A műsorfüzet szerint 3 óra 20 perces, 3 részben előadott operát – szerencsére – csak kettéosztották, így egy szünet szakította meg Verdi grandiózus alkotását. A teljes mű alatt ugyanazt az egy díszletet láthattuk, de ez nem tűnt unalmasnak, hiszen Csikós Attila egyiptomi hatású konstrukciója minden tekintetben ki lett használva: legyen szó meghitt duettekről, seregszemlékről vagy a darab folyamán végig emelvényként szolgáló ám a végére koporsóként szereplő kőtömb-utánzatról. Egy esetben volt kissé nevetséges a túlságosan is kimagasodó kőtömb: amikor Amnerisnak az Etiópia feletti győzelmet jelképező koszorút kellene Radames fejére helyezni: a mozdulatot elkezdi, de a befejezés a néző képzeletére van bízva. Ez kétféleképpen magyarázható: vagy Wiedemann Bernadett keze nem nőtt másfél méter hosszúra vagy Thiago Arancam nincsen 2,5 méter magas (bár így is elég daliás fiatalembernek tűnik). 

Fodor Antal tánckoreográfiái alapján még egy gyermek is kitalálhatta, hogy éppen egyiptomi vagy etióp seregszemlén vagyunk vagy éppen foglyokat láthatunk. A Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei nemcsak együtt mozogtak, hanem az éppen megkívánt átlényegülésre is képesek voltak, melynek hiteléhez nagyban hozzásegítettek Vágó Nelly kifejező jelmezei.

A darab során sokszor eszembe jutott Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia, nemcsak a szerelem lehetetlensége, hanem talán a Radamest alakító olasz-brazil tenor, Thiago Arancam miatt is. Személyisége számomra inkább tükrözte a Rómeó-féle suhancot, aki a hirtelen lángra lobbant szerelem miatt képes életét is feláldozni, mint a hazája és szerelme között stabil lábakon egyensúlyozó férfit. Tehát még mint színész, azt hiszem nem nőtt fel a feladathoz, addig hangi adottságai hihetetlen érettségről tanúskodnak. Bár a darab elején – főleg a mélyebb hangoknál – ezen a téren is éreztem némi bizonytalankodást, a darab második negyedétől kezdve Arancam kinyílt és tényleg csak a legnagyobbakhoz (pl. José Cura) hasonlítható.

Sümegi Eszter Aida szerepében tündökölt. Valóban tündökölt, ugyanis ő mind hangilag, mind színészileg megtestesítette a döntés elé kényszerített, szerencsétlen etióp királylányt. Finom, érzéki, túlzásoktól mentes színpadi játékot láthattunk tőle. Megfelelt mind a szűzi, mind a királynői szerep követelte kívánalmaknak. Hasonlóan profi módon tudott azonosulni a darab legösszetettebb szerepével Wiedemann Bernadett. Az egyiptomi király lányát, Amnerist alakító énekesnek ugyanis a darab első felében a féltékenység miatt mindenkin átgázoló embert, majd a behízelgő némbert, végül bűnének súlyát felvállaló, felismerő és megbánó nőt kellett megtestesítenie. A rendezés egyik bravúrja az opera utolsó képe: a sírban egymás karjaiba omló szerelmesek kőtömbjére Amneris áll, jelképezve hogy bár az életben legyőzte őket, a tiszta szerelem felett az ármánykodása nem győzedelmeskedhetett. Wiedemann Bernadett és Sümegi Eszter: ha ezt a két nevet valaki egy opera szereposztásban látja, nem fog csalódni, legalábbis az, akinek egy operával szemben támasztott legfőbb elvárásai a hangi bravúr és a színészi játék.

Ugyanakkor nem éreztem vibrálást a két szerelmes, Aida és Radames között. A harmadik felvonás szoprán-tenor kettőse mintha két külön szerelemről beszélt volna: egy fiatal „amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy is” szerelemről (ő volt Thiago Arancam) és egy érett, mindent feláldozó szerelemről (Sümegi Eszter személyében). Ha egy CD-n hallgatnám meg a duettet, biztosan elájulnék a gyönyörűségtől, hiszen kifogástalan hangjuk nagyon is passzol egymáshoz, de Thiago Arancamban – ahogy kifejtettem – nem éreztem azt a karizmát, mélységet, amit Sümegi Eszternél igen. Persze lehetett ez egy koncepció része is: mindketten a maguk bajával legyenek elfoglalva, ne a másikéval, ezért „beszéltek el” egymás mellett.

A Magyar Állami Operaház Énekkarának hangi adottságaival szintén semmi gond nem volt, a súlyukkal annál inkább; az Amnerist körülvevő, legyező „udvarhölgyek” csokra olyan hatást keltett, mint akik valamiféle fogyókúra-show kiválasztás előtt lennének. Tudom, hogy nem illik ilyenről írni, beszélni, de olyan, már-már komikus hatást keltett az a bizonyos jelenet (II. felvonás 1. jelenet, Vieni: sul crin ti piovano), hogy nem tudtam kihagyni jelen írásból.

Összességében tehát egy igazán színvonalas előadást láttam, melyre az operához kevésbé közel álló ismerőseimet is bátran elvinném a világ élvonalába sorolható énekesek, nagyszerű táncosok, a jó díszlet és jelmezek miatt. Csak Thiago Arancam játékából hiányoltam a kakaót…

A műsoron:

Giuseppe Verdi: Aida (opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar felirattal)

A király: Berczelly István

Amneris, a lány: Wiedemann Bernadett

Aida: Sümegi Eszter

Radames: Thiago Arancam

Ramfis, a főpap: Palerdi András

Amonasro: Kálmándi Mihály

Főpapnő: Schöck Atala

Hírhozó: Kiss Péter

Közreműködik: Budapesti Flharmóniai Társaság Zenekara - az Opera együttese, a Magyar Állami Operaház Énekkara, Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói.

Koreográfus: Fodor Antal

Díszletterveő: Csikós Attila

Jelmeztervező: Vágó Nelly

Karmester: Dénes István

Rendező: Nagy Viktor