznotok pontosan?

Például ha az óvodában megüresedik egy állás, a testületnek kell javaslatot tennie, hogy hol hirdessen az óvoda és mikor legyen a jelentkezési határidő. De mivel nem volt pedagógiai végzettségünk, nem mi felvételeztettünk, viszont nekünk kellett jóváhagynunk, hogy kit szeretne felvenni az óvodavezető..

PRAE.HU: Találkoztok is a jelentkezővel, mielőtt felvenné az óvoda?

A legutóbbi esetben az történt, hogy azt a jelentkezőt vették fel, aki már régóta az oviban dolgozott. Egyébként tizenvalahányan jelentkeztek.

PRAE.HU: Hány éves kortól járhatnak a gyerekek közösségbe?

Hétéves kortól van iskola, előtte óvoda van, ami nem kötelező, bölcsődébe féléves kortól lehet beadni a gyereket, és a bölcsődét és az ovit általában egymás mellé építik. Ha belegondolsz, ez így praktikus. Beadod a kicsit a bölcsődébe, a négyéves gyereket meg az óvodába. A három év alattiakat külön teszik, annak külön bejárata is van, nagy előtérrel, hogy legyen hely a babakocsiknak.

Amikor bezár az óvoda, öt órakor, az ovi játszóterét megnyitják a nagyközönség előtt, az iskolás fiam is már alig várja, hogy bemehessen. A játékokat elzárják egy tárolóházba, de ha kint marad valami, akkor sem viszi el senki, és ha mi hagyunk ott valamit, biztosak lehetünk benne, hogy másnap délután is ott van a padon.

Háromtól hatéves korig tart az ovi, hat-hétéveseknek iskola-előkészítőt szerveznek, ami szintén nem kötelező. Az iskola-előkészítést általában az iskola szervezi, de a feladatokat meg szokták osztani az intézmények, tehát vagy az óvodában foglalkoznak a gyerekekkel vagy már az iskola épületében egy külön teremben kezdik el a foglalkozást velük. Nálunk úgy van, hogy az iskolához tartozik az iskola-előkészítés, és hivatalosan a lányomnak naponta négy órája volt az oviban iskola-előkészítésre, és ebből egy volt az, ami igazi tanóra volt, de az csak  fél-háromnegyed óráig tartott. Ehhez jött még egy héberóra, ami megint nagyjából félóra. Hétfőnként pedig egy éven keresztül átvitték őket az iskolába, ahol együtt voltak egy vagy két tanórán át az elsősökkel, hogy megismerjék, milyen az iskola. Léna lányomnak is volt egy úgynevezett iskolás napja - ilyen egyszer van egy évben -, amikor egy teljes napot töltöttek el az iskolában. Ezt arra a napra időzítették, amikor az iskolások elmentek kirándulni Turkuba, tehát övék volt az épület, így felszabadult a másodikos osztályterem.

PRAE.HU: Vannak-e házi feladatok?

Elsős-másodikosokról tudok nyilatkozni: a fiam 10 perc alatt mindig el tudja végezni, van úgy, hogy már hazafelé a buszon megcsinálja. És soha nem kell ellenőriznem, hogy elvégezte-e, ez nem az én feladatom. Eddig tanultam vele a magyar tananyagot is, de rájöttem, hogy nehéz neki és értelmetlen, ráadásul, ha én sem vagyok száz százalékig biztos, hogy milyen választ vár a munkafüzet egy-egy kérdésre, akkor azt gondolom, hogy ennek így nincs értelme.

A házi feladatot soha nem úgy kapjuk, hogy az igazából nekem szól, hogy gyűjtsél holnapra 15 különböző falevelet, nem; olyan házik vannak, amelyeket neki kell megoldania, egyedül. Akár bele se kell néznem egy éven át a könyveibe,  még nem is láttam a matematika füzetét, azt sem tudom, hogy egyáltalán van-e neki olyan… A munkafüzetet hazahozza, látom, amikor időnként beleír, de nem kapok olyan utasítást, hogy „Anyuka, gyakoroljon vele otthon”. Vagyis „gyakorolj”, mert itt mindenki tegez mindenkit, a gyerekek is keresztnéven szólítják a tanítókat.

Ha pedig a család elutazik ‒ sokan mennek rokonokhoz Izraelbe, nekünk ez Magyarország ‒, azt is támogatják, mert úgy gondolják, az jó, hogy együtt van a család. Három napot igazolni tud az osztályfőnök, ennél több naphoz igazgatói engedélyt kell kérni, de ebben az iskolában úgy van, hogy a család legalább olyan fontos, mint az iskola, és fontosnak tartják, hogy a gyerekek találkozzanak a rokonaikkal. A lemaradás bepótlását majd az iskola elintézi, nem csinálnak belőle problémát.

PRAE.HU: A bevándorlók anyanyelvi oktatását támogatják, olvasom egy tanulmányban. Ez a magyar nyelvre is igaz?

Igen, annyi a szabály, hogy három gyereknek kell összejönnie ehhez egy iskolában. A gondot az jelenti, hogy igazából akárki tarthat magyarórát, bárki jelentkezhet tanítónak, aki tud magyarul, emiatt nem tartom túl szakmainak a követelményszintet.

PRAE.HU: És miért hagytátok abba a magyar tananyag tanulását, miért mondod, hogy nem látod értelmét?

Kornél járt két évig magántanulóként magyar iskolába, nekifutottunk a harmadik évnek, megvettem a Mozaik meg a Romi-suli tankönyveket ‒ ezekről azt gondolom, hogy viszonylag jók. Nem érdekelt, mi lesz a kötelező tankönyv, viszont azzal szembesültem, hogy akkora mennyiségű a tananyag, hogy az én fiamat, aki kilencéves, és akit az égvilágon minden érdekel, a földrajztól a csillagászaton át az állatokig… nem érdekelte. És ha az ő kedvét el lehet venni ezzel a környezet tankönyvvel, ami kizárólag a mennyiségre megy, és olyan kifejezésekkel van tele, amit biztosan én is tanultam, amikor harmadikos voltam, de valószínűleg akkor láttam utoljára, akkor azt gondoltam, hogy értelmetlen ezeket megtanulni, és nem vagyok hajlandó a mennyiséget előnyben részesíteni a minőség helyett. Tanuljon kevesebbet, de azt tanulja elmélyülten, ne a szakszavakra, definíciókra figyeljen. A nyelvtanban is azt látom, hogy nyelvészeti mélységekbe megy le a tananyag, amikor be kell jelölni, hogy az most melléknév-e vagy főnév, vagy melléknévi igenév, és azt mondom, az nem ilyen egyszerű, mert határesetek is vannak, és én nem akarok nyelvészt faragni a fiamból, hanem azt szeretném, hogy tudja, hogy mit írunk ly-nal és mit j-vel, és ne elvont főnevekről meg nyelvészeti szakfogalmakról tanuljon. Azt a stresszt, amit nem kap meg a finn iskolában, miért pótoljam a magyar tananyaggal?

Vagy ott vannak a kötelező olvasmányok, azok meg ugyanazok, mint amiket én olvastam még annak idején, Kornél minden nyolcadik-tizedik szónál megáll, mert nem érti, nem azért, mert nincs szókincse, hanem azért, mert ezeket a szavakat már nem használjuk.

PRAE.HU: És nem éri el a célját, elveszik a kedvét ezekkel a hosszú szövegekkel, bonyolult mondatokkal, nem?

Itt Kornél néhány dologban előrébb jár, mint a többiek, ezért kap külön feladatot, és hogy ne unatkozzon, matekból is van külön könyve, és ezt úgy állították be, mint egy jutalmat. Gyémántfüzetnek hívják, és aki elvégezte az úgynevezett aranyfüzet feladatait, az előveheti a gyémántfüzetét. Megállapodtunk a tanító nénivel, hogy én itthon olvasok Kornélnak magyarul, meg nagyon sokat beszélgetek velük, hogy biztos legyen a magyar nyelvi megalapozottságuk, mert a tanító néni szerint is akkor fognak tudni más nyelveket jól megtanulni. Megállapodtunk tehát, hogy mi, szülők felelünk azért, hogy Kornél magyar nyelvű irodalommal is találkozzon – esténként mindig olvasunk nekik ‒, a tanító néni pedig Kornélnak ajánlott néhány könyvet, amiből neki kellett kiválasztani egy, azaz egy darab könyvet, amit el kellett olvasnia év végig. Ez volt az első finn könyv, amit végigolvasott. Az osztályukban van egy polc, amelyen remek finn gyerekkönyvek vannak ‒ egyébként kortárs finn irodalom ‒, és tetszett neki az a könyv; kicsit detektíves volt, és Kornél nagyon örült, amikor elolvasta. 100 vagy 120 oldal, és adtak bőven időt az elolvasására, és most boldog, hogy ő egyedül elolvasott egy könyvet.

PRAE.HU: Ez a finn anyanyelvű gyerekeknél is így van?

Igen, az egyik osztálytársa is választhatott egy könyvet – azok választanak, akik elöl járnak a tananyagban ‒, és elolvasta öt nap alatt.

PRAE.HU: Tehát az osztályteremben van egy polc, amelyen sorakoznak a könyvek?

Nem tudom, mert soha nem nem láttam még az osztályteremben a könyvespolcot, de van egyébként könyvtár, a hitközség könyvtára, de nem voltam még ott bent.

PRAE.HU: Milyen iskolai olvasmányok szerepelnek a suliban?

Tavaly vették a Harisnyás Pippit, a tanító néni olvasta fel. Mondta is, hogy direkt ilyen lányos könyvet vettek elő, azért, hogy lássák, hogy egy lány is lehet életrevaló, csibész, komisz. Juharfalvi Emilt, Risto Rappert olvastak, aztán megnézték a youtube-on, filmen ‒ moziban is voltak tavaly. A gyerekeknek megvettük az összes, magyarul megjelent finn gyerekkönyvet, aminek nagyon örültek a tanító nénik, mert akkor biztosak lehetnek benne, hogy tényleg érti Kornél, miről beszélgetnek éppen. Tatu és Patunak itt hatalmas kultusza van, Ella és barátai is nagyon népszerű. Nem tudom elképzelni, hogy ha egy tanító néninek kell egy könyv, akkor azt ne tudná megrendelni az iskola…

A tanító nénik és bácsik ‒ mert sok tanító bácsi is van ‒, 90%-ban szabad kezet kapnak, hogy mit és hogyan tanítanak, és ez vonatkozik arra is, hogy milyen tankönyvből tanítanak. Mindenki beszél angolul, minden tanítóval tudtam beszélni, amikor még nem tudtam finnül. Volt egy elég különleges tanító nénink, aki az extravaganciája miatt valószínűleg nem taníthatna Magyarországon. Minden héten más színűre festette a haját, és elég improvizatív módon tanított… Ha olyan kedve volt, kimentek a szabadba, vittek sálakat, rátekerték a fák törzseire, hogy színesebb legyen a város, vagy fogták magukat, elmentek villamossal a városi könyvtárba. Vagy amikor számolni tanította őket, kimentek az udvarra és kavicsokat gyűjtöttek, úgy számoltak ‒ szóval neki ilyen spontán ötletei voltak. Őt már valószínűleg a lila haja miatt kiutálták volna itthon, pedig ez csak egy külsőség, a tanítás szempontjából nem releváns információ.

PRAE.HU: Akkor van olyan, hogy kötelező irodalom?

Nem volt még ilyen, első-másodikban legalábbis. Visszatérve a könyvtárra: nagyon jól kiépített könyvtári rendszer van, és állítólag a legtöbb könyvet itt kölcsönzik a világon. Tehát nincs akkora jelentősége annak, hogy mi van az iskolai könyvtárban, mert mindenkihez közel van a könyvtár, és minden könyvtárnak van gyerekkönyvrészlege. Itt Espoóban van egy hatalmas könyvtár, oda is beviheted a három hónapos gyereked is, nem fognak kiutálni, visíthat, nem szólnak. A gyerekek hempergőzhetnek, vannak számítógépek, iPadek… Ebben a könyvtárban egy hatalmas külföldi gyűjtemény is található, vannak magyar nyelvű könyvek is, gyerekkönyvből is egy polcnyi. Ehhez kapcsolódóan programokat is szerveznek, például minden szerdán spanyol meséket mesélnek fél kettőtől kettőig, spanyolul. A gyerekeknek a könyvtárjegy ingyenes, és bármelyik könyvtárból bármilyen könyvet átkérhetsz. Létezik egy könyvtárbusz is, amelyik kéthetente egyszer körbemegy egy fix útvonalon, meg van adva, hogy melyik megállóba mikor ér oda, és a busz tényleg menetrend szerint pont akkor van ott, pontosan 10 percig. Itt kölcsönözhetsz vagy visszaviheted a könyvet, vagy kérhetsz oda is könyvet.

PRAE.HU: Olvastam, hogy tehetséggondozás terén viszont nem áll a finn rendszer olyan jól.

Igen, ez így van, mindenkinek megadják a magas szintű oktatás lehetőségét, de ha valamiben nagyon zseniális a gyereked, akkor a szülőnek a felelőssége, hogy oktassa, taníttassa otthon. Nem véletlen, hogy műszaki végzettségű vezetőket például Indiából importálnak…

De gond szokott lenni az is, hogy a tanítók például nem érhetnek hozzá a gyerekekhez (megölelni azért szabad őket), ezért országos skandalum volt nemrég abból, hogy egy tanárt elbocsátottak, mert hozzáért egy fiúhoz, aki nagyon komiszan viselkedett. A tanárt végül az országos felháborodás hatására visszavették és csak egy megrovást kapott, de a szabályok néha tényleg eléggé életszerűtlenek. Például arra iszonyatosan érzékenyek, ha a gyerekek csúfolják egymást, azt nagyon szigorúan büntetik. Büntetik az udvari verekedést, gúnyolódást, bármi olyan dolgot, ami mögött kirekesztettséget vagy a kisebbel szembeni igazságtalan bánásmódot gondolnak. Ezt tanárként biztosan nem lehet egyszerű megoldani, hiszen a gyerekek társadalmában itt is dzsungelharcok folynak…

A beszélgetés egy tervezett sorozat első része, amelyben Dórán kívül megszólaltatunk finn pedagógusokat, könyvtárosokat is.