10 év pergett el a nagy „Összeomlás” óta. Rongyos, méltóságukat veszett, önérdektől fűtött túlélők bandukolnak a végtelen kilátástalanságban. Egy nap a magányos farkas egy félreeső ivóba tér be, ám foggal-körömmel védett járgányát elköti három bandita. A névtelen katona vadászatra indul, ténfereg előre, oldalán az egyik zsivány nehéz sorsú öccse. Egy olyan, ördög háta mögé vetett poruniverzumban, mint a keselyűk által zabált poszt-Ausztrália, létrejöhet-e közöttük humánumról árulkodó viszony? Mennyit ér a bosszú, ha az általuk ismert közeg levegője szép lassan örökre elfogy, és a Földanya szíve az utolsókat veri, csakúgy, mint a rajta élőké?

David Michod vitathatatlanul napjaink egyik legunikálisabb hangú műfaji alkotója. Az 1972-es születésű, rövidfilmkészítőből egész estés direktorrá avanzsált rendező szemmel láthatóan vonzódik az állatszimbolikához, a sanyarú életű gyerekalteregókhoz, a családi kötelékekhez. Három kézjegye az alábbi módokon nyilvánul meg. 2007-es, Crossbow című 12 percesében egy rendőrnő pisztolygolyója talál fejen egy szeretethiányos kisfiút. A gyerek gondolatvilágát maga a rendező narrálja. A szülők vadállatokként, análisan közösülnek, haverjaikkal vízipipáznak. A hipnotikus atmoszféra brutális nyersességet takar. Egy bikinis nő fenekét látni szuperközelin. Tűző napfény vakít, a szex nyálkás. Céltalan, morzsákat csócsáló rovarokat pásztáz a hiperrealista kamera. Kertvárosi iszonyatfilm ez, taszító emberárnyakkal. A szubzsáner a 2008-ban keletkezett Netherland Dwarf kismozijából sem hiányzik. Variációt látni De Sica 1952-es neorealista klasszikusára. A sorompók lezárulnak átiratában a kis Harry és apukája egyaránt boldogtalan teremtények. A papa válása után hiába randizna gyermeke párkapcsolatban élő csőszével. A kisfiú imádott holland törpenyula egy esős napon tűnik el. Az elveszett állatka két magányos embert hagy a borús, pázsitos utcán. Michod első mozifilmje, a 2010-es Animal Kingdom egyszerre transzba ejtő és szociológiailag is realista maffiatörténet. A Bildungsroman és a vad-metaforika jutnak benne főszerephez. A 18 éves Josh Cody a joviális rendőrtiszt és a gengszterrokonság között őrlődik. Végül aktivizálódik, tüzet nyit. Csúcsragadozóként diadalmaskodik, emberként feledésbe merül.

Az ausztrál rendező jelenlegi lételmélkedésének igazi ütőereje erkölcsfilozófiai problémafelvetésében rejtezik. Az Országúti bosszú témái az idegenségérzet, a szűkebb értelemben leírt kommunikációképtelenség, a sajátos betyárbecsülettel fenntartandó életösztön. A csellengés örökkévalósága. A keresés, mint célorientáltság vége. Az Országúti bosszú ebben a fénytörésben jóval túlmutat a posztapokaliptikus sci-fi sallangjain. Nyomatékosan egzisztencialista drámaként lép porondra, és a lét abszurd voltán morfondírozik. Létezhet-e bajtársiasság, hovatovább, szeretet egy döglődő világban? Hogyan ildomos alkalmazkodni a ránk lövő, támadó vadak seregéhez? Értelmes-e helyet változtatni, ha közben talán semmit nem birtokolhatunk? Sztorijában nincs éles választóvonal Abszolút, Fehér Jó és Kétségbevonhatatlan, Fekete Rossz között. Egyedül a Zavarbaejtő Szürkeség kötözi le valamennyi szereplőt. A csak a végefőcímben megnevezett Eric, a lassú, visszamaradott Rey, a prédájukká váló Henry háromszögviszonyában egyikük sem szimpatikusabb vagy utálatosabb. Helyzetük szörnyűségét az jelenti, hogy ők csak túlélni szeretnének, bármi áron. Nem helyezhetők egymás fölé és nem ítélhető el egyikük sem. Céljuk rövidtávú, már-már semmis. Napról napra élni, így ébredni. Egy haldokló ördögvidéken azonban ez lehetetlenné válik. Michod arra is figyelmezteti a közönséget, hogy mindhármójuknak súlyos hibáik vannak. A Rey-Henry rablótestvériséget széthúzás fertőzi. Eric és Rey véletlenszerű összeverődését nem egy durva intermezzo szakítja félbe. Az Országúti bosszú a diszharmónia mozija. Árulkodó jelenetsor: a főalak végül szembekerül a férfiakkal, akik megrövidítették. Az idősebb Henry viszont nem érti, öccsé miért szegez rá fegyvert. A báty pár perc múlva egy fiatal lélek megrontásával vádolja Ericet, az antihőst. Kommunikációképtelenség felsőfokon, pisztolyokkal. Végzetszerűség jelei az arcokon. Szinte egy pszichológiai western kockái peregnek szimpla értékekről.

