Térey számára a város érdekes tapasztalatot jelent. Mint oly sokan, ő sem “tősgyökeres” budapesti, debreceni volt, mielőtt Budapestre költözött volna. Mára már a Duna mindkét felének adózik, munkája Pesthez, családja, otthona Budához köti. “Már Budapest az otthonom - mondja -, aminek rendszeresen hódolok, miközben gondoskodom is róla”, majd azt is hozzáteszi, hogy szerinte szükség van a “szűz szemre” ahhoz, hogy kedves helyként tekinthessünk az ezer titkot őrző nővárosra, hogy megismerjük egész lényét, felfedhessük talányait. Szerinte előnyünkre válik tehát, ha marslakóként érkezünk Budapestre, hogy az évek során felfedezhessük az utcák egymásra hajló erotikáját.

Ehhez nyújt segítséget a Libri Kiadó gondozásában megjelent Átkelés Budapesten címet viselő novellafüzére is. Erről Térey elmondja: olyan könyvet szeretett volna összerakni, amit ő maga (mint vidékről érkezett budapesti) is szívesen olvasna, majd hozzáteszi, hogy ez a kötet “megold egy régi problémát”, azonban arról, hogy pontosan mit is ért ezalatt, már kevesebb szó esik. Talán arról van itt szó, hogy ezek a novellák éppen azokat az eseményeket, történeteket, emlékeket kívánják feltárni, amelyek idővel kikoptak az kollektív és intézményesített emlékezetből (például az emberek általában igen keveset tudnak arról, hogy a Svábhegyi szállodák annak idején a Gestapo kínzásainak, vallatásainak színhelyéül szolgáltak). Térey ezekben az írásokban tizennégy mindennapi helyszínt új szemszögből, a teljes valójukban kívánt tehát bemutatni, megtisztítva azokat az idők során rárakódott hamis vagy romanticizáló interpretációktól.

A novellák elsőként az ÉS-ben jelentek meg, folytatásokban, Térey elmeséli azt is, hogy a rendszeresség számára komoly kihívást jelentett, hiszen ő lírai alkat, aki impressziókból dolgozik, kvázi szüksége van az ihletett állapotra, emiatt pedig még nem állt át a rendszeres prózaírásra, de, mint mondja, a kényszer jótékony erőként hatott, hiszen valahogy mégis megszületett ez a kötet. Az egyes írásokat egyébként nemcsak keletkezésük körülménye és maga a kötet fűzi egybe, hiszen Térey utazó hősökkel dolgozott, akik fel-felbukkannak az egyes novellákban, ez pedig lehetővé teszi, hogy egy másik történetben a szereplőnek más tulajdonságát, más arcát ismerjük meg. Így a karakterek sokkal összetettebbé válnak, sőt az író még azt is hozzáteszi, hogy a novellákban előrehaladva esetenként még fejlődik is vagy leromlik hősei jelleme. Az írásokból az is világosan kiderül, hogy Téreyt erősen foglalkoztatja a város és az ember viszonya, illetve az ember lehetőségei a nagyvárosban.

A beszélgetésen azt is megtudjuk, hogy Téreyt az urbanisztika korábban foglalkoztatta, mint az irodalom, egészen 17 éves koráig építész szeretett volna lenni, azonban az iskolai eredményei ezt nem tették lehetővé. “Kijózanított az osztályzat” - mondja, majd elmeséli, hogy az osztálytársai közül mindenki sokkal hamarabb próbálkozott versekkel, mint ő, tehetsége tehát sokáig nagyon mélyen szunnyadt.

Juhász Anna Téreyt saját Budapestjéről faggatja, a szerző pedig mesél kedvenc helyszíneiről, a New Yorkról, ahol korábban minden csütörtökön “fogadóórát” tartott ebéd utántól este hatig, akkor második otthona volt a kávéház, de ma már olyan drágává vált, hogy ritkábban van ott. Sőt ahogy idősebb lesz, úgy egyre inkább azt érzi, hogy az íráshoz csend kell, hogy egészen maga legyen, ezért leginkább otthon, zárt ajtók mögött dolgozik. Elsőként a XIII. kerületben talált önmagára, Vizafogón és Lipótvárosban, de ma már a XII. kerülethez is kellemes élmények kötik: “Most már kiegészíti egymást ez a két kerület”.

Fotó: Sin Olivér