Égbe nyúló, gigantikus sziklatornyok tetején bizánci kolostorok, melyek megközelíthetetlenségükkel védenek, mégis törékenynek tűnnek − furcsa, hogy ez a lélegzetelállító látvány, a görögországi Meteorák vidéke ritkán került eddig mozivászonra. Ha mégis, leginkább kalandjelenetek háttereként  − például a Szigorúan bizalmas című 1981-es James Bond-moziban.

Szpírosz Sztathulopulosz filmjében a valószínűtlenül fenséges táj úgy avanzsál főszereplővé, hogy átérezhetővé válik természeti adottságaiból és történelmi múltjából fakadó szellemisége: az ortodox kolostorok lakói a 14. század óta „ég és föld között” élnek itt − a szó szoros és átvitt értelmében is. Hosszan kitartott nagytotálok festenek átszellemült képet a „légben lebegő” (a görög metéora szó jelentése ez) világról, melyben az ember amolyan metafizikai hangyaként kapaszkodik végtelen lépcsősorokon fölfelé, istenhez. Az átfogó beállításokat váltó plánok szinte csak néhány enteriőr − ikonokkal zsúfolt imaterem, aszketikus szerzetesi szobák − megmutatásával skiccelik fel a kolostori élet mindennapjait, melyek során kibontakozik a két szomszédos zárdában élő Theodorosz és Uránia tiltott szerelme. Több, mint öncélú vizuális truváj, hogy az élőszereplős filmszövetbe animációs betétek illeszkednek: ezekből értesülünk a két fiatal (rém)álomszerű, szimbolikus tudattartalmairól. A polifón középkori zenével megtámogatott puritán-emelkedett atmoszférát a történethez lazán kapcsolódó, doku-realista epizódok színezik − visszaidézve a görög-kolumbiai direktor amatőr szereplős debütáló filmjét, a PVC-1-et. Különös, de a Meteora legjobb jelenetei éppen ezek a „mellékes” epizódok: a furulyázó öreg pásztor, a kecske levágása, a látogatás a remeténél emlékezetesen humánus pillanatokkal ajándékoznak meg.

A film mindezen erényei mellett is hiányérzetet kelt. Az elegánsan minimalista elbeszélésmód oltárán az alkotók feláldozzák Theodorosz és Uránia tulajdonképpeni jellemzését:  indítékaikról, gondolkodásukról túl keveset tudunk meg ahhoz, hogy érzelmileg igazán közel kerüljünk hozzájuk. A színészek személyes aurája csak részben pótolja a karakterrajzot: míg Urániában van valami finoman kisugárzó, érett-szomorú szépség,  addig a  sportos, jóképű Theodorosz olyan, mintha egy mainstream hollywoodi mozi szépfiújaként tévedt volna véletlenül a filmbe.

Ennél is problematikusabb, hogy Sztathulopulosz csupán vázlatszerűen érzékelteti és meglehetősen súlytalannak mutatja a két fiatal lelki drámáját: a folyamatot, melynek eredményeként önmaguk és egymás előtt vállalják szerelmüket. Noha a hangeffektusok és az animációs betétek jelzik a belső vívódást, ahhoz képest, hogy a két főszereplőnek mekkora önismereti, hitbéli átalakuláson kell(ene) átmennie, szinte zökkenőmentesnek tűnik a változásuk, egymásra találásuk. A témában benne van egy mély dráma lehetősége a kísértésekkel való küzdelem univerzális emberi tapasztalatáról, a kínzó útkeresésről, de Sztathulopulosz  inkább egy kellemesen elringató, spirituális köntösbe bújtatott love story felé közelíti filmjét.

A Meteora témaválasztása miatt óhatatlanul is könnyen értelmeződik világnézeti, ideológiai terepen: az aszketikus kereszténység kétezer éves kulturális hagyományát látszik ütköztetni egy világias, örömelvű, nem mellesleg szintén mélységes mélyen a múltba nyúló tradícióval. A főszereplőket a film elején egy ikonosztáz szentjeiként, a végén a kolosotorok felől távolodó, egymás kezét fogó, nevetgélő szerelmesekként látjuk – a zárlat egy probléma megoldásának, szinte happy endnek tűnik, amit legalábbis megnyugvással kell(ene) fogadnunk. A film „üzenete” így kissé túlságosan is hézagmentesen simul bele a mai nyugati-szekuláris kultúra diskurzusába, amely nehezen tudja „hova tenni”  a cölibátus intézményét. Főleg a populáris kultúrára jellemző, hogy a tisztasági (értsd: szüzességi) fogadalmat furcsa perverzióként értékeli – Sztathulopulosz pedig nem látszik mélyen, a maga bonyolultságában megvizsgálni a kérdést. Mintha észre sem venné, milyen nagy fába vágta a fejszéjét. A végeredmény egy jó szándékú „godsploitation” film, mely témájával a moziba csábítja a spirituális tartalmakra éhes nézőt, hogy megerősítse „hitében”: nem(csak) isten, a szerelem (is) mindenható.

Meteora (Μετέωρα)

Színes, feliratos, német-görög-francia filmdráma, 82 perc, 2012 

Korhatár: 16
Rendező: Spiros Stathoulopoulos
Forgatókönyvíró: Spiros Stathoulopoulos, Asimakis Alfa Pagidas
Operatőr: Spiros Stathoulopoulos
Szereplők: Theo Alexander (Theodoros) Tamila Koulieva-Karantinaki (Urania), Giorgos Karakantas (furulyás)
Dimitris Hristidis (remete), Stelios Mavroudakos (pásztor)

Bemutató dátuma: 2014. július 24. (Forgalmazó: Anjou Lafayette)