Az Országúti bosszúban ugyanilyen lényeges a jellemábrázolás. A történetben Eric régóta nem dédelget illúziókat. Az élethez próbál ragaszkodni, de a kíméletlenség lelki sérültté tette. Amorális feleséggyilkosként, üres ábrázattal tör előre. „Az autómat keresem. Hárman ültek benne” – ismételgeti gépiesen. Primer szintre egyszerűsödött vadászkutyaként hajt a járgányra. Éppen ezért nem tud mit kezdeni az előtte ülő idős néni kedves szavaival. Az Országúti bosszú auditív síkon is ábrázolja a karakter belső világát. Antony Partos zeneszerző és Sam Petty hangmérnök kattogó, zúgó, morajló hangkulisszái ugyanúgy Eric nyers modorát emelik ki, mint egy intenzív agyonlövés vagy a férfi zavarodott tekintete. Netán egy brutális tett utáni könnycseppjei, feltörni készülő zokogása. Michod nagyszerű munkát végez. A minimalista, hipnotikus légkör hibátlanul közvetíti a teljes reménytelenséget. Eric vadnyugati „loner", a Clint Eastwood-féle Névtelen Férfi újragondolása. Lelkiismeret híján cselekvő vesztes, akiről nem a szavai, hanem ütései, csendes dühe árulják el a legtöbbet. A rendező eszköztelenül, kiválóan pozícionált hanghatásokkal, erőszakkitörésekkel sejteti visszafojott érzelmeit. Vele szemben Rey attól válik szimpla ember-kutyává, hogy kiskölyökként szemléli a poklot, ám abban egymaga képtelen boldogulni. Ő a korábbi Harryk, Josh-ok továbbvitele. Egy nagyra nőtt emberke, aki még fényt gyújthat a pusztuló senkiföldjén. Gyermeklelkűségét egy régi anekdotája és a Pretty Girl Rock című Keri Hilson-dal éneklése bizonyítják. Nyelései, szipogásai óriáscsecsemőként tételezik őt. Alsóbb szférába züllöttségét naivitása, a helyzethez való alkalmazkodási képtelensége húzzák alá. Ez utóbbira nagyszerű példa, amikor tettre kész pisztolyhősként próbál viselkedni. Harcolni akar, de alig talál célba. Egyszer viszont ártatlan vért ont ki és a gyilkosság rémképe kísérteni kezdi. Semmi köze a hősimágóhoz. Tükörképe a vele szemben heverő, torkon lőtt militarista. A holttest Rey sorsának jövendölésszerű ábrája.

Az Országúti bosszú a hiábavaló utazás mellett is érvel, ezért működik road movie-ként. Eric csupán hátra maradt senki. Azzal, hogy végez kirablóival, a körülötte lévő világ nem lesz jobb. Ő maga csupán árva individuum marad az emberfarkasok rohanásában. Ténykedése füstszerű, véletlenül sem hosszú távú. Bolyong, nem pedig révbe ér. Helyről helyre autózik, ezt szimbolizálja az epizodikus cselekményszövés. Az Országúti bosszúban alig akad reménysugár. A békésen kötögető öreg hölgy, a joviális doktornő vagy az árvult tekintetű bácsi, plusz maga Rey túl gyengék az Élet tűzének táplálásához. Michod posztapokaliptikus sivárságában nem adódik lehetőség a szeretet fenntartására. Olyan hamar elillan, mint a kámfor. Ezt igazolja, hogy Eric a Rover keresése során örökké bemocskolja a kezét. A "Rover" itt nem egyedül autómárka vagy a film eredeti címe. Utalás a főszereplő körkörös útjára, csellengésére. Az is árulkodó, hogy a posztapokalipszisben csupán a régi berendezkedések romos maradványai strázsálnak. A korábbi társadalom azonban nem építhető újjá. Legfeljebb hulladékok jelzik nyomait. Sőt, a leomló falakon belül is önző, magukért boldogulni akaró véglények csúsznak-másznak. Alkudozó, fegyverkereskedő kínaiak. A halott világban is csak pénzszerzésre törekvő boltosok. A Semmi közepén is rémesen álszent katonák. „Szart se kapunk érted, ha itt kinyírunk. Ha viszont Sydney-be deportálunk, a főnökség látja, hogy dolgozunk” – így szól a rideg őrmester a sarokba szorított Erichez. Hitvallása az ország börtönkontinens-múltját idézi. Az Országúti bosszú ebben a rangban civilizációkritika is. Társadalomról már nem szólhatunk, az egykori szürke eminenciások mégis hierarchiára vágynak, üzletelnének. "Csak egy rohadt papír!" – harsan fel Eric, látva a helyzet abszurditását. Olyan berendezkedéseket akarnak fenntartani, amilyeneket egyszerűen képtelenség. Egy elpusztult bolygónak ugyanis nincsenek struktúrái.

Cormac McCarthy Az útjában és a belőle készült John Hillcoat-filmben az apa és a gyermeke „hordozzák a tüzet”. Mindörökké a Jóra törekszenek. Az Országúti bosszú inkább egy korábbi Hillcoat-mű, Az ajánlat illúzióvesztettségére hajaz. Egy-egy gyilkosság csupán egy-egy kishalat iktat ki, a nagy káoszon viszont sosem változtat. Szánalmas, élhetetlen emberfigurák terepén járunk. Michod a saját meséjében törpét, kopasz, hegyes fülű szerencsétlent láttat, akik szintén napról napra lézengenek. Ébredésről ébredésre. Nincs honfoglaló-mítosz, csupán dögevő-mentalitás. Az Ausztrália olvasztótégelyébe érkező, bányamunkára áhítozó kisemberek végül egymásnak rontanak. Lassan eltűnik minden kötődésre, emberi kapcsolatra utaló jel. Pusztán az acsarkodás marad. Michod sci-fijében a fő antihős már csak temetni tud. Hullákat égetni, gyászolni. A valakihez tartozás utolsó záloga a tűzbe borítás. Nem az életben való átölelés. Az elillanó szeretet szimbóluma egy kimúlt dög. Korábban fémketrecben őrzött ebek jelképezték a humánumot. Emberi fronton viszont marad az örök tanulság: mi vagyunk a legocsmányabb bestiák.

David Michod idei munkájában tehát vadkutyák rohangálnak az utcán. Az Animal Kingdom oroszlánokból sereglett bűnöződinasztiája kikerült a mocsokba, hadd próbáljanak a saját territóriumukon uralkodni. Végül önmagukat zabálják fel. "Meg fogsz halni és nincs választásod" – mondja egy ponton Guy Pearce sztoikus vándora. Kijelentése nemcsak társai hiábavaló életére utal, hanem a sajátjára is. Amikor minden autózás, gyilkosság, törlesztés után ő is egyedül marad a Földön. Vagy amíg hátba nem lövi egy merénylő, aki aztán más keze által ugyanígy végzi.

Országúti bosszú (The Rover)

Színes, szinkronizált ausztrál-amerikai sci-fi dráma, 2014, 103 perc

Írta és rendezte: David Michod

Zene: Antony Partos

Operatőr: Natasha Braier

Vágó: Peter Sciberras

Szereplők: Guy Pearce (Eric), Robert Pattinson (Rey), Scott McNairy (Henry), David Field (Archie), Susan Prior (Dorothy)

Forgalmazza: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16