“Előszedtünk és modernizálunk egy elkaszált '80-as évekbeli beépülős zsaruprogramot, mivel a fejeseknek nincs semmi kreativitásuk, teljesen kifogytak az eredeti ötletekből, így aztán most újrahasznosítják a múltbeli sz*rságokat, és azt hiszik, hogy nem vesszük észre.” A 21 Jump Street – A kopasz osztag rendőrfőnök-helyettese ezzel az eligazítással küldi a két zsaruhőst új megbízásra, valójában persze bennfentes poénról van szó, hisz e film egy '80-as évekbeli, azonos című zsarudráma-tévésorozat ultra-posztmodernista, vígjáték műfajú mozifilmes rebootja. A koncepció az önirónia nélkül is olajozottan működik: buddy cop proceduralt (havervígjáték, zsarufilm és krimi egyben) látunk iskolai (és azzal együtt tini szexvígjátéki) környezetben. Jenko (Channing “Magic Mike” Tatum) a falu bikája, míg Schmidt (Jonah Hill íróként is jegyzi a filmet, ő az agytröszt mögötte) dundi és népszerűtlen, ám neurotikus geek entellektuelként jobban vág az esze (bár főleg behízelgésre, csajozásra és porhintésre használja). “Ő a Dögös Bolygóról származik, én meg a Zsidós Bolygóról” – summázta a két színész brománc kémiáját Hill egy alkalommal. A két babaarcú újonc rendőrnek vissza kellett mennie egy gimnáziumba beépített ügynökként, hogy leleplezzenek egy droghálózatot. A komikum fő forrása – a szerepjátszás bonyodalmai, az éretlen és vitatható tehetségű zsaruhősök és a köztük lévő gyökeres ellentétek mellett – az iskola húsdarálója és a generációs különbségek.

Mindezek ellenére e mozit ugyanolyan könnyedén elfelejthettük volna, mint a Stiller-Wilson páros nevével fémjelzett Starsky és Hutch-t – ha nem lennének a védjegyévé vált önirónikus, önreflexív és akadémikus gegek. E film a Sikoly zsaruvígjáték-verziója, melyet ráadásul – ha már tévésorozaton alapul – eleve folytatásra hegyeztek ki. Ahogy Ice Cube öntudatosan és vállaltan sztereotipikus “dühös fekete rendőrkapitánya” már az első rész végén beharangozta, zsaruhőseink főiskolára mennek. Ismét egy droghálózatot kell felszámolniuk, és mindketten új barátokat szereznek (és ahogy a Sikolyban, itt is mindenki gyanús, a narkó-biznisz mögött bárki állhat). Jenko sikert sikerre halmoz focistaként, az “alacsonyabb ligában” játszó Schmidt pedig becsajozik.

A nyitójelenetben Jenko és Schmidt hagyományos drog-nyomozói terepmunkára szerződik, ami csúfos kudarcba fullad, ebből tanulva, "járt utat járatlanért el ne hagyj" alapon ad nekik főnökük a legutóbbi (és egyetlen) sikeres küldetésükhöz illő feladatot. A Sikoly Randy nevű filmszakértő karakteréhez hasonlóan az auteurök szócsövévé, alteregójává avanzsált helyettes rendőrfőnök továbbra is kíméletlenül őszinte és roppant bizalmaskodó. Az alkotók még mindig nyílt lapokkal játszanak: alaposan a szánkba rágják, hogy ők is észrevették, a film cselekményében végig pontosan ugyanaz történik, mint az előző részben, és többször rámutatnak, hogy ezúttal nagyobb a büdzsé (42 helyett 65 millió), aminek köszönhetően több a látványos akció.

Immár nem csak a filmjük alapjául szolgáló tévésorozatra, de az előző részre is gyakorta utalnak vissza, továbbgondolják annak poénjait és vígjátéki szituációit, szorgosan építve a kult-státuszt, öntömjénezéssel ellensúlyozva szerény ambícióikat. A gegek talán még rafináltabbak is azoknál, amiket az előző rész kínált, az alkotóknak tehát sikerült elődjét felülmúló sequelt készíteni. Hill mellett alighanem a Lord-Miller direktorpáros tehető felelőssé mindezért, akik a két Jump Street-mozi közt megírták és megrendezték A Lego kalandot, mely alighanem minden idők legposztmodernistább gyerekfilmje, hisz Lego-figurák formájában számos sztár és fikciós kult-hős tiszteletét teszi benne (a Jump Street-filmek pedig ugyanezt a rekordokat döntő önironikusságot képviselik a felnőtt korhatáros filmek mezőnyében).

A zárás teszi fel a pontot az i-re: az alkotók eljátszadoznak a további sequelek lehetőségeivel – és nem is kevéssel. A tévésorozatok “a következő rész tartalmából” blokkját rekonstruáló jeleneteket láttunk már a Trópusi vihar és a Machete öl alkalmával is, de nem ilyen orgiasztikus, karneváli mennyiségben. Ami a film humorát illeti, az önirónia mellett a kvantitás a kulcsszó: az alkotók nem minőségi komikumra, hanem mennyiségre építenek, de e tekintetben olyannyira buzgók voltak, hogy az már önmagában is vicces. E filmjük a lehető legközelebb áll egy tévésorozat epizódjához (elég "az előző részek tartalmából” felütésre gondolni), így aztán van okunk reménykedni abban, hogy a zárójelenetben beígért tucatnyi folytatás közül néhány meg is valósul majd. Két jótanács: érdemes maradni a stáblista végéig, angolul tudók és az amerikanisztikában járatosak pedig keressenek eredeti nyelvű vetítést, a szinkron ugyanis nem csak az iróniát, de a kulturális utalások javát is lemorzsolja a dialógusokról.

22 Jump Street – A túlkoros osztag (22 Jump Street)
Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 112 perc, 2014
Rendező: Phil Lord, Christopher Miller
Forgatókönyvíró: Michael Bacall, Jonah Hill, Rodney Rothman
Zeneszerző: Mark Mothersbaugh
Operatőr: Barry Peterson
Producer: Jonah Hill, Neal H. Moritz, Channing Tatum
Vágó: David Rennie
Szereplők: Channing Tatum (Jenko), Jonah Hill (Schmidt), Ice Cube (Dickson kapitány)
Bemutató dátuma: 2014. augusztus 21.

Forgalmazó: InterCom

Korhatár: 16