Első látásra a galériában bemutatott munkák inkább a Csodák Palotája interaktív játszóterére emlékeztetnek, de közelebbről megnézve ennél sokkal többről van szó. A környezetbarát és a DIY (csináld magad) mozgalmak népszerűsége is eszünkbe juthat a művek láttán, hiszen a kiállított objektek és festmények mind újrahasznosított anyagokból készültek.

A Molnár Ani Galéria központi terébe belépve két nagy méretű objekt vonja magára a figyelmet. Az újrahasznosítás jegyében megalkotott struktúra valójában egy különböző akadályokkal nehezített pálya, amelyen egy golyónak kellene végigmennie, de végül sosem éri el a célját. A buktatók és a megszokott mókuskerék kézenfekvő párhuzamként utal az elvándorlók mindennapi nehézségeire. A barkács- és lakberendezési áruházak leselejtezett darabjaiból és kartondobozokból felépülő bonyolult szerkezet és a hideg neonfény mind azt a hatást erősítik, hogy a szerkezet egy garázsban fabrikált, az eredeti funkciót ellátó, de annak barkácseszközökkel összetákolt változata. A magyarokra jellemző kreativitás és leleményesség ad lehetőséget a helyzetek szokatlan, olykor „barkács” jellegű megoldására – konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A szülőföld elhagyása, a külföldi közegbe való beilleszkedés igyekezete és a kezdeti (anyagi) nehézségek is rákényszeríthetik az embert az alternatív, költséghatékony kivitelezésre –  s erre persze ugyanúgy van példa az itthon maradók körében is.

Ez a fajta nem titkolt barkácsszellem mutatkozik meg a tárlat másik nagyméretű objektje esetében is. Az itt szintén falra szerelt – a 2014-es Viennafair-en bemutatott változatában terepasztalként felállított – objekt a konstruktivista kollázsokat idézi. A Jó pásztor (2013) című munka eredetileg interaktív installációként a látogatókat is részvételre ösztönözte. Itt is megjelenik az akadálypálya, ahol a golyónak végig kellene mennie, de előbb-utóbb mindig a süllyesztőben végzi, nem jut el végső céljáig. A Molnár Ani Galériában kiállított verzió – hogy a barkácsáruházak világánál maradjunk – egy lapra szerelt, fémszerkezetű bútort idéz. A neonfényű panelek indusztriális hidegségét ellensúlyozzák az ottfelejtett ragasztószalagcsíkok, a struktúra esetlegessége, kombinálhatósága. Kézenfekvő a párhuzam: azoknak, akik külföldön próbálnak szerencsét, az alkalmazkodás és a rugalmasság éppolyan elengedhetetlen, mint a kreatív, nyitott hozzáállás az új élethelyzethez.

A kisebb helyiségbe került a tárlat harmadik, szintén nagyméretű objektje. A kissé szűkös térben is jól érvényesül a látványos lélegző párna (Fenntartható fejlődés, 2012). Lélegeztető gép vagy orvosi karantén is eszünkbe juthat a hatalmas tartályról, amelyet két propeller tölt meg levegővel. Amikor felfújódott a párna, a kisebb propeller megáll, a párna pedig elkezd veszíteni feszességéből, lassan összelapul, mert a nagyobb propeller egyedül nem képes felfújva tartani a tartályt. A cím egyértelműen utal az egyén és a gazdaság kapcsolatára: a nagy csak a kisebb segítségével tud eredményesen működni, egymásrautaltságuk miatt együttműködésre vannak kötelezve, közös erővel viszont képesek felfújni a „párnát”. Ez a ritmikus lélegzés, a közös erőfeszítés üteme egy külföldön élő kolónia esetében mindennapi alapélmény és a létezés feltétele. A nagyszámú bevándorlót és vendégmunkást vonzó nyugat-európai társadalmak sem tudnák az odatelepülők – egyenenként nem számottevő, összességében mégis jelentős – munkája, gazdasági hozzájárulása nélkül a fenntartható fejlődést biztosítani.

A kiállítás egyik különlegessége az elején említett mediális váltás, vagyis ötvözés, amely Cseke korábban jellemző festészeti munkássághoz köti az új objekteket. A régebben különböző művészeti vásárokon körbejárható módon elhelyezett objektek itt mind a falon vannak, ezzel is közelítve az olaj-vászon technikával készült festmények installációs módjához. Az I have great desire kiállításon először jelennek meg a térben az objektekkel együtt festmények is. A festmény elnevezés azonban nem teljesen pontos, az itt látható munkák egy egészen új technikai kísérletezés eredményeként születtek. Cseke Szilárd szintén újrahasznosított anyagok (bútorlapok) felhasználásával hozta létre ezt a jellemzően absztrakt hatású, de mégis organikus, néhol figurálisnak ható festékfelszínt, akril és fólia segítségével. Az így kialakult struktúra véletlenszerűsége és a képfelszínnek a murális munkákhoz hasonló nyerssége, töredezettsége jól illeszkedik az elvándorlás sokrétű témájához. A kivándorlók gyakran egyfajta törésként élik meg az otthon elhagyását, ugyanakkor ez a lépés egy új élet lehetőségét is magában hordozza, általa a folytonosság biztosított, csak a helyszín és a körülmények változnak. Sokszor átírja az élet az előre eltervezett útvonalakat, de végül rendeződnek a sorok és azok a szerencsések, akik máshol tudtak felépíteni egy életet, mindenképp gazdagabbak lesznek értékes törésvonalakkal és tapasztalatokkal.

Cseke Szilárd I have great desire című tárlata a budapesti Molnár Ani Galériában (az augusztus 24-ig tartó nyári szünet után) tekinthető meg 2014. szeptember 14-ig